Sámándobok, szóljatok!

A közelmúltban, a Hagyományok Hegye Egyesület újabb meghívására látogatott a városba, a régi barátok és a könyvtárban összegyűlt szépszámú érdeklődő körébe, hogy az avarok, a honfoglalás, a hunok és a szkíták történelmén keresztül megidézze az íjfeszítő népek korát. A szkeptikusok sokszor vádolják öncélú magyarkodással mindazokat, akik megmerítkeznek az ősi hitvilágban, és tapasztalataikat, tudásukat közkinccsé teszik. Ennek egyik oka az lehet, hogy egy részük ezt félismeretekre, áltudományos tézisekre hagyatkozva teszi, megerőszakolva a kor írásos emlékeit, tárgyi dokumentumait.

Sziránszki József nem tartozik közéjük. Erre bizonyíték  egyrészt a magával hozott vetített képes összeállítás, másrészt az, a hallgatóság számára szimpatikus tulajdonsága, hogy alternatívát kínál, számtalan elképzelést ismeretet, de mindenkor ragaszkodik a már bizonyított történelmi tényekhez, idézve akár török történetírót, akár a Képes Krónikát, vagy a Gesta Hungarorumot. Inkább egyfajta időutazás ez, ahol ősi dallamok hangszeres és énekhangos előadásával kalauzolja (és egyben el is varázsolja) az érdeklődőket. Mindez azért is különösen hiteles, mert a regös nem csupán lélekben követi ősei hitvilágát, de meg is éli azt.

– Erre születtem, gyermekkorom óta járom az erdőt, igyekszem közel kerülni a természethez, elmélkedem. A lelkemet a sámándob rezegtette meg igazán. A magyarság őstörténetével, az ősi zenei világgal és hittel foglalkozom. Mert ha egy népnek homályba vész a múltja, annak jövője sem lesz. Márpedig fontos, hogy tisztában legyünk a gyökereinkkel, hogy tudjuk, kik vagyunk, honnét jöttünk – mondja Sziránszki József, aki a világ keletkezéséről szóló mesével kezdte előadását.

Aztán meglepő állítást közölt arról, mi igazolja mondanivalóját: az írásbeliség, a régészek által feltárt tárgyi emlékek, a történetírók visszaemlékezései mellett az előző életekben való utazást is említette. Nemsokára azonban ez is érthetővé vált: a regös gyógyítással is foglalkozik, aminek ez a terület egyik sarkalatos pontja. Az énekmondó hitvallása szerint a mai kor emberének életéből hiányzik, ami eleink mindennapjainak részes volt: a természetből való merítkezés, és az ősi tudás továbbvitele. Mindezeket megtapasztalhatta a pápai közönség.

Az őstörténet mellett a jurta felépítését, részeit, a honfoglalók életmódját, mindennapos tevékenységét is megismerhettük. Emellett a társ, a dob bemutatása is új ismereteket szerzett a hallgatóknak. A sámán (az ember, aki tud) dobja ugyanis nem egy hangszer csupán. Bőrén az ősi hitvilág felépítése, a naptár és az ősök emlékezete is szerepel. Hangja pedig – révülés útján – a történelembe repít vissza bennünket. „Szittya népünk útját emelt fővel járjuk” – énekelte Sziránszki József a könyvtár olvasótermében. És aki aznap  hallgatta, emelt fővel távozott az est után.