Isó Dorottya és Isó Zoltán már 25 éve Veszprémben

A teológiát elvégezve 1990 szeptemberében Szebik Imre püspök a Vas megyei Ostffyasszonyfa, Uraiújfalu, Csönge gyülekezeteibe küldte a házaspárt, Isó Dorottyát és Isó Zoltánt. 1991 tavaszán a veszprémi gyülekezet megkereste őket, meghívták lelkészeiknek. Ahhoz, hogy egy lelkész szabadon választható legyen és választhasson, lelkészvizsgát kell tennie. Isóék szeptember elején tették le a lelkészvizsgát, a gyülekezet utána tartotta meg a választást, október 19-én iktatták be őket.

– Más egy városi gyülekezet, mint a falusi gyülekezetek – mondja Isó Zoltán. – Veszprém katolikus és akkor református püspöki székhely volt, kórház, egyetem, börtön, katonaság, mind szolgálati terület lett. Kiterjedésére nagy a gyülekezet, ide tartozik a balatonalmádi leánygyülekezet és a szórványok: Kádárta, Gyulafirátót, Litér, Balatonfűzfő, Alsóörs, Felsőörs, Szentkirályszabadja, Nemesvámos, Herend, Bánd, Szentgál. Adottságaiból következően értelmiségi gyülekezet; amikor ide jöttünk, azzal szembesültünk, hogy egyetemi tanárok, vállalatvezetők, iskolaigazgatók, nagy cégek vezetői a tagjai. Sokan vártak bennünket várakozással és nyílt szívvel.

Fotó: Balogh Ákos

– Annyiban más a veszprémi gyülekezet, mint a többi, hogy tagjai sok helyről érkeztek – teszi hozzá Isó Dorottya. – Hozták az ország más gyülekezeteinek szokásait, hagyományait, kultúráját. Ez egyrészt nehezíti a munkát, mert sokan a másikat, az otthoni templomot emlegetik, másrészt könnyebbé teszi, hiszen rugalmasabb a közösség. Például ha meg akarok tanítani egy éneket, mindig van valaki, aki ismeri azt. Nehezítette a lelkészi szolgálatot, hogy két központja volt a gyülekezetnek: a lelkészi hivatal az Arany János utcában és a Kossuth utcai templom. Az Arany János utcába a gyülekezet tagjai nem nagyon jöttek, oda a gyermekek, hittanosok jártak, ott az ifjúság volt a gyülekezetünk. Itt, a templomban viszont volt egy másik gyülekezetünk, a felnőttek.

Már az 1990-es évek elején felvetődött a gondolat, hogy a templom mellé építsenek egy sekrestyét, egy félköríves pici kis karéjt. Utána jött a gyülekezeti ház kivitelezésének gondolata, ami először ugyan elképzelhetetlennek tűnt, de megvalósult. A gyülekezet iskoláját 1948-ban, a bérházát 1952-ben államosították, a kárpótlásként kapott pénzt fektették be. 1998-ban kezdődött a tervezés, 1999 áprilisában a munkálatok, a gyülekezeti házat december 12-én szentelték fel.

Előtte azonban 1998-ban megszervezték a templom 200 éves évfordulóját. A jubileumi évben folyamatosan voltak programok: alapkőletétel, történelmi emlékülés, koncertek, a gyerekeknek rajz- és makett pályázatot hirdettek, akadályversenyt rendeztek az Arany János utcától a templomig. Megszaporodtak a feladatok, sokrétű lett a munka, ekkor szervezték meg a második lelkészi állást: Isó Dorottya  segédlelkészként jött Veszprémbe, egy három hónapos kisgyerekkel (ma két fiúk egyetemista – a szerk.),  1998-ban iktatták be őt. Énekkar és gospel kórus kezdte a munkát, a gyülekezeti újságot 1992-től jelentették meg, évente egyszer, majd kétszer.

A gyülekezeti ház új lehetőségeket adott, azóta egy időpontban tartják a felnőtt és a gyermek-istentiszteletet, 2000 óta a húsvét hajnali istentiszteletet. A változás a gyülekezet tagjait is jobban összekovácsolta: jöttek rendbe tenni az épületet, takarítani, többet voltak együtt. A nőegylet is azért alakult, mert az asszonyok szerették volna jobban megismerni azt, aki mellettük vagy mögöttük ül a templomban, később férfikör jött létre. A júniusban Balatonalmádiban szervezett gyülekezeti napok is azt a cél szolgálják, hogy a gyülekezeti tagok megismerjék egymást, együtt legyenek.

Fotó: Balogh Ákos

Az az érzés, hogy az Arany János utcában szinte magánemberként éltek, megszűnt, mesélik a lelkészek. A belváros közepén ez ennek éppen az ellenkezője: jönnek a gyülekezeti tagok, betérnek, beszélgetnek. Kezdettől fogva azt szerették volna elérni, hogy a gyülekezet tagjai otthon érezzék magukat a gyülekezeti házban, mondják. Ne vendégként jöjjenek ide, hanem azt érezzék, hogy ez az ő otthonuk is. Úgy érzik, ez sikerült.

A baba-mama kör az óvodával együtt alakult. A társadalmi szerepvállalás régóta vágya a gyülekezetnek, az óvoda ötlete még Weltler János korábbi felügyelőtől származik. Legalább tíz éve, hogy felvetődött a gondolat, csak nem volt épülete a gyülekezetnek. 2010-ben találtak helyet, a veszprémi önkormányzat a megüresedett iskolaépületét használatbavételre adta. 2011-ben indult az első csoport, az óvoda most ötéves, három csoporttal működik, kedden ünnepelték a születésnapot. Az intézmény nyitott mindenki számára, felekezeti hovatartozástól függetlenül.

– Az évek alatt több munkatársi közösség alakult – mondja Isó Dorottya. – Amikor elkezdtük a gyermek-istentiszteleteket, szükség volt nevelői lelkületű hölgyekre, akik segítettek azokat megtartani. Együtt gondolkodtunk, dolgoztunk ebben a munkában. A hitoktatás alakította a másik munkatársi kört. Amikor ide jöttünk, egy héten két csoportban volt hittanóra, most pedig 70-80 óra van. A hitoktatást hatan végezzük, mellettünk négy hitoktató, közülük egy főállású. Az új hitoktatási rendszerben nehéz megszervezni a hittanórákat az olyan településeken, mint Veszprém. Kis faluban nincs változás és olyan városban sem, ahol mindenki evangélikus, itt viszont hirtelen kellett ezt megoldani. A hittanórák mellett sok a gyerekprogram, a nyári hittantábort harmadik alkalommal rendeztük. Attól, hogy a gyerekek az iskolában hittanórára járnak, még nem lesznek a gyülekezet tagjai. Be kell vonni őket a gyülekezeti életbe, ehhez szükségesek a programok, farsang, kirándulás, gyerekek karácsonya. A harmadik munkatársi kör az óvodai alkalmazottak, óvónők, dajkák, ott is kell a lelkészi irányítás.

Fotó: Balogh Ákos

Isó Dorottya az óvoda lelkésze, ő tartja az istentiszteleteket, készíti fel az óvónőket az ottani bibliaköri foglalkozásokra. Ma nem lehet tömeges egyháznövekedésről beszélni, de már volt több gyermek, akit az óvoda révén kereszteltek meg. Azok a gyerekek és szülők pedig, akik nem lesznek evangélikussá, talán egy picit jobban szeretik az evangélikusságot, az ökumenikus kapcsolatokat. Szülők, nagyszülők sokszor mesélik, hogy a kisgyermek tanítja őket imádkozni; az étkezést sem lehet addig elkezdeni, amíg nem imádkozik a család, erre a gyerekek hívják fel a figyelmet. Sok szülő beszámol arról, hogy a gyermek otthon „Dóra néniset” játszik; a kicsik otthon eljátsszák, gyakorolják, amit az istentiszteleten a lelkésztől látnak.

Aktív, gazdagodó, fejlődő a veszprémi evangélikus gyülekezet. Többen hozzák barátaikat, mindig érkeznek új emberek, akik lelkesen kapcsolódnak be a gyülekezet életébe, tanulni vágynak.

– Nehézségek mindig vannak, de Isten mindig megadta az azokon való átlendülést – válaszol Isó Zoltán a kérdésre. – Isten megadta a megoldást a személyekkel, helyzetekkel kapcsolatban, testvéri módon lehetett kezelni a minden közösségben jelenlévő esetleges konfliktushelyzeteket.

– Én egyetlen nehézséget tudok. Az utóbbi két évben a munkámat a betegségem korlátozta. De olyan sok szeretetet, biztatást és megértést kaptam a gyülekezet tagjaitól, hogy az mindig kellő lendületet adott ahhoz, ha nehezen, hibákkal is, de elvégezzem a feladatot. Remélem, később is fogom tudni végezni a lelkészi szolgálatot. Ha nem is azzal a lendülettel és olyan tempóval, mint azelőtt, de talán annyival több őszinteséggel, mélységgel.

Evangélikus lelkészek életében nagyon ritka, hogy egy gyülekezetben ilyen hosszú ideig szolgálnak. Ők így látják: – Utólag visszatekintve, hamar eltelt ez a huszonöt év. Egyszer sem volt megfontolás tárgya, hogy elmenjünk és ha a gyülekezetnek van még hozzánk türelme, akkor szívesen maradunk. Ha Isten is úgy akarja.