A dandártábornok visszanéz - Egy hosszú pályafutás legizgalmasabb esetei

A most hatvan felé közeledő Horváth Imre, mint annyian mások, már régen elmehetett volna nyugdíjba, ehelyett ő miniszteri engedéllyel, átlépve az 57 éves felső korhatárt, tovább dolgozott. Még maradt volna a testületnél, viszont fent másképp döntöttek - de erről majd később.

Azzal a törvénnyel ő sem ért egyet, hogy sokan életük teljében leszerelhettek, mert megvolt a 25 éves szolgálati idejük, amibe beleszámították a középiskolai tanulmányaikat is. Különbséget kellene tenni mondjuk egy járőr és az irodában dolgozó között, mert nem egyforma a feladatuk, igénybevételük, érvel. Az utcán szolgálatot teljesítő járőrök, a nyomozók, ha úgy tetszik, bármikor találkozhatnak egy eltévedt golyóval...
Mindemellett megértette kollégáit, akik évekkel ezelőtt azért szereltek le, mert felröppent a híre, hogy felemelik a rendőrségnél is a nyugdíjkorhatárt, csökkentik a kedvezményeket stb. A bizonytalan jövő helyett a jó nyugdíjat választották, ami közel annyi volt, mint a fizetésük. De, ha már így alakult, vélekedett Horváth Imre, akkor legalább meg kellene oldani a volt rendőrök visszacsábítását, hogy átadják több évtizedes tapasztalataikat a mai huszonéveseknek.

Ő ebből a szempontból szerencsésnek vallja magát, mert felkészült kollégák mellé került 1970 őszén. Azokban az időkben az volt a jellemző, hogy egyedül dolgoztak, így a sikeren és a kudarcon nem kellett osztozni. Igaz, kevesebb volt a bűncselekmény, s az élet sem durvult még el ennyire. Mindjárt a pályafutása elején sikerült egy fiatalokból álló csoportot lefülelnie, akik az akkor épülő Jutasi úti lakótelep félkész panelházaiból lopkodtak el építőipari gépeket és szerszámokat.

Egy év szolgálat után már jutalmat kapott, amikor egy megölt éjjeliőr gyilkosához elvezette kollégáit. Felderítette azt az esetet is, amikor rendőrök és közismert személyek csemetéi közel kétszáz bűncselekményt követtek el Veszprémben.

Sokan irigyelték, amikor öt év után áthelyezték a megyei vagyonvédelmi osztályra, ahol kijutott neki a gyilkossági ügyek felderítéséből is. Még abban az évben eltettek láb alól egy 30 esztendős nőt az egyik Balaton-parti településen. A gyanúsított, az állambiztonsági kapcsolatokkal rendelkező 26 éves fiatalember a déli országrészbe menekült, ahol a határőrök lelőtték, mert fegyverrel támadt rájuk. A nő megölésére így aztán soha nem kaptak választ a nyomozók.

A mai napig is bosszantja az a hajmáskéri ügy, amikor egy idős nő gyilkosa először beismerte szörnyű tettét, majd visszavonta a vallomását. A bizonyíték egy vödrön talált, motorkerékpárról származó festékmaradvány volt. A Veszprémi Egyetem vizsgálata megerősítette a detektívek feltevését, ám a budapesti szakértői intézetben másként vélekedtek. A szakértők közti háború a gyanúsított malmára hajtotta a vizet: a bíróságon bizonyítékok hiányában felmentették.

Pandúrból rabló

Ám az igazi fejtörést, szakmai és emberi kihívást egy házon belüli kolléga jelentette. A 15 éven át kettős életet élő B. Miklós, így utólag visszatekintve, orruknál fogva vezette kollégáit. Legalábbis egy ideig, mert egyre inkább kezdtek rá gyanakodni a rendőrségen. Amikor odáig jutott az ügy, hogy megvizsgálják az ujjlenyomatát, a felső vezetés leállította őket, mondván, ez már megtörtént - így gyanú felett állt B. Miklós.

Ebbe azonban nem mindenki nyugodott bele. Aztán jött egy újabb furcsa eset. A veszprémi kenyérboltnál egy szemtanú megfogta a kettős életű rendőrt, ám a nyomozás iránya egy idő után mégis megfordult: a civilből gyanúsított lett, legalábbis egy ideig. Mindemellett a technikusként dolgozó százados kissé nagy lábon élt, ami szemet szúrt sokaknak a rend-őrségen belül. Csakis külföldi cigarettát szívott, méregdrága cipőket hordott és művészkörökben forgolódott.

Horváth Imre, aki akkor már a veszprémi kapitányság bűnügyi osztályát vezette, nem mondott le arról, hogy elkapja a nappal rendőrként, éjszaka pedig betörőként dolgozó kollégáját, aki - érdekes módon - mindig elsőként ért a tetthelyre...

Mivel az eredetiről másolt álkulcsai voltak, így könnyedén bejutott éjszaka például a csopaki postára is. A gyanú mindig az ott dolgozókra terelődött, mondván, saját kulcsukat használták, amikor elvitték a pénzt. A kapitányságon eközben - illegálisan - néhányan nyomoztak B. Miklós után. Például kiderítették a cigarettacsikkjein talált nyálminta alapján, hogy az egyes helyszíneken talált vérnyomok akár tőle is származhattak. Ám amikor lebukása előtt betört a Napló volt székházába és az egyik ügyvédi irodából elvitte a kávépénzt, az utcán összefutott járőr társaival.

Ekkor döntött úgy Horváth Imre két rendőr kollégájával együtt, hogy házkutatást tartsanak B. Miklósnál. Ezzel az akcióval - szó szerint - az állásukkal játszottak. A szégyenletes történet itt ért véget: a férfi otthonában találtak több betörésből származó tárgyat egy jókora kulcscsomóval. Az egykori technikust nyolc évre ítélte a bíróság.

Életmentő helyszínelés és technika

Az 1991-2004 közti szentkirályszabadjai gyilkosságsorozatot Horváth Imre, már mint megyei bűnügyi igazgató, újra elemeztette kollégáival. Arra jutottak, hogy ha akkoriban a mai módszerek és technikák a rendelkezésükre állnak, nem kellett volna ennyi embernek meghalnia.

E. Zoltánt ugyan már az első gyilkosság után előállították, de a gyanú egy román vendégmunkásra terelődött, aki bejáratos volt az idős V. Istvánhoz: megtalálták az ujjlenyomatát a villanykörtén. A második áldozat E. Zoltán testvére volt, akit azért tett el láb alól, hogy majd övé legyen a szülői ház. E. Zoltán akkor éppen nem lakott a faluban, de a gyilkosság idején többen látták a községben. Mivel az orvos szakértő az elásott testvér halálának beálltát egy és öt év közé tette, így nem jött szóba a községben három hete megfordult férfi. Helyette utazó bűnözőkre gyanakodtak az életvédelmis nyomozók.

A negyedik idős áldozat után több száz falubeli DNS-mintáját levették, majd felküldték a budapesti intézetbe. Ha a nyálból vett minták eredménye korábban megérkezik, nem kellett volna meghalnia az ötödik áldozatnak, mert már korábban rács mögé kerül E. Zoltán. A gyilkos életfogytig tartó büntetést kapott.

A nyugdíjas dandártábornok a barátságot, egymás segítését fontosnak tartja a szakmájukban. Bevallása szerint nem volt távolságtartó, de tudta, kit mennyire engedhet közel magához. Mint a főkapitányság bűnügyi igazgatója, majd megbízott főkapitányként elérte, hogy fokozatosan javultak az eredmények. Az ország legjobb megyéi közé került Veszprém.

Az volt az egyik vesszőparipája, hogy még alaposabb helyszíni szemléket kell készíteni, mint eddig, hiszen ezen áll vagy bukik a felderítés sikere, a tettesek leleplezése. Sajátos bűnmegelőzési programot indítottak el, amelynek részleteit több kapitányság dolgozta ki. A pápaiak felvilágosító jellegű DVD-t is készítettek.
Külön csoportot állított fel megyei szinten körözött személyek felkutatására. Feltérképezték azokat a helyeket - összefogva a környező megyékkel -, ahol a lopott holmikat várhatóan értékesítik a bűnözők.

A dandártábornok szerződése, mint bűnügyi igazgatónak ez év végéig szólt, mégis előbb, már tavaly tavasszal felállt a székéből. Két éve a legmagasabb szinten megígérték neki, hogy kinevezik főkapitánynak. (Így történt ez 2003-ban Horváth Endre ezredessel is.) Végül nem került a főkapitányság élére, amin most már különösebben nem kesereg, mert mint a rá jellemző hamiskás mosollyal megjegyezte: nem kíván végleg távol kerülni a rendőri szakmától.

A részletekről azonban már hiába kérdeztem.

Horváth Imre pályafutása első állomásán nyomozó a veszprémi kapitányságon (1970-1975). A főkapitányság vagyonvédelmi osztályán nyomozó 1975 és 1986 között. A veszprémi kapitányság vizsgálati alosztályát, majd a bűnügyi osztályát vezeti 1989-től 1993-ig.

Veszprém város rendőrkapitánya 1993 és 2004 között. A főkapitányság bűnügyi igazgatója, s megbízottként főkapitány 2004-től 2007-ig. Megyei bűnügyi igazgató 2007-2009 közt.

Több szakmai kitüntetés mellett megkapta a várostól a Pro Meritis díjat 2004-ben.