Hangelfogás klasszikus gitárral - Beszélgetés Eötvös Józseffel

Liszt-díjas, Japánban, Európában turnézik, nemzetközileg elismert gitárművész, itthon mégis idén egyetlen koncertje volt, pár napja Füreden, a maga létrehozta gitárfesztivál megnyitóján. Eötvös Józseffel a volt füredi Eszterházy Szálló kertjében ültünk le beszélgetni, nem volt nála gitár, de kézfejét többször úgy formálta, mintha ott lenne kezében a hangszer.

- Tízéves koromban, az első gitáróra után egyértelmű volt, hogy gitáros leszek. Nem mintha ilyen jól ment volna, egyszerűen csak tudtam, ez az én utam. A családban senki sem volt zenész, apám beleegyezett, válasszak magamnak valamilyen hangszert, de kikötötte, hogy a leghalkabbat. Így lett a gitár. Pécsett akkoriban nem is lehetett gitárt venni, nagy tortúra után lett egy borzalmas hangszerem, még tokja sem volt, egy nagy nejlonszatyorban cipeltem magammal. Négy év múlva, 1976-ban elindultam egy országos gitárversenyen, ahol második lettem, úgy, hogy tanárommal együtt fogalmunk sem volt arról, hol tartok, mi az, amit várnak. Azóta tudom, nem az a lényeg, hogy nyerjél, hanem, hogy mutasd meg magad, és lehetőleg utána rólad, a játékodról beszéljenek.
 
- A zenétől teljesen idegen a versenyzés. Miért erőltetik mégis ezt?
 
- Ez egy szükséges rossz, mert nem lehet összemérni valaminek a súlyát valaminek a hosszával. Itt kis túlzással ez történik, hiszen a zene rendkívül szubjektív. Ennek ellenére verseny nélkül a zenész nem kap meghívást, a szakma nem tudja felfedezni magának, egyszerűen nem jut lehetőségekhez.
 
- Alig van koncertje Magyarországon, holott már rég felfedezte a szakma.
 
- Idén egy fellépésem volt itthon, itt, Balatonfüreden. Csalódás ez számomra. Külföldön a Goldberg-variációk miatt ismertebb vagyok, rendre vannak koncertjeim, de itthon ez valamiért nem megy. Nem akarom áruba bocsátani magam, mint egy csomag retket, felkínálkozni, elmondani, milyen nagyszerű vagyok, és akkor talán majd hívnak. Ez nem megy.
 
- Érkeztemkor éppen egyik tanítványát hallgatta, nagy, széles mosollyal. Azt mondják, a tanítás miatt néha talán a kelleténél kevesebbet figyel magára. Egyetért?
 
- A tanítással naprakészen tartom magam. A gitározás egy soha le nem záruló folyamat, nincs olyan, hogy hátradőlök: megtanultam gitározni. Tartok egy úton, amelyen szeretnék tovább menni. Azt is mondhatnám, a cél az maga az út. Azzal, hogy a tanítványoknak egy-egy felmerülő problémára megoldást igyekszem adni, a saját problémáimra is választ adok. Egy nálamnál jelenleg még kisebb tudással rendelkezőtől is kaphatok bármikor inspirációt. Aki nem tanít, az egy zárt rendszerbe kényszeríti magát, ahol legjobb esetben is csak stagnálnak a dolgok. A gitárfesztivál is ezért fontos. Ez egy oázis, egy feltöltődési lehetőség. Át akartam adni az új generációknak, hol tart a gitározás a világban, hadd tanuljanak. A tanítványom, akit látott, Sidoo Zsombor, 13 éves. Egy területi versenyen találkoztam vele, ilyet még nem hallottam. Ez már szinte születési rendellenesség, hogy valaki ennyire eggyé váljon a hangszerrel. A tehetség persze nagyon kevés, millió részlet kell ahhoz, hogy valaki nagy zenész legyen, de mindenekelőtt rengeteget kell gyürkőzni a hangszerrel.
 
- Ön mennyit gyürkőzik?
 
- Akkor érzem jól magam, ha naponta négy-öt órát gyakorlok. Ülök egyedül a szobámban és technikázok. Nem engedhetem meg magamnak, hogy amit belül hallok, azt ne tudjam megvalósítani a gitárral. A technikai nehézségeket le kell gyűrni. Megközelíteni az abszolút zenét - ez az ideám. Ne a hangszer szóljon, hanem a zene. Ki kell lépnem a gitár gesztusrendszeréből, meg kell szűnnie a gitárnak, a zenének kell megszólalnia. Egy zenészkollégám azt mondta, amikor meghallgatta A fúga művészetét tőlem, hogy nem is nagyon hallja, milyen hangszeren játszom. Ennél nagyobb elismerést még nem kaptam.

- Szűkszavúan nyilatkozta egyszer, hogy kis híján derékba tört a zenei pályája. Mi történt?
 
- Kertünkben akartam a nádat levágni, amikor sikerült szinte teljesen lemetszenem a bal kisujjam végét. Olyan rondán nézett ki, hogy nem mertem elmenni orvoshoz, mert biztos voltam benne, hogy amputálná. Bekötöttem magamnak és három napig meg sem néztem. Bennem volt, hogy ennyi, vége a zenélésnek. A nulláról kellett kezdenem mindent. Egy évembe telt, amíg visszahoztam a kezemet. Viszont olyan makacsul gyakoroltam, hogy a kisujjam jobb lett, mint volt.
 
- Kertészkedik még?
 
- Persze. Nem tudom megállni. Egyébként ugyanezt az ujjamat szintén a kertben el is törtem egyszer. Biztos vagyok benne, hogy bizonyos dolgoknak meg kell történniük. Minden valamiért van, nincsenek véletlenek, mindennek oka van.
 
-  A világon egyedül játssza gitáron Bach Goldberg-variációit. Miért éppen Bach?
 
- Ez Glenn Gould miatt van. A weimari zeneművészeti főiskolán volt egy barátom, akinek rengeteg hangfelvétele volt. Nagyon sok zenét hallgattunk együtt, de idővel sorra félretettük őket, és a végén egyetlenegy maradt csak: Gould időskori felvétele. Állandóan ezt hallgattuk, nagyon nagy hatással volt rám. Olyan hatással, hogy arra gondoltam, miért ne lehetne ezt eljátszani gitáron. Négy évembe telt, amíg átírtam gitárra a művet. Az utolsó variációval fél évet kínlódtam. Olyan volt, mint egy sakkjátszma. Sehogy nem akart menni, nem tudtam az ujjrendet kitalálni. Aztán egyik éjszaka azt álmodtam, hogy ezt a variációt játszom gitáron. Felébredtem, és lejegyeztem egy papírra az ujjrendet, majd visszafeküdtem aludni. Reggel, amikor felkeltem, arra gondoltam, milyen képtelenséget álmodtam, milyen jó is lenne, ha mindez így történt volna, aztán odamentem az asztalomhoz, és láttam, hogy ez bizony megtörtént, valóban lejegyeztem azt, amivel előtte hónapokig kínlódtam. Aztán még hat évig gyakoroltam, mire végre színpadra álltam vele.

- A kritikusok az évszázad átiratának tartják munkáját. Gondolom, ahogy az lenni szokott, az elismerések mellett van fanyalgás is.
 
- Persze. Máig vannak kollégák, nem is kevesen, akik hallgatva a hangfelvételt azt gondolják, külön játszottam fel a szólamokat, nem hiszik el, hogy ezt egy hathúros gitáron egyszerre le lehet játszani. Pedig én lejátszom, el kell jönni és megnézni. Mondjuk kellett még hozzá ez-az. Például kikísérleteztem a hangelfogásra egy új, eddig nem létező technikát, ami megakadályozza, hogy a hangok tovább zengjenek a kelleténél. De mindez nem fontos, csak az számít, hogy megszólal-e a zene vagy sem. A többi már nem érdekes.

Eötvös József 1962-ben született Pécsett. Tanulmányait a weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte, gitárművész és zeneszerző. 2002-től a Budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára, a gitár tanszak megalapítója. 2002-ben Artisjus-díjat, rá két évre Liszt Ferenc-díjat kapott. Öt éve már, hogy művészeti vezetője a Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztiválnak. Koncertjein XX. századi és kortárs magyar zenét, illetve saját műveit és átiratait játssza.