Magyar Kupa

2024.08.25. 10:10

Vármegye I-es csapattól kapott ki a Füred

Vármegyénk mind a két NB III-as csapata búcsúzott a labdarúgó Magyar Kupa idei küzdelmeitől. A balatonfürediek a vármegye I-es Sárvár vendégeként maradtak alul, a veszprémiek a szintén harmadosztályú Soprontól kaptak ki.

Horváth Gábor

A Vas vármegyei első osztályban szereplő Sárvár otthonában lépett pályára a Balatonfüredi FC (NB III) a Magyar Kupa országos főtáblájának második körében. A találkozó a 48. percig nem hozott gólt, ekkor egy jobb oldali hazai támadást követően Farkas Dánielről került saját kapujába a labda. A BFC nem tudott válaszolni, így kiesett a sorozatból.

A veszprémiek és a fürediek egyaránt búcsúztak a sorozattól
Fotó: Nagy Lajos/Napló-archív

A veszprémiek már az ötödik percben vezetést szereztek Sopronban (amely hozzájuk hasonlóan az NB III északnyugati csoportjának tagja), Baldauf volt eredményes. Az első félidőt követően előnyben voltak a vendégek, a házigazda aztán a 48. percben egyenlíteni tudott. A 61. percben jött a fordítás, a bakonyiak viszont már nem tudtak újra kapuba találni, nekik is véget ért a sorozat.

Eredmények: Sárvár-Balatonfüredi FC 1-0 (0-0). Sárvár. V.: Molnár. Balatonfüredi FC: Sevinger – Vincze (Markó, 46.), Farkas, Imre (Tóth L., 55.), Mayer G., Burucz, Szabó B., Schmidt (Kalmár, 69.), Tóth G., Berzsenyi (Nagy A., 77.), Irmes (Rédling, 46.). Edző: Szabados Tamás. Gólszerző: Farkas (öngól, 48.).

FC Sopron-Practical VSC Veszprém 2-1 (0-1). Sopron. V.: Gaál. Veszprém: Kemenes – Görgényi, Kószás, Molnár B. (Csepregi, 46.), Volter (Tömösvári, 71.), Somogyi, Baldauf, Szabó K. (Puska, 71.), Dömötör (Schőnig, 62.), Kiss M., Bakos. Edző: Imrik László. Gólszerző: Weisz (48.), Bolla (61.), ill. Baldauf (5.).

Hétközi forduló következik az NB III-ban: a fürediek szerdán a Puskás Akadémia II csapatát fogadják, a veszprémiek az Újpest FC II otthonában szerepelnek. Mindkét meccs 17.30-kor kezdődik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!