Zene, csend, érték - Borbás Károly zenetanár, karnagy a vendégsarokban

Úgy érzem, az elmúlt 40 év során még inkább megszívlelendővé vált ez a kijelentés. A szomszéd kertjéből hangfalakon üvöltő lakodalmas rock, a piros lámpánál álló autóból dübörgő tuc-tuc mintha elfeledtetné velünk a zene valódi funkcióját: nem zaj, hanem annak antitézise. Annyi akusztikai szennyezés ér bennünket nap mint nap, nem kell, hogy ebbe a sorba silányítsuk le a zenét is!

Igaz, ehhez csendre is szükségünk lenne, amit manapság olyan nehezen viselünk el. A zene gyakran csak arra szolgál, hogy ne adjunk lehetőséget magunknak a csendre – pedig nagyon kellene. Számomra egy koncert legszebb pillanata a leintés utáni egy-két másodpercnyi szünet karnagyként is, és hallgatóként is. Akkor „éljük meg” a korábbi percekben hallott csodát. Ahogyan a fényhez az árnyék, a zenéhez is szorosan kapcsolódik a csend. Abból indul, oda érkezik.

Azt mondják, az utóbbi időben megváltozott az emberek felfogása, már nem vevők a hagyományos értékekre: ki kell hát szolgálni a közízlést, még ha az a szubkultúra irányába megy is. Valóban arra van szüksége az embernek, amit lenyomnak a torkán? Nem lenne érdemes népszerűsíteni a jót és a szépet is? Én azt látom, egy remek Schütz-motetta ugyanúgy képes ma is lázba hozni a középiskolás korosztályt, és aki valódi értékekkel találkozik, igenis tud különbséget tenni a későbbiekben is. De gondoljunk csak a Virtuózok sikerére: közel egymillió embert ültetett a képernyők elé, hogy örömüket leljék a komolyzene művészi színvonalú megszólaltatásában! Talán az lenne a legjobb, ha a zene megmaradna annak, ami kezdetben volt, érzelmeink megnyilvánulásának. Édesanyám főzés közben mindig korálokat dúdolgatott, pedig nem kapott zenei nevelést: egyszerűen igénye volt rá, mert jobban érezte magát tőle. Amikor első szerelmi csalódásomat elszenvedtem 17 és fél évesen, két gyógymóddal próbálkoztam. Elszívtam életem első cigarettáját és meghallgattam Bach: c-moll passacaglia-ját. Talán mondanom sem kell, az a cigaretta egyben az utolsó is volt, de Bachhal azóta sem tudok betelni. A zene örömöt ad, megvigasztal és lelkesít. Használjuk ki ezt a lehetőséget a saját boldogságunk érdekében! Az csak külön adomány, ha valakinek olyan zenei tehetség adatott, amellyel másokat is boldoggá tud tenni.

Végezetül álljon itt Márai Sándor idézete annak okán, hogy a zenélés, zenehallgatás nem a szakmabeliek belügye, hanem kulturált emberi mivoltunk természetes velejárója.

„Mindennap hallgass néhány ütem zenét! Gazdag vagy, akármilyen nyomorult is vagy. Az emberi szellem teljessége a tiéd is.

Élj vele, mindennap, ahogy lélegzik az ember.”

(Márai Sándor)