Egy falugondnok hétköznapjai

- Tavasszal már a télre kell gondolnunk, hogy legyen elég tűzifánk, amivel a kultúrházban fűthetünk - mondja az 55 éves Bélafi Károly, aki születésétől a faluban él. Több mint két évtizede látja el a falugondnoki teendőket.  - Az utóbbi időben a külterületen lévő legelőt tesszük rendbe a közmunkásokkal. Jelenleg négyen dolgoznak Hidegkúton, éves szinten 6-8 személynek adunk munkát. Ezt a területet visszavesszük az eddigi bérlőtől, hogy a jövőben az önkormányzat igényelhesse a területalapú támogatást. A 8,5 hektáros föld után 500 ezer forintos bevételre számítunk, ami nem elhanyagolható a 20 milliós évi költségvetésünk tükrében. Mivel a tiszteletdíjas polgármesterünk, dr. Kriszt András havonta több napot tölt külföldön, ahol orvosként dolgozik, ezért reggelente én adom ki a feladatokat a közmunkásoknak. Az elmúlt időszakban az árkokat hoztuk rendbe és segítettünk a házaknál a hídgyűrűket lerakni. Két-három hetente az embereim összeszedik a szemetet a községet a tapolcai úttal összekötő szakaszon, az évi nagytakarítás mellett. Ha kell, az idős, egyedülálló embereknél összevágják a fát, rendet raknak a ház körül. Nem csak ő előttük, hanem azoknál is ellapátolják a havat, akik tartósan nem laknak a faluban. Van amerikai, német, no, persze fővárosi lakónk is, akik kommunális adóként évi ötezer forintot fizetnek az önkormányzatnak. Próbáljuk őket meggyőzni: legalább a gyerekeiket jelentsék be Hidegkútra, hogy az államtól megkapjuk fejkvótát.

Szűkre szabott a beszélgetési időnk, mert a falugondnoknak rövidesen virágért kell mennie Veszprémbe, délután az asszonyok díszítik a templom oltárát. Közben ki-kinéz az ablakon, hogy mikor érkezik meg a mozgópostás. Bár lehet, hogy teljesen felesleges, ugyanis a gépkocsi dallamkürtjét a völgyben elterülő faluban mindenhol jól hallani. Azt mondja, noha évekkel ezelőtt furcsa volt megélniük, hogy bezárt a posta, mégis az új módszer sikertörténet: ha a lakók nem akarják az utcán toporogva várni a kocsit, elég, ha a POSTA feliratú táblát kiakasztják a kerítésükre - a szolgáltatás házhoz jön.

- Ha megkérnek az itt lakók, távollétükben átveszem a küldeményüket, csak úgy, mint az egyesületekét, az alapítványokét és persze a hivatalét, amit átnézés után elviszek a tótvázsonyi körjegyzőségre. Általában 11 után kezdem kihordani az ebédet a falu kisbuszával, jelenleg nyolcan kapnak ilyen ellátást. „Ráérő” időmben igyekszem a falu dolgait rendezni. Polgármesterünk ötlete alapján a jövőben megkeressük azokat a telektulajdonosokat, akik 10-15 éve nem szánják rá magukat az építkezésre. Reális áron megvennénk a telküket, hogy aztán tovább értékesítsük azzal a céllal, hogy az új betelepülőkkel gyarapodjon kicsi községünk. Napközben folyamatosan járom a falut, az idegenekre azonnal felfigyelek, s megszólítom őket. Történt ugyanis, hogy a korábbi években a házalók visszaéltek az idősek bizalmával. Volt, akit „csak” megloptak, de egy álszerelő 40 ezer forintot kért az egyik idős helybelitől, mondván ellenőrzi a gáztűzhely rózsáit. Azt mondta, ezt az összeget majd az önkormányzattól visszakapja - csalódnia  kellett. Megjegyzem, egyszer én is pórul jártam, amikor egy asszony ötéves forma kisfiát behívtam, hogy kolbászt és zsömlét adjak neki. Amikor lementem a pincébe, hogy almával is megkínáljam, meglovasította a fiam kerékpárját. Jókorát kurjantottam utána, na, arra az árokba lökte a kétkerekűt. Ma már a kultúrház ad otthont az árusoknak, akiket ellenőrzünk, s tőlük helypénzt kérünk.

Bélafi Károly (középen) eligazítást tart két közmunkásnak, Kovács Zoltánnak (balra) és Biki Lajosnak
Fotó: Mátételki András

Hogy milyenek errefelé a közmunkások? Többségük egyszerű, becsületes ember, kevés iskolával. Amikor egyszer egy állástalan kőművest küldtek ki a falukba a munkaügyi központtól, a férfi a fizetés hallatán gyorsan rávágta:”Amúgy már találtam munkát.” Jellemzően mások megelégednek a havi 22800 forintos segéllyel, ugyanakkor feketén vállalnak munkát. Néhányan otthon maradnak, s inkább nyomorognak a négy fal között, de a kisujjukat sem mozdítják. Mennyire örült a falugondnok, amikor egy festőt küldtek ki neki, azonnal lefestette vele a sportpálya körüli kerítést.

Bélafi Károly az 1999-ben alakult Falugondnokok Veszprém Megyei Egyesületének az elnöke. Kezdetben 17, ma 98 tagja van a megyei szövetségnek. Azt mondja, alaposan meg kell néznie a polgármestereknek, hogy kivel dolgoznak együtt, mert ő tud olyan kollégájáról, aki kijelentette, hogy a sokféle célra használt kisbusszal nem hajlandó átlépni a megyehatárt, pedig néha a falu ügyeit igencsak messze kell elintézni.

Ha már erről a gépkocsiról esett szó, Hidegkúton a falugondnok a kilencéves autóval szállítja a helybelieket Tótvázsonyba az orvoshoz, viszi ki az ebédeket, fuvarozza a közmunkásokat, vagy éppen úton van a gyerekkel az óvodába, az iskolásokkal az uszodába, jégpályára. Már tavaly le szerették volna cserélni a kisbuszt, de a pályázat beadásának első két órájában betelt a létszám. Idén újra megpróbálják. Nem tartja jó megoldásnak, hogy már ötéves korban cserélni lehet a járművet, noha ezekért még jó pénzt kapnak a települések. Szerinte a kocsi állapotához, a futott kilométerekhez kellene kötni a pályázatot. Az elmúlt évek alatt folyamatosan csökkent ezekre az autókra, s a falugondnokok bérére adott állami támogatás, mondván, ha nem elég, pótolja ki az önkormányzat a hiányzó összeget.

Beszélgetésünk főszereplője hozzáteszi, rengeteg adminisztrációval jár a közmunkások foglalkoztatása. Míg régen fél, de akár egy évet is dolgoztak a faluban, ma már csak pár hónapra kapnak munkát, igaz, így jobban javítják az országos foglalkoztatási statisztikát. Az már a falugondnok gondja, hogy annyi dolgos kezet kérjen, hogy mindenkinek legyen munkája, s ne alibi feladatokkal bízza meg őket.

Szó, ami szó, Hidegkúton egyikük sem unatkozik.