Kapcsolatban Jézussal

 
- A böjti időszak felkészít bennünket húsvétra. Milyen az igazi ünnep, hogyan készülünk helyesen?

- Mindenkinek magának kell kialakítani, hogyan készül az ünnepre. Ez elsősorban egy kis csönddel történhet, ami nemcsak a magunkba mélyedés és az Istennel való kapcsolat keresése, hanem az emberekkel való kapcsolat elmélyítése, hogy a mindennapi élet felszínes izgatottságában olyan beszélgetésekhez jussunk, melyek megnyitják a szívünket, emlékeinket, akár az ünnepekre emlékezünk, akár azokra az emberekre, akik fontos szerepet játszottak az életünkben. Valaha az egyház felnőtteket keresztelt, húsvét a keresztség eszmei évfordulója. A keresztség azt jelenti, hogy Krisztussal együtt meghal az ember és Krisztussal együtt feltámad. Krisztus több nekünk, mint egy hittani fogalom, egy gondolat; mély és igaz, személyes kapcsolatunk van vele.

-  Hogyan fogalmazná meg húsvét jelentőségét, örömét?

- Krisztus halálával nemcsak azt látjuk, mekkorát vétkezett az ember, hanem azt is, milyen nagy az Isten szeretete. Krisztus azt mondta, senkiben nincs nagyobb szeretet annál, mint hogy életét adja a barátaiért. Ő azzal fejezte ki, mutatta meg a szeretetét, hogy eljött közénk, meghalt értünk; ennek a hatalmas szeretetnek vonzásában élünk, ehhez kerülünk közel, amikor ünnepelünk. A szeretet nagy ajándéka, hogy nemcsak az életét adta értünk, hanem ezen az áron a mi halálunkat megváltoztatta. Nem a megsemmisülés, a vég pontjává tette, hanem egy új kezdetté. Halálunk egy kapu lett, ami az örök életre nyílik - az örök élet, a feltámadás az ő nagypénteki tettének a folytatása. Mi, keresztények abban hiszünk, Isten úgy szeretett minket, nem engedi, hogy elpusztuljunk egyenként, mindnyájunkat számon tart és az atyai házába vár bennünket. Olyan helyre, amiről azt mondja a Biblia - Jézus is idézte az ószövetségi mondatot -: "szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív föl nem foghat", amit Isten azoknak készít, akik őt szeretik. Van bennünk vágy ez után, de a mi földi tapasztalatokra épülő képzeletünk el sem tudja ezt képzelni, mert a földön minden múlandó, ott pedig egy olyan világ fogad, ahol az öröklét nem egy dermedt állandóság, hanem az életnek hallatlan gazdagsága.

 
- Mi, keresztények hogyan tudjuk továbbadni ezt az üzenetet azoknak, akiknek húsvét nem jelent igazi ünnepet?

- Abban hiszünk, hogy Isten azokat is szereti, akik nem szeretik őt, vagy akik tőle távol vannak, ez a megváltás mindenkié. Hisszük, hogy minden út feléje, a világosság felé vezet, és ennek a fénye átszüremkedik annak az életébe is, aki nem tart még ott, hogy ezt hitvallásszerűen elfogadja. Húsvét öröme beragyog a világba, a nem hívő ember világába is.
 
- A keresztények maguk is keresztet hordoznak, sok nehézséggel szembesülnek, de Krisztus nem ígérte, hogy könnyű lesz az életük.

- A földi élet nem változott paradicsomkertté. Jézus azt mondta a mellette függő latornak, hogy még ma vele lesz a paradicsomban, de meghalt és úgy került oda. Aki itt él, Krisztus halálával nem kerül rögtön a paradicsomba. Nehézségeket hordozunk, egymás terhét is hordoznunk kell, és ha valaki zord képpel teszi, a másik számára is nehézzé válik. Minden emberi életnek van árnyéka, és minden ember - a legkedvesebb is - alkalomadtán mégis teher a másik számára. A súlyos beteg esetleg azt látja, hogy nemcsak neki nehéz elviselnie a betegségével járó keserveket, hanem a családjának is. Ilyenkor újra elgondolkozunk, hogy azokat a dolgokat, amikbe belefáradtunk, megint mélyebb odaadással tudjuk elfogadni, vállalni, és odapasszítsuk ehhez a titokhoz, erőhöz, ami Krisztus szenvedése, szeretete és a remény, amit Ő hozott mindannyiunk számára.

 
- Ön szerint melyek a 21. század emberének legnagyobb terhei, nehézségei?

- Nemcsak nekünk, keresztényeknek, mindenkinek nehéz ez a világ. Hirtelen felgyorsult a történelmünk, a technika és a társadalom fejlődésével sok olyan régi álom vált valóra, amiről korábban azt gondoltuk, hogy megvalósíthatatlan. Valaha azt gondoltuk, azért nehéz az élet, mert nem tudunk repülni, távolba látni, most ezeket mind tudjuk, és az élet nem lett könnyebb. Sőt, éppen azért, mert gyorsabb lett a világ, nagyobb figyelemmel kell lennünk önmagunk és egymás iránt, hogy ebben a nagy kavarodásban el ne vesszünk, ki ne merüljünk, gorombává, érzéketlenekké ne legyünk, el ne veszítsük egymást. Ma a kommunikáció is egyszerűnek látszik, ugyanakkor még nehezebb, hogy az összetartozó emberek szót értsenek egymással, megbeszéljék egymással ügyes-bajos dolgaikat. Ezek a különös terhei a 21. századi embernek, amelyek elviselésére nem készültünk föl. Régebben egy generáció ugyanazok a feladatok elé volt állítva, mint az idősebbek, mi viszont teljesen új tennivalók, nehézségek elé kerültünk, és ezek között van annak a felismerése is, hogyan lehet megőrizni vagy megtalálni emberségünket - ez új figyelmet, készséget kíván tőlünk. Mindig igaz volt, hogy embernek lenni nem adottság, hanem feladat. Fenyeget bennünket az, hogy embertelenné válunk. Ezt fel kell ismernünk és az emberség útján járnunk, mert Isten is az emberség útján találkozik velünk és áld meg minket.
 

Jelenits István Széchenyi-díjas piarista szerzetes, teológus író, magyar és hittan szakos tanár 1932-ben született. A bölcsészkar elvégzése után, 1955-ben lépett be a piarista rendbe, 1959-ben tett örök fogadalmat, ugyanebben az évben Egerben szentelték pappá. 1985 és 1995 között a piarista rend tartományfőnöke volt, 1995-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem esztétika tanára, majd tanszékvezetője. Írásai jelentek meg a Szentírásról, Janus Pannoniusról, Pilinszky János költészetéről, irodalomról, nevelési kérdésekről, főként a Vigília és az Új Ember hasábjain. Összegyűjtött művei öt kötetben jelentek meg.