A Brusznyai-ünnep

Ma este, amikor Veszprém 26. alkalommal hangversennyel emlékezik 1956-os mártírjára, Brusznyai Árpádra, talán illő, ha életének néhány kevésbé ismert mozzanatát is felelevenítjük.

Homérosz-tanulmányait olvasva vissza-visszatér a moira, az emberi élet eseményeit irányító hatalom, a végzet fogalma, amely a görög mitológiai hősök sorsát irányítja: „Az Iliász moirája olyan törvényszerűség, amely magában foglalja a halál szükségszerűségét, mint általános emberi élettörvényt. De magában foglal ezenkívül és ezzel szoros kapcsolatban egyéni, specifikus vonásokat is: a halál bekövetkezésének helyét, idejét, módját ”

Már Eötvös-kollégiumi diáktársa, Szász Imre is felfigyelt sorsának e jellemző vonására: „Mintha kollégiumi szerepétől haláláig a görög végzet szabta volna meg útját, megjósolhatóan, s ő, ellentétben a görög tragédiák hőseivel, mintha nem is próbált volna elbújni végzete elől ”

Majd kiejtettem a tollam a kezemből, amikor a szentesi Horváth Mihály Gimnázium 1941-es évkönyvét olvastam, mely arról tudósít, hogy Brusznyai Árpád 7. osztályos tanuló elnyerte az önképzőkör latin pályázatának tíz pengős első díját „A lélek túlvilági sorsa az Aeneis VI. énekében” című dolgozatával. S fellapozván az említett fejezetet, Vergilius arról ír, hogy a Boldogok ligetébe azok kerülnek, akik hazájukért haltak meg  

Érettségi után a budapesti Eötvös Kollégiumba jelentkezett. Ide kitűnő bizonyítvánnyal is csak több napos „fejkopogtatás” után lehetett bekerülni. – A családi legendárium úgy tudja, hogy utolsónak Moravcsik Gyula, a magyar bizantológia professzora vizsgáztatta a jelölteket görögből, akik fennakadtak az Oinobares szó jelentésén. Többféle fordítással is próbálkoztak: pityókos, nehéz bor, bortól elnehezült , mire a szentesi jelölt rávágta: részeg disznó! – Föl van véve! – volt a válasz. – Az ott tanító Tomasz Jenő jelentésében pedig a következőket olvashatjuk: „Brusznyai Árpád: latin nyelvtudása igen jó; filológiai problémák iránt érdeklődő, szakirodalmi olvasottsága figyelemreméltó. Magatartása néha hyperkritikára hajlamos.” Abban az intézményben, ahol a diákok körében „a gúny és alázat kibogozhatatlan keveréke” volt jellemző.

Veszprémben 1956. október 15-én a Hazafias Népfront megyei elnöksége értelmiségi ankétot rendezett az egyetemen. A hallgatóság soraiban ő is ott ült. Rajk László újratemetése kapcsán így fejtette ki véleményét: „Teljesen helytelen általában „funkcionárius-kérdésről” beszélni. Funkcionárius-kérdés nincs. Viszont van gyilkos-kérdés, kártevő-kérdés, szélhámos-kérdés és sarlatán-kérdés. A gyilkosokat és kártevőket meg kell büntetni, a szélhámosokat meg kell akadályozni, hogy szélhámoskodhassanak.” – E felszólalás következményeként rövidesen a forradalmi tanácsban találta magát.

Lelkierejére jellemző, hogy perének másodfokú tárgyalásán – a halálos ítélet árnyékában, az utolsó szó jogán – volt annyi lelki ereje, hogy a forradalomban játszott szerepét még egyszer – kicsit önmaga, kicsit az utókor számára – összefoglalja: „ Szerepemet a veszprémi eseményekkel kapcsolatosan szeretném képletesen érzékeltetni: A sorsot kocsinak akarom feltüntetni. Erre a mások által elindított kocsira az induláskor sokan felültek, megvadították a kocsit, majd leugráltak arról. Én nem értek a gyeplő kezeléséhez. Engem megbíztak azzal, hogy fogjam meg ezt a gyeplőt. Ennek ellenére is állítom, hogy amíg ezt a gyeplőt én fogtam, az a kocsi senkit nem ütött el. Hogy közben sajnálatos események is történtek, arról talán én tehetek a legkevesebbet. Én erről a kocsiról az utolsó kanyarban repültem ki. A felelősség most engem terhel, akik pedig ezt a kocsit annak idején elindították, most is szabadon vannak.

Bár súlyos események történtek Veszprémben, némi vigaszt mégis nyújt számomra az, hogy nem ismétlődött meg a Köztársaság tér, vagy Miskolc, vagy Mosonmagyaróvár története ”