Hétvége

2014.02.21. 13:10

Erőss Zsolt sokak példaképe

Erőss Zsolt már az első randevún, 2006-ban tesztelte későbbi feleségét, Sterczer Hildát és közölte vele, ott a helye a nyolcezres mászáson. A Hópárduc ilyen társat keresett, Hildának nincs félelemérzete, kitartó, elszánt, nem nyavalygós. Az volt kettőjük jelszava: „kemények vagyunk”. Sterczer Hilda nemrég Zircen járt Erőss Zsolt fotókiállításának a megnyitóján.

Müller Anikó Hanga

Egyszer felfele menet ellopták Sterczer Hilda bakancsát, kapott kölcsön egy három számmal nagyobbat, három zoknit húzott bele és végigcsinálta az erőpróbát. Öt magyar nő van, aki nyolcezrest mászott – tizennégy nyolcezernél magasabb hegycsúcs van a világon –, ő a férjével kétszer expedíciózott, a Gasherbrum és a Broad Peak hegyen.

„Szeretném, ha az emberek megértenék, mit jelent hegyet mászni, hogy milyen az a katartikus élmény, amit a hegyen átélhet az ember. Amikor Zsolttal mentem az expedíciókra, az hozzásegített, hogy megértsem, mit is csinál ő és megértsem a hegyet."

Stelczer Hilda mellett a zirci Hoffer Józsefné, aki mamutfenyőt ültetett kertjébe Erőss Zsolt tiszteletére

Egy-egy csúcsot elérni hosszú és fáradságos folyamat, három és tizennégy nap között változik az időtartam. Felszereléseik szállítására teherhordókat fogadnak, őket a helyiekből verbuválják, s azok örülnek, ha nyomorúságukban kis pénzt kereshetnek. Elképesztően erősek, a testsúlyukkal egyenlő terhet képesek cipelni, sokszor papucsban, mezítláb, a hóban. Nem tévesztendők össze a serpákkal. A serpa egy népcsoport, Nepálban, a Himaláján, Tibetben, Bhutánban és Indiában élnek, mintegy százötvenezren. Kiváló hegymászók, szervezetük alkalmazkodik a hegyvidéki ritka levegőhöz, jól bírják az oxigénhiányt, sokan vállalják a hegymászók kíséretét.

„Négyezer méternél oxigénhiány lép fel, az alaptáborok ötezer körül vannak. Bizonyos magasság felett, öt-hatezer méternél, pihenéssel sem lehet regenerálódni. Vissza kell térni ezért az alacsonyabb szintekre. A helikopter a ritka levegő miatt hatezerig tud felmenni, felette elfogy a levegő, nincs, mi fenntartsa, ezért nem tudtak ily módon Zsoltéknak sem segíteni, a Kancsendzöngai expedíción. A sebek sem gyógyulnak. Amikor lehorzsoltam az ujjamat, és egyre csúnyább lett, csak kétezernél kezdett rohamosan gyógyulni. Ha valakinek fáj a torka, az sem lesz jobb, amíg lejjebb nem megy. A szervezet nem képes helyrehozni magát ilyen magasságban. Zsoltnak egyszer csontig fagytak a lábujjai, sniccerrel kezdte el farigcsálni, majd le kellett vágni az első ujjperceit."

Egy átlagos fizikai állapotú, tengerszint körüli magasságon élő ember két-háromezer méterre érve találkozik először az oxigénhiány tüneteivel, a fejfájással, fáradékonysággal, s megterheli az egész szervezetet, a szívet, az izmokat is. A magassághoz azonban lehet alkalmazkodni, azaz akklimatizálódni, hozzászokni ehhez az állapothoz. Erre felkészülni egyféleképpen lehet, rövid időkre oxigénhiányos helyeken, azaz nagy magasságban tartózkodással.

„Fel kell kapaszkodni nagy magasságba, aztán visszamászni, pihenni, majd még egy kicsit magasabbra. Hegyre indulás előtt a helyiek szertartást rögtönöznek, hogy kiengeszteljék az isteneket, azokból mutatnak be áldozatot, ami éppen kéznél van, ilyen lehet például a kóla is. Nekem megengedték, hogy keresztény lévén az én Istenemhez imádkozzak. A legtöbb időt az alaptáborban töltjük, itt van fürdő, konyha-, közösségi sátor – ahol olvasgatunk, kártyázunk, Zsolt kedvenc elfoglaltsága a sudoku volt – itt várjuk, hogy kinyíljon az időjárási ablak, azaz jó idő legyen végre. Állandó kapcsolatban állunk Pártai Luciával."

Csúcstámadás előtt a hegymászók taktikáznak. Mikor induljanak? Korán, késő este, nappal, amikor melegen süt a Nap, mintha mikrosütőben lennének, és a hó megrogy, combig ér? A hegyen 10-15 lépésnél többet nem lehet megtenni pihenő nélkül, elfogy az erő az oxigénhiány miatt.

„Amikor visszatér az ember a világba, tudja értékelni az élet minden pillanatát, nem számít, hogy sor áll a pénztárnál, a fő, hogy élünk. A hegyen mentálisan erősnek kell lenni. Az ember mindig feszegeti a határait, ameddig még el lehet menni. A hegymászásban nincs értelmetlen szabály, mert ha mindent betartunk, nem lehet baj. A magashegyi mászás azonban kivétel. Ott át kell hágni a szabályokat, a határokat ki kell tolni, csak kockázattal lehet csúcsot elérni. Zsolt jobban feszegette a határokat. Tudta, hogy borotvaélen táncol, átrepülhet, de azt is, melyik felén kell táncolnia. Kivéve az utolsó táncot..."

Erőss Zsolt (balra) már az első randevún, 2006-ban tesztelte későbbi feleségét, Sterczer Hildát, és közölte vele, ott a helye a nyolcezres hegymászáson. Fotók : Müller Anikó Hanga, archív

A vizet a hegyen hóból olvasztják, többször leég, mert nincs nagy víztartalma. A szél befújja apró kavicsokkal, az oda tud pörkölődni. Mínusz húsz fokon kell kevergetni, az íze borzalmas. Húst, tejterméket nem fogyasztanak, ha a hegymenet után leérnek, az alaptáborban gyümölcskonzervet kapnak, az a mennyei kategória számukra. A serpák nem mindig segítik más expedíció tagjait, volt, hogy Hildát levegőnek nézték, mikor kimerülten teát kért tőlük. Van, hogy egyfolytában tizennyolc órát mennek felfelé, aztán kilencet lefelé. A száguldozó felhők a viharban, a hajnalpír fantasztikus, de a táj ingerszegény.

„Se virág, se állat, még egy száraz fa sincs, csak lavinadübörgés, hó, szikla. Én színtelen, szagtalan világnak nevezem. De fantasztikus és katartikus maga az élmény."

Sterczer Hilda járja az országot, megtapasztalja, milyen sokan szerették férjét. Egy zirci hölgy évekkel ezelőtt mamutfenyőt ültetett kertjébe a Hópárduc iráni tisztelete jegyében.

„Azt akarom, úgy menjen tovább az életem, hogy Zsolt emlékét minél jobban tudjam ápolni, azt a hagyatékot, azt az aktív, tartalmas életet úgy tudjam képviselni, ahogy ő tette. Jó hallani, megtapasztalni, milyen sokat szerették és tekintették példaképnek a férjemet. Hogy kockáztatok és mászok-e tovább? – hiszen egyedül maradtam a gyermekeimnek. Nyolcezrest nem, annak több a kockázata. Van egy értékrendem, szeretek túrázni, szeretem a természetet, megtalálni benne a szépséget, ha az ember ilyen szemlélettel él, a kis dolgokat is jobban értékeli és boldog ember lesz. Ebben a szellemben nevelem a gyermekeinket is."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!