India: Az ország, ami sosem felejt

India harmincháromszor nagyobb, mint Magyarország. Huszonkilenc államban a magyaroknál közel százharmincszor több, vagyis 1,2 milliárd ember él, akiknek összesen 24 hivatalos nyelvet és 1600 nyelvjárást tartanak számon.

Tavaly év végén az Ahimsza Jógaközpont két vezetőjével, Selmeci Csongorral és Selmeciné Bogdán Ágotával kis veszprémi csoport indult Indiába, felfedezni a távoli országot és szent helyeit, megismerni, bepillantást nyerni a világ egyik legősibb kultúrájába, tradícióiba. Tizenkét veszprémi tizennyolc napon át kalandozott Indiában, ezalatt pedig 5300 kilométert tett meg.

Főhőseink a világ egyik legnagyobb városában, Delhiben kezdték majd' háromhetes felfedező túrájukat. A metropolisban 2005-ben felépült a modern világ egyik új csodája, a földkerekség legnagyobb hindu temploma, az Akshardham, ami túltesz a Taj Mahalon. A száz hektáron elterülő épületegyüttest 11 ezer önkéntes építette fel, minden rózsaszín homokkőből készült. Ezeket kívül-belül fantasztikus faragások, berakások díszítik.
 
- Az indiaiak toleránsak egymással. Óriási a forgalom az utakon, ám nincs idegeskedés. A stressz mintha hiányozna az életükből - mesélte a csoportot vezető Selmeci Csongor. - Továbbra is működik Indiában a kasztrendszer, ami talán valamivel lazább és átjárhatóbb, mint évszázadokkal ezelőtt, de erős az egymás iránt érzett felelősség.

Itthonról nem sikerült minden szállást lefoglalniuk, ezért ott felkerestek egy helyi utazási irodát, ahol nagy megdöbbenésükre a több ezer euró befizetése fejében egy fénymásolt cetlit kaptak hivatalos aláírás, pecsét nélkül. Hiába szerettek volna igazolást a foglalásaikról, a helyiek csak értetlenkedtek. Kissé bosszúsan távoztak, de végül a cetlit néhány nap múlva hivatalos jegyek váltották fel, az alvóbuszfoglalást pedig sms-ben igazolta vissza a busztársaság. Arról viszont már csak mosolyogva beszélnek, amikor egyik rövidebb kirándulásuk alkalmával a 200 kilométeres buszutat kilenc óra alatt tették meg. A fizetős autópályát ugyanis átvezették a településeken, ahol óriási a forgalom. Rendszeresen bivalycsordák, robogók százai nehezítették a haladást.
 
- Az indiaiak rendkívül kreatív és mélyen hívő emberek - vette át a szót Ágota. - Képesek egy elkorhadt fa belsejében is miniszentélyt kialakítani. Fantasztikus volt, hogy ott mindenki vallásos, és - ez 80 százalékban hindut jelent - gyakorolja azt. Gyakorlatilag mindenütt apró kis szentélyekbe, kegyhelyekbe botlottunk. A legszegényebb és a legazdagabb ember is imádkozva kezdi és fejezi be a napját.

A veszprémiek nem a pazar, elegáns helyeket keresték, olyan látnivalókra vágytak, amelyek nem szerepelnek az útikalauzokban. A Ghandi, India felszabadítója emlékére kialakított parkot is felkeresték utazóink, ahová - akárcsak az összes templomba és szent helyre - csak mezítláb lehetett bemenni. Itt megörökítették Ghandi utolsó lépéseit is, a parki úton lábnyomait követve eljutunk oda, ahol lelőtték és meghalt. A kerítéssel elzárt szentély milliók zarándokhelye. India egyébként sem felejt, ezt jelzi az is, hogy minden papírpénzen Ghandi szerepel.

Delhi után Rishikesbe utaztak. Ezt a város a jóga fővárosa. A Gangesz itt lép ki a Himalájából és kezdi meg tekervényes útját Indián keresztül. Az alig tízfokos folyóba a csoport férfi tagjai belemerészkedtek, a hölgyek közül néhányan lábat áztattak, míg a többiek a partról figyelték a mártózást. Innen Varanasit vették célba, amely a világ legősibb, folyamatosan lakott városa. A 800 kilométeres utat hálókocsis vonattal tették meg. Az ősi városrészben, a Gangesz mentén sikátorok, szűk utcák tucatjai, egymás hegyére-hátára épült házak ezrei fekszenek.

Reggelente a parton több százan fürdő szertartásukat végzik, napközben kimosott ruhák száradnak a drótokon, esténként viszont az indiai televízió közvetít innen élőben. Több ezer éve minden este a Gangesz partján a négy égtáj felé imádkozva bráhmin papok fényszertartást tartanak az egész világ békéjéért és felemelkedéséért. A veszprémiek a Gangeszen ringatózva, csónakból vettek részt egy ilyen szertartáson, ahol mindnyájan vízre tették virágsziromba burkolt kis áldozati mécsesüket.

A veszprémi utazók között volt egy testvérpár is, Zsuzsi és Kata, számukra a Gangesz többet jelentett, mint másoknak. Édesapjuk álma volt eljutni ide, ám a sors közbeszólt és ezt már nem valósíthatta meg. A testvérpár azonban eltökélte, szülőjük vágyát beteljesítik. A folyó partján köveket gyűjtöttek, és ezek ma már a szeretett apa sírján pihennek.

-Varanasiból Kalkuttába, majd innen repülővel délre, Chennaiba utazott a csapat.
 India déli része sokkal fejlettebb az északinál. Ez már a modern nyugati világra hajaz. Minden autótípus megtalálható, de van két saját márkájuk, a Tata és a Mahindra (jelentése nagy Isten), ezzel jár a többség. Érdekes, hogy minden jármű elejére egy Ganésa-szobrot helyeztek el, aki az istenségek közül a családok védőszentje és az akadályok elhárítója - tudtuk meg a Csongortól.

Tiruvannamalaiban (a város a 13. szélességi körön fekszik) megmászták az Arunácsala-hegyet, amit Síva istenség megtestesülésének tartanak és arról nevezetes, hogy a földkéreg legősibb rétegéből való, vagyis több milliárd éves. A kirándulás ezt követően Bombayben zárult, innen repültek vissza Európába.

- Miután a csoport hazautazott, mi további egy hónapot töltöttünk el tanulással. Puné-ba utaztunk, ami Bombaytől 150 kilométerre található, B. K. S. Iyengar világhírű jógaintézetébe, ahol a 94 éves jóginál 150 másik Iyengar-jógatanárral gyakoroltunk és tanultunk. Sok tapasztalatot gyűjtöttünk, amit itthon kamatoztatni tudunk majd - tette hozzá Ágota. - Természetesen szeretnénk újra visszatérni, hiszen India még nagyon sok kalandot, tudást, lehetőséget tartogat.