Világkupa

2 órája

A világ legjobbjai között a bakonyszentiváni szkanderos

A fóti Phoenix Sportcsarnokban rendezték a világ egyik legjelentősebb szkanderversenyét, a XX. Judgement Dayt, amely a szkander-világkupasorozat része. Az eseményen a bakonyszentiváni Frum István jobb és bal kézzel is első helyezést ért el.

Haraszti Gábor

A minden idők legjobb hazai szkandervilágkupájának titulált megmérettetésen négy kontinens 23 országából érkeztek versenyzők, összesen 400 induló mérte össze erejét jobb és bal kézzel egyaránt. A versenyen hazánkat 130 férfi és 40 női versenyző képviselte, akiknek célja az volt, hogy elnyerjék az országok közötti csapatverseny első helyét. Ebben Frum István is kivette a részét, aki a 105 kilogrammos kategóriában mindkét mezőnyben (bal kéz, jobb kéz) aranyérmet szerzett.

Frum István a legjobb szkanderosok között is a dobogó tetejére állhatott
Frum István a legjobb szkanderosok között is a dobogó tetejére állhatott
Fotó: családi

– Jól sikerült a felkészülésem és a verseny is, elégedett vagyok – összegzett István, akit eredményei és a Magyar Szkander Szövetségben elvégzett munkája alapján beválasztottak a szervezet elnökségi tagjai közé. – A világkupán nagyon erős mezőny gyűlt össze, egyik kézzel sem volt könnyű dolgom, főleg a bal kézzel elért elsőségem számít meglepetésnek, mivel egy vereséggel jutottam a döntőbe, ahol a szabályok értelmében az első helyért a lengyel versenyzőt kétszer is le kellett győznöm. Jobb kézzel igazából nem volt kérdés, magabiztosan, veretlenül jutottam a fináléba, ahol a román srác sem tudott megállítani. Eredményeimnek köszönhetően meghívást kaptam a jövőre Isztambulban vagy Dubajban rendezendő bajnokságra, ahol csak a világ legjobbjai lehetnek ott – mesélte István, aki hozzátette, a szkander sportág egyre népszerűbb és felkapottabb, sok támogató lát benne fantáziát, mivel látványos és eladható. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában