Hétvége

2015.10.16. 08:32

Staféta Czingiszer Tiborral

Cartwhright Éva azt kérdezi Czingiszer Tibortól, hogy mitől sikeresek Bakonyoszlopon az önkéntes tűzoltók.

Mátételki András

- Településünkre jellemző az összefogás, az önkéntes tűzoltók megbecsülése - mondja Czingiszer Tibor parancsnok. -  Erre jó példa, hogy amikor tavaly tavasszal hírt kaptunk Traunsteinből, hogy nekünk adják a 30 éves, de csak 40 ezer kilométert futott tűzoltókocsijukat, egy emberként fogott össze a falu, hogy idén nyárra elkészüljön a garázs. A Bautxitbányától ingyen megkaptuk a területet, az Eoszén Kft. megvette a téglákat. A többi anyagot három pályázat pénzből fizettük ki.

Fotó: Mátételki András

A helyi vállalkozók ingyen felépítették a 70 négyzetméteres szertárat. Az ő munkájuk hatmillió forintot ért. Nálunk már az általános iskolások is tűzoltóversenyre járnak, csak úgy, mint az asszonyaink, akik külön csapatot alkotnak. A fiatalabb nemzedéknek külön klubja van, amit a volt posta épületéből alakítottak ki. Mi, önkéntesek sport- és falunapokat szervezünk, karácsonykor fát állítunk a templom alatt - úgy élünk, mint egy nagy család. Mindenben számíthatunk egymásra.

Azt kérdezi Bara Ivettától, hogy miként viselkedjünk, ha kóbor kutyával találkozunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!