Kati, a kisállatok pótmamája

Gyerekkorában is imádta már az állatokat, rendszeresen járt  lovagolni  és szívesen maradt a telepen azután is, hogy már lecsutakolta azt az állatot, amit éppen lovagolt. Nem véletlen, hogy mezőgazdasági iskolát végzett, és amióta az eszét tudja, az állatkertben szeretett volna dolgozni, de abban is biztos volt, hogy ez teljes embert igényel, így csak akkor jelentkezett, amikor két lánya már kijárta az általános iskolát. A vadasparkban  már az első időben bíztak rá elhagyott vagy elárvult újszülött állatokat. Ezeket rendszerint magával vitte az otthonába, ahol főleg kecsketejjel, cumisüvegből táplálta őket addig, amíg arra volt igényük.

Arra is mindig ügyelt, hogy az apróságok olyan időközönként kapjanak enni, ami a leginkább szolgálja a fejlődésüket, de ne tekintsék őt az anyjuknak. Olyan játékszereket ad a védenceinek, amelyek részben pótolják az anyaállatot. Ezzel azt segíti elő, hogy később, amikor vissza kell szoktatni a fajtársai közé az állatot, akkor ne vágyjon vissza az emberek tárvadmasaságába. Ettől függetlenül Katit később is megismerik az általa  felnevelt állatok. Különösen a majmok, ez nem véletlen, hiszen ő is a főemlősöket szereti a legjobban, és egy alkalommal elárulta: ha sok pénze lenne, akkor olyan helyre utazna, ahol természetes élőhelyükön figyelhetné meg a majmok viselkedését. A Csimpánzvilág külföldről érkezett  lakói elsőként neki engedték meg, hogy hozzájuk érjen.

Ehhez nem kis bátorság kell, mert a csimpánzok erősek és akaratlanul is  sérüléseket  tudnak okozni az embernek. Az állatkertben a természetközeli tartást igyekeznek megvalósítani, ezért egyetlen állat sem viselkedik úgy, mint a házi kedvencek. Katit is többször megharapta már valamilyen állat. Ha el kellett látnia a sebét, akkor igencsak elcsodálkoztak a baleseti sebészeten, hogy miként tudott szert tenni a sérülésére. Minthogy a  majmok a kedvencei, velük kommunikál a legtöbbször, tudja, hogy vannak szavak, amiket megértenek, és a majmok is  képesek felismerni az ő érzéseit.

Otthonában nevelt már majmokat, tigriseket, vadmalacokat, most a február 23-án született kétpúpú tevével osztja meg a házát. Az apróságot cumisüvegből kecsketejjel itatja. Amikor hazavitte, nagyon gyenge volt, alig tudta belediktálni a tejet, az első púpján látszott, hogy nemhogy tartalékolni nem tud, a létfenntartásához is alig elegendő táplálékot vesz magához a kicsi. Ma már lassan erősödik, és szeretné, ha minél előbb vissza tudná szoktatni a tevecsapatba.

Megtudtuk, hogy a veszprémi állatkertben egy másik teve is vemhes, remélhetőleg ő majd nem taszítja el magától a kicsinyét. A  kétpúpú tevék   tizenkét-tizenhárom  hónapos  vemhesség után  jönnek  világra.  A közép-ázsiai, nagyrészt háziasított kétpúpú tevét más néven baktriánként ismerhetjük.

Míg a vadon élő faj jelenleg a kihalás szélén áll,  addig a háziasított változata szélesebb körben elterjedt. A kétpúpú tevék a rendkívüli alkalmazkodóképességüknek köszönhetően terjedtek el, ugyanis képesek elviselni a 40 Celsius-fokos sivatagi hőmérsékleti ingadozásokat akár hosszabb ideig,  táplálék és víz hiányában is. Színük  elég változatos, a piszkosfehéren át egészen a csokolá- débarnág terjed. Közös jellemzőjük, hogy szőrük vastag, bozontos és durva. Különös ismertetőjegyük a nyakuk  alján megfigyelhető hosszabb szőrszálak.

Számos olyan tulajdonságuk van, amelyek segítik őket a szélsőséges körülmények elviselésében: zárható orrlyuk, szőrös fül és dupla szempillasor, melyek megvédik őket a homokvihartól és az erős széltől. Átlagos testhosszuk három méter, míg az első púpjuknál a marmagasságuk  1,8-2,3 méter. Nagyságuknál fogva elég nehéz állatokról van szó, ugyanis egy kétpúpú teve testtömege 450-500 kilogramm között mozoghat.  A természetes élőhelyükön közel harminc példányt számláló csordákban élnek, amely élén egy agresszív,  harcos, domináns csődör áll. A veszprémi állatkertben jelenleg a csikón kívül egy  csődör, Alex és négy  kanca: Fatima, Fruzsina, Kata, Gréti él.