Labdarúgás

1 órája

Veszprém: két gólos siker hazai pályán

Imrik László együttese a Gyirmót II. számú csapatát fogadta szombat délután a labdarúgó NB III 13. fordulójában. A Veszprém szinte végig dominálta a mérkőzést, azonban csak a második játékrészben tudta bevenni a vendégek kapuját.

Balogh Dávid

Veszprém–Gyirmót II. 2-0 (0-0)

Veszprém: a második félidőben tört meg a jég
Veszprém: a második félidőben tört meg a jég
Archív fotó: Nagy Lajos


Veszprém. V.: Szommer A.

Veszprém: Kemenes – Görgényi, Dobsa, Magyar, Kószás, Molnár (Nagy 77.) Volter (Puska 84.), Tömösvári (Major 70.), Somogyi, Szabó Kornél (Csepregi 70.), Kiss. Edző: Imrik László.
Gyirmót II.: Papp – Tullner (Albrecht, 59'), Rozs, Szabó (Farkas 85.), Reizer, Lázár, Bagó, Erdei, Ominger (Marlen 72.), Somogyi Á. (Czintula, 85.), Cserkuti-Németh (Barta 85.). Edző: Ördög József.

Nagyszerűen kezdte a találkozót a Veszprém, de nem tudta bevenni a Gyirmót kapuját. A sereghajtó erőn felül védekezett, de így is sok helyzetet dolgozott ki Imrik együttese. Az első játékrészben érintetlenek maradtak a hálók.

Fordulás után is fennmaradt a hazai dominancia, ami a találkozó 57. percében góllal párosult. A hazaiak gólját Volter Patrik szerezte. A hajrához közelítve sem tudott kijönni a szorításból a Gyirmót, amit a veszprémiek újabb góllal büntettek, ezúttal Csepregi Barnabás volt eredményes.

Imrik tanítványai ugyan sok helyzetet hagytak ki, de így is magabiztosan gyűjtötték be a három pontot.

Imrik László: – Van hiányérzetem a mérkőzéssel kapcsolatban, ugyanis ma gólarányt lehetett volna javítani, illetve már az első félidőben lezárhattuk volna a meccset. Pozitívum, hogy ilyen sok helyzetet dolgoztunk ki, de a helyzetkihasználáson még javítanunk kell. Köszönöm a szurkolóknak a támogatást, végig a csapat mellett voltak.

A VSC Veszprém jelenleg a tabella 3. helyén áll 25 egységgel az NB III-ban. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában