Egy arany és ami mögötte van

Miként arról már beszámoltunk, Rasovszky szerezte meg a párizsi magyar küldöttség negyedik aranyérmét, míg Betlehem a negyedik bronzát. Előbbi, az idei dohai vb-címvédő remekül kezdett, viszonylag hamar az élre állt, s a végén már nem engedte át másnak az első helyet. Valahogy úgy volt vele, menjünk, csináljuk, aztán az egész viadal során úgy helyezkedett, ahogy eltervezte, az ellenfelek nem igazán tudtak beleszólni a dolgába. A körülmények neki feküdtek a legjobban, mikor kellett, újrapozicionálta magát, mindenre volt energiája. Szinte az erőpróba elejétől diktálta a tempót, magabiztosan, mi több, szenzációsan tempózott; úgy tűnt, pompásan érzi magát a hűsítő habokban. Pedig a megnyitóünnepségnek is otthont adó Szajna vízminősége a napokban megint romlott, de a gall eseményfolyam veszprémi szempontból legfontosabb eseménye az előzetes tervekben szereplő helyszínen rajtolt el (…tehát a baktériumok szintje a megállapított határértékek alatt maradt). Ettől függetlenül a Szokolai-tanítványok előzetesen nem merészkedtek a folyóba, mert azt az egészségükre nézve kockázatosnak tartották, féltek, nehogy valamit elkapjanak. Aztán magyar aspektusból fényes eredmény született: a fejben és erőben is kifogástalan állapotban lévő Kristóf a végén úgy gondolkodott, hogy ezt a dicsőséget nem engedné át másnak – ezért az aranyért ő dolgozott a legtöbbet, és az bizony az övé lesz. Így is történt, miközben az addig az ötödik-nyolcadik helyek között „ingázó” Dávid a hajrában begyújtotta a rakétákat s csatlakozott az élmezőnyhöz. Őt is vitte előre a szíve, érződött, hogy neki is nagyszerűen sikerült a felkészülése – jók voltak a sprintjei, és a vízben – barátjához hasonlóan – mindvégig megfontolt döntéseket hozott.

A verseny után Szokolai Lászlót, a veszprémiek szakvezetőjét a Szajna partján sikerült telefonvégre kapnunk. – Azt hiszem, ez edzői munkásságom legszebb napja, valamikor ezért álltam trénernek. Nehéz most megszólalnom, hiszen annyi mindent feláldoztunk azért, hogy két sportolónk is olimpiai dobogón álljon, a temérdek lemondás mellett a fiúk hetente száznál is több kilométert úsztak a gyakorlásokon. Ám megérte, ezért is lebegek most a föld felett könnyes szemmel. Kristófék a hétköznapok során nagyon komoly tempót diktáltak, egymást hajszolták bele a még jobb eredményekbe. Nem engedhettek le, mert akkor a másik nyomban eléjük került, ezért húzták egymást az edzéseken. Azt nem állítom, hogy cseppnyi kétség sem volt bennem a sikerüket illetően, ám mivel a megbeszélteket minden körben végrehajtották, optimista voltam. A Szajnát már korábban, például a triatlonversenyeknél „feltérképeztem”, majd a „pályarajzomat” megosztottam a sportolóimmal, akik így tudták, hogy az áramlás miatt miért kell szorosan a fal mellett haladni, úgy, hogy a kezük szinte érinti a növényzetet, hogy miért maradjanak a part menti hajók árnyékában, hogy a kanyarokban miként kell visszavágni, egyáltalán, hol lehet előnyt szerezni. A nők viadalán már ők is láthatták, hogy milyen apróságokra kell figyelni.

Ám az is legalább ilyen fontos volt, hogy a mesteredző a felkészülés során a szülővárosa, Százhalombatta környékén kialakított egy pályát, ahol tanítványaival lemodellezték a Szajna sodrását. A terep ismerős volt számára, hiszen ott töltötte a gyermekkorát. Sportolóit nem is érte meglepetés az olimpián, tisztában voltak azzal, hogy a folyó melyik részén mit kell csinálni, a kanyarokban mi a teendő, illetve, hogy az áramlat ne babrálhasson ki velük. A dunai szimulációs tréningekkel készültek a sodrás szerinti és szembeni úszásra is. Amit pedig gyakoroltak, az működött éles helyzetben: követték a sodorvonalat, vitte őket a víz, a fal mellett nem is ment el mellettük senki. Ennek köszönhetően a 27 éves Kristóf mára a földkerekség legtehetségesebb hosszútávúszója – olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címekkel –, akinek a nyomában ott van a nála hét esztendővel fiatalabb Dávid.

– Tudtuk, hogy mi vár ránk a francia fővárosban, de ha a fiúkban nincs ilyen alázat, aligha érünk fel a csúcsra. Hihetetlen precizitással tették a dolgukat, szinte nem is volt megingásuk. Jó formában és tiszta fejjel versenyeztek. Egy pompás napot kifogva kizárták maguk körül a külvilágot, nem törődtek a Szajna állapotáról szólt hírekkel, kizárólag magukra, a saját versenyzésükre koncentráltak. Roppant büszke vagyok rájuk. Teljesen kihajtották magukat, míg a tét jó dolgokat hozott ki belőlük. Ezúttal aranyat ért Kristóf óriási rutinja, ráadásul a testalkatának jobban kedvezett az áramlás. És az is jó elhatározásnak bizonyult, hogy az újdonsült bajnok „feladta” párizsi medencés számait, noha háromban is indulhatott volna, úgyszólván mindent feltettünk a tíz kilométerre. Így 28 év után újra van olimpiai bajnoka a vármegyeszékhelynek, és ha Dávid bronzérmét is ideveszem, akkor ez a nap minden korábbi sikert túlszárnyal. Örömmel hallottam, mikor az ősztől a tengerentúlon tanuló Dávid azt fejtegette, hogy harmadik helyét sokkal értékesebbé teszi, hogy klubtársával és példaképével együtt állhatott dobogóra, és nincs benne féltékenység a rutinosabb Kristófra. Aki most van ereje teljében, talán a legérettebb, de karrierje csúcsán eszébe sem jut visszavonulni.

Ez is csak arról árulkodik, hogy a veszprémi klubban nem csak és kizárólag a szakmai munka van előtérben, a háttérben a közösségépítést is fontosnak tartják. A mesteredző elárulta, hogy a nagy diadal estéjén Párizs legelőkelőbb sugárútján, a Champs-Élysées-n szándékoznak megvacsorázni, szombaton pedig már utaznak is haza. Hétfőn hivatalosak lesznek a budapesti központi ünnepségre, de aztán ő is, illetve a tanítványai is elutaznak pihenni a párjukkal, ha úgy tetszik, kiélvezni a siker ízét.