Tőrbe csalt a családom

- Ne kérdezze, miért üresek ezek a kis kutyaházak, amiket én építettem! Én sem tudom, hová tűnt a kis foxi és a terrier, pedig nagyon szerettük egymást - jön elém Endresz Zoltán a hátsó kertből, ahol füvet nyírt éppen. Háza előtt és udvarán frissen oltott gyümölcsfákkal büszkélkedik. Az udvaron üst, takarékos ember lévén abban melegíti a vizet. Ezt még én ültettem - mutat a borókabokorra. - A főzetét adtam a gyerekeknek, nem is voltak betegek soha!

Amióta kijöttem, takarítok, rendezkedek, és még rengeteg munka van hátra, még a falakról is hullott a vakolat - tessékel beljebb a takaros házba, ahol friss húsleves gőzölög. Szeretek főzni - jegyzi meg. - El sem tudja képzelni, mit hagytak maguk után - utal családjára. - Nem beszélve a háromszázezer villanytartozásról, a vízdíjhátralékot még nem is tudom. Most fizettem ki a villanyt, talán nemsokára visszakötik - érzékelteti, mit tettek vele.

- A boltból jöttem haza, amikor láttam, Jocó, a nevelt fiam ott ült - mutat a ruhás ládára Zoltán, felidézve a történteket. - A fiú a gázon forralta a vizet, mire kértem, kinn az udvaron begyújtottam az üstöt, ott forralja, az olcsóbb lenne, mert gázra nemigen volt pénzünk. Az én nyugdíjamból éltünk, és hat nevelt gyerekem közül egy dolgozott. Alíz, a nevelt lányom, a fürdőből jött ki, mire azt mondta: mit variálsz a gázzal, nem te vetted, hanem anya . Ő nem tudta, hogy az anyja abból a pénzből vette, amit az általam lelőtt vadhús eladásából kapott. Korábban sokáig vadásztam, és miután visszavonták az engedélyemet, valóban lelőttem a szarvast, mert már nem bírtam elegendő húst előteremteni a gyarapodó család asztalára. Kértem Alízt, fogd be a szádat, mert megfojtalak! - és ezzel a vállára tettem a kezemet, a nyakát meg sem fogtam.

- Természetesen ezt nem szó szerint értettem, szoktunk egymással hasonlóképpen viccelődni máskor is. Én világéletemben kemény fizikai munkát végeztem, ha megfogtam volna a nyakát, nyoma marad, egyébként is befogadtam, szerettem nevelt gyerekeimet, mindent megadtam nekik, ami erőmből tellett. Erre Jocó felugrott, hogy megüssön, amire még soha nem volt példa. Nem is gondoltam volna, hogy ez megtörténhet, mert jó kapcsolatban voltunk előtte, szeretett a fiú. Egyszer egy vesegörcsnél meg is siratott, annyira sajnált. Így hát nagyon meglepődtem, amikor jött felém. Hátráltam a szoba felé, ahol feküdtek az ikrek, egyik nevelt lányom gyermekei, ugyanis nevelt gyerekem közül kettőnek kicsinye volt már, összesen négy unokát is befogadtam, mert nem volt hova menniük. Hogy az ütést kivédjem, hátráltam a szoba felé, de az ágy végében megbotlottam, beestem, az ágy és a szekrény közé, közben nagyon megütöttem a bordámat. Jocó, nagy hibát követsz el, ha megütsz! ezt mondtam nevelt fiamnak. De már ütötte is az orromat, a halántékomat, éreztem, hogy az orromon, számon ömlik a vér. Élettársam, aki az egyik kicsivel az udvaron volt, berohant, próbálta Jocót lehúzni rólam.

Szemétkedsz velem? - ezt kiáltotta Jocó, amit előző este is kérdezett, mert nem adtam neki a húsból, amit lőttem, hogy eladhassa. Tudomásom szerint haszontalan dologra költötte volna a pénzt. Szörnyű volt a jelenet, élettársam nagyon sírt, a kicsik is a rémülettől, nekem nem állt el az orrvérzésem. Elvesztettem az eszméletemet, aztán csak arra emlékszem, egyedül vagyok, senki nincs a házban, majd megérkeztek a mentők, a rendőrök. A család hirtelen eltűnt, a mentősök mondták, velük kell menni, mert nagyon csúnyán nézek ki. A rendőr, utalva a lőfegyverre, megkérdezte: meséljen valamit a 243-asról! Abban a pillanatban döbbentem rá, a család elárult. Ez később bebizonyosodott, sőt, azzal is vádoltak, meg akartam fojtani szeretett nevelt lányomat. Később a bíróságon már nem tettek vallomást.

A mentőkocsiban találkoztam Alízzal, és kérdeztem, miért te jössz, miért nem anyád? Furcsálltam, hogy nem szól semmit. Bevittek minket a sürgősségire, akkor sem tudtam, hogy Alízt miért hozták be. Engem vizsgálat után átvittek a rendőrségre, gondoltam, a fegyvertartás miatt. Aztán a fegyverről ott már nem is beszéltek. A nyomozó kérdezte: tudja, hogy magát emberölési kísérlettel vádoljuk?

Ekkor egy világ omlott össze bennem azonnal, reméltem nem jól hallok a veréstől, és álmodom az egészet! Kétségbeestem, és elmondtam neki, mi történt minálunk, de aznap este mégis fogdára vittek 48 órára. Amikor becsapódott mögöttem a fogda ajtaja, azt mondta a rendőr 5-15 évet is kaphatok. Életemben ilyen rosszul nem éreztem magamat, zúgott a fejem a veréstől, lelkileg is összeroppantam amiatt, hogy nevelt fiam és lányom ilyet tett velem, egyik szememet nem tudtam kinyitni, az alaptalan vádtól pedig, amit rám zúdítottak, teljesen összeomlottam, napokig enni sem tudtam. Másnap jött a kirendelt ügyvéd, aki javasolta, a családot sürgősen küldjem el. Ezt nem volt szívem megtenni a négy unoka miatt. Nagyon szerettem őket, végül maguktól mentek el tavaly év végén - mondja Endresz Zoltán. Erős férfiembernek tartja magát, de azt mondja, a gyerekektől mindig meghatódik, annyira szerette és sajnálta őket.

Endresz Zoltánt nevelt gyermekei és párja csalta tőrbe 

Endresz Zoltánt a fogdából a bíróságra vitték, ott mondták, emberölési kísérlet, lőfegyverrel, lőszerrel való visszaélés, és a szarvas elejtése miatt kis értékre elkövetett lopás a vád.

- Ügyvédem kérte a szabadlábra helyezést, de hiába. Július 4-én vittek a veszprémi börtönbe, elmondhatatlan érzés volt oda belépni. Szégyelltem, nem tudtam feldolgozni az egészet. Egy magamfajta becsületes, dolgos falusi ember börtönben! Nem tudtam felfogni, mi történik velem! Szerencsére zárkatársaimmal jól megvoltunk, megkedveltek. Fociztam a börtönben, asztaliteniszeztem. Egész életemben szerettem a sportot, sokat és nagyon jól fociztam, járási bajnokságot nyertem asztaliteniszben. Nem igen vert meg senki a két év alatt, míg benn voltam. Jártam irodalmi szakkörre, sokat olvastam, sakkoztam. Igyekszem tartalmasan eltölteni az időt, hogy túléljem, ami velem történt. Jutott bőven időm arra, hogy visszatekintsek a múltra.

Amikor annak idején Bakonynána határában egy szeméttelepen megláttam a két kisgyereket, egyikük Jocó volt, aki most megvert, furcsálltam, mit keresnek ott, megszólítottam őket, hazavittem, megetettem őket. Akkoriban lovaim voltak, a zablisztbe beleettek a gyerekek, annyira éhesek voltak. Mondták, még négy testvérük van otthon. Ekkor ismertem meg a családot és anyjukat, a későbbi páromat. Akkor még az előző feleségemmel éltem, négy hektáron gazdálkodtam, lovaim voltak, földet műveltem, másnak is vállaltam munkát. Villanyszerelőként dolgoztam nyugdíjazásomig a dudari bányában. Munka után várt a gazdaság, a konyhakert, az állatok, éjt nappallá téve dolgoztam. A falunak is segítettem, amiben tudtam, mindenféle munkában, év végén ötven disznót vágtam le házaknál, mert ahhoz is értettem. Mi is vágtunk természetesen, az éhes gyerekek hozzánk mindig jöhettek, vigyél egy tábla szalonnát, egy pár kolbászt - kínáltam nekik. Rengeteg szalámit is betöltöttem karácsony előtt. Nekem mindig a család volt az első egész életemben, és akin tudtam, segítettem is - vallja.

- Aztán előző feleségemmel válásra került a sor, mert úgy éreztem, magamra maradtam a rengeteg munkával, kifizettem tisztességgel, két fiaimnak is háza van. Albérletbe költöztem először új párommal és hat gyermekével, szépen rendbe tettem a portánkat, esténként anyámhoz mentem, ott aludtam, beteg volt, nem hagytam magára. Vásároltam, hétvégén főztem is neki. Halála után az ő házába mentünk. Amíg kicsik voltak a gyerekek, szép éveket töltöttünk együtt, a konyhakertben mindent megtermeltem, mentünk az erdőbe kirándulni, gombászni, gyógynövényeket gyűjtöttem nekik, amiből finom teát főztem esténként, aztán amikor a gyerekek kamaszok lettek kezdődtek a gondok, a viták. Az már elgondolkodtatott, amikor az imádott epilepsziás vizsla kutyámat, Jocó agyonütötte a tudtom nélkül. A sorozatos viták miatt a saját házamból kiköltöztem a kazánházba, továbbra is mentem gombát, csigát, agancsot gyűjteni, amit megfőztem, eladtam, minden munkát elvállaltam, ami adódott. főztem is nekik. A kis unokákat is nagyon szerettem, egyik kisfiúval sokat ültünk munka után a kert végében, és bámultuk a madarakat, húsvétkor locsolni vittem magammal. Puszil a papa! - ezt üzentem ismerősömmel a minap neki, amikor vetnivaló krumpliért mentünk mondja Zoltán elcsukló hangon. Mert az életnek menni kell tovább, vár a kert, így is elkésett az ültetéssel. Ő világéletében megtermelte a konyhára valót.

Endresz Zoltán 61 éves. Négy évet kapott könnyű testi sértésért és lőszerrel, lőfegyverrel való visszaélésért első fokon az április 10-i ítélet kihirdetésekor, amikor szabadlábra helyezték. Az ügyész fellebbezett, meg a védőügyvéd is. Az ügyet a győri ítélőtábla tárgyalja. Ő bízik az igazságszolgáltatásban. Csak előrenéz, mondja, nincs harag a szívében, a tíz évet nem sajnálja, de két évet elvettek tőle az életéből. A munka élteti, a szabadság, a természet lételeme. Talán lesz ereje, hogy új életet kezdjen. Hozzáillő asszonnyal.

Azt sajnálja, hogy az édes fia kitörölte azt az üzenetet, amit Jocó írt neki, miszerint: "Ne haragudjatok, anya volt a hibás, ő találta ki az egészet ". Ha az üzenet megmarad, talán nem jutott volna ide.

A falubeliek, akik nagy örömmel fogadták Zoltánt, azt mondják, a család a jószívű férfi házára vetett szemet, emiatt csalták tőrbe.