Hónapokig bőröndből éltem

- Az operatőrök nem arról híresek, hogy jó beszélőkéjük van, én is sokat küzdöttem azért, hogy ki tudjam magam fejezni - magyarázza Ragályi Elemér azt a felvetését, hogy a beszélgetés helyett inkább nézzük meg egy filmjét. A kérés nem is megalapozatlan, mert mint mesélte, 1968-ban, amikor első játékfilmjét forgatta Mándy Iván írásából, a bemutató utáni televíziós beszélgetés alatt annyira izgult, hogy kibújt az asztal alatt és elfutott, még mielőtt kérdezhettek volna tőle bármit is. Ez persze már történelem, ma az operatőr látszólag nagyon szívesen sztorizik.
 
- Újabb középkort élünk - veti fel Gergely Éva -, amikor ismét nagyon fontos a kép. - Annyi a különbség  válaszol Ragályi -, hogy ma szinte bárki készíthet a képet, a technika ezt lehetővé teszi, ezért ezek értéke devalválódik. Ezzel együtt az is igaz, egyre fontosabb, hogy mit ábrázol egy fotó, a minőség pedig háttérbe szorul. Ma filmet is szinte bárki készíthet, kisebb kézi kamerákat már elérhető áron be lehet szerezni, és az utómunkákat is meg lehet csinálni egy-egy számítógépes program segítségével.

Ennek a jelenségnek előnyei és hátrányai is vannak, egyrészt felhígul a szakma, másrészt olyan tehetségek bukkannak fel, akiknek amúgy nem lenne lehetőségük megmutatkozni.

 
Ragályi Elemér bevallja, sok olyan technikai vívmány van a szakmájában, mellyel nehezen barátkozott meg, ilyen például a digitális rögzítés, ma pedig a 3D technika. - Ki lehetne engem kergetni a világból a 3D-vel, ki nem állhatom, tiszavirág életűnek tartom - mondja.  - Lassan eléri majd a csúcspontját, utána pedig senkit nem fog érdekelni. Ugyanígy tiszavirág életű az a műfaj is, amit űzünk, folytonos félelmem a filmjeimmel kapcsolatban az, hogy elveszítik aktualitásukat, érdekességüket, hiszen annyira a "mának" készültek.
 
Ragályi Elemér régen vett kamerát a kezébe, mostanában inkább rendez, a kamerát pedig, mint valami virtuális stafétabotot, a fiának adta át. - Nehéz mesterség az operatőri, mert mindig kiszolgálunk, mindig a rendezőé az utolsó szó, és én egy pont után éreztem, hogy végre a saját hangomon szeretnék megszólalni. Ezért kezdtem el rendezni.
 
Az esten részleteket láthattunk a Ragályi fotózta filmekből, először talán a legnépszerűbb filmből, a Régi idők focijából. - Ehhez a filmhez is van egy történetem, mely egy csak Amerikában kapható, speciális szűrő körül fogott - meséli. - Nagy nehézségek árán  1971-ben vagyunk - szereztünk be egy úgynevezett köd szűrőt az USA-ból, melyet azután a forgatás során a segédoperatőr leejtett, és az porrá tört. Azonnal telefonáltunk Zsigmond Vilmosnak, aki még aznap vett egy ugyanilyen szűrőt, kiment a Kennedy-reptérre, és feladta az első Európába tartó gépre. Végül csak másfél forgatási napot kellett kihagynunk, és hogy ezt mi ilyen gyorsan megoldottuk, abban az időben hatalmas csoda volt.
 
Ragályi Elemér több sikeres filmet forgatott Sándor Pállal is. Mint kiderült, a közös munka nem volt mindig felhőtlen, többször összevesztek. - Ő igazán akkor tud nagyot alkotni, ha jól felturbózza magát, és mindenkivel összeveszik - mondja. - Velem nem volt könnyű dolga, mert én hajlamos vagyok tartogatni az indulataimat, de az utolsó napokban belőlem is kijön minden feszültség. Ezért igen, összevesztünk többször is, de végül mindig megbeszéltük a dolgainkat és kibékültünk. A következő filmig.
 
A '80-as évek közepén Ragályi Elemér úgy döntött, hogy kipróbálja magát a nemzetközi mezőnyben is. Az Egyesült Államokban egészen más volt a szemlélet. A cél a profit volt a filmkészítésben is, minden ennek volt alárendelve. És mivel a színész az, aki egy filmet sikeressé tesz, ezért a hierarchia élén ő áll. Magyarországon a '80-as években a rendező volt a sztár, és az operatőrnek is sokkal több beleszólása volt a filmkészítésbe. Sándor Pál például már az első szinopszissal felkereste operatőrét, és együtt gondolkodtak helyszínen, díszleten, sőt, a színészeket is együtt választották ki.

Ezután Ragályi azt élte meg Amerikában, hogy a sokadik a sorban, úgyhogy nagy alázatra volt szükség. Meg kellett tanulnia azt is, hogyan lehet egy bizalmas, de nem bizalmaskodó viszonyt kiépíteni a színésszel. - Amerikában előfordult olyan, hogy a színész váltotta le az operatőrt, az én fejem felett is folyton ott lebegett:  másnap csomagolhatok - mondja.  - Ezért általában ki sem pakoltam, hónapokig bőröndből éltem.
 
Ragályi Elemér bevallja, fontosak számára a díjak. Sajnos egyik díjának kiosztóján sem volt jelen, mert mindig egy másik filmet forgatott éppen. - Amikor meghallottam, hogy az általam fényképezett film, a Remény útja Oscar-díjat nyert, torkom szakadtából elkezdtem ordítani. Fantasztikus érzés volt.
 
Az operatőr büszke dokumentumfilmjeire, melyek többnyire elesett, védtelen emberekről szólnak. Az egyik a Lipót-mezei elmegyógyintézet utolsó napjait rögzíti, Nincs kegyelem címmel pedig egy gyilkossággal elítélt ártatlan férfi végül öngyilkossággal végződő kálváriáját dolgozza fel. - Soha nem bírtam elviselni a védtelen embereken elkövetett sérelmeket - vallja. - Ha az ember többségben van, egy idő után megszűnik benne az empátia. Én szeretek néha kisebbségben lenni, mert ez erőt ad nekem.



 

Ragályi Elemér a Magyar Filmfőiskolán tanult, dolgozott az Amerikai Egyesült Államokban és Európában. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1968-ban szerzett operatőri diplomát. Az úgynevezett "Illés-iskola" egyik stílusteremtő alakja, kézikamera-kezelése és világítástechnikája a hetvenes években ismertté tette. Zolnay Pál, Sándor Pál, Gazdag Gyula, Elek Judit állandó alkotótársa. Filmjei számos díjat nyertek, közöttük Oscar-díjat, Emmy-díjat és ACE-díjat is. A Magyar Filmszemlén hatszor ítélték neki a Legjobb operatőr díját. Balázs Béla-díjas (1974), Érdemes művész, Kiváló művész (1985) és Kossuth-díjas (1991) is.