Ha nem lehet horgászni, álmodozom róla

Első veszprémi időszakában Palla Antallal, Lechner Károllyal, Karsai Lászlóval segítette az NB II-be jutni a csapatot. Egy év békéscsabai kitérő után visszatért a királynék városába, ahol elévülhetetlen érdemei voltak abban a sporttörténeti pillanatban, amikor a VSE először játszhatott az NB I-ben. Visszavonulása után Glázer Róbert segítője is volt. Később Balatonfüreden, Tihanyban és Balatonalmádiban is dolgozott edzőként.

- A kerek ünnepi évforduló első kérdése: hogy vagy, “Banya”, a hetedik x-et felváltva?

- A térdeim tropára mentek, mind a kettőt operálni kellene, de már nem vállalom be - válaszolta Baranyi Sándor. - Az idő múlásával természetesen az emlékezet is kopik. Néha elfelejtem azt is, hogy mikor és hogy jöttem el otthonról - mondta nevetve. - A lényeg, hogy amíg horgászni tudok, addig nincs nagy baj. Amikor nem lehet, akkor álmodozom róla, akkora a szerelem a balatoni pecázással az alsóörsi horgásztanyán, ahol az egykori társakkal múlatjuk az időt. Néha megjelenik Glázer Robi unokája is, tanulni a “fogásokat”. Aztán jön érte a nagypapa. A korábbi játékostársamat, horgásztestvéremet,  a “Totyát” (Tóth Gábor) egyébként halfarkasnak hívom. Ezen a néven van a telefonomban is! Mert az isten hala nem elég neki, mindig többet akar, mint amit kifogott. Lassan nem merek már elmenni vele horgászni, mert kiszámíthatatlan, hogy mikor érek haza éjszaka - kacsintott a halfarkas felé Baranyi Sándor.

- Azért futballozzunk egy kicsit a múltban. Te nem csak vagány és kemény voltál, mint az ipari gyémánt, de a véleményedet is mindig a másik szemébe mondtad.

- Igen, ilyen vagyok. Minek alakoskodni? Volt néhány csörte az edzőkkel. Egyszer szegény Mészöly Kálmánnak mondtam a repülőtéren, amikor a csehek elütöttek minket a továbbjutástól, hogy: azt tudod, hogy miattatok nem jutottunk ki az olimpiára, Kálmán, mert olyanokat hívtatok a keretbe, akik nem játszottak soha együtt. Talán ilyenek miatt maradtam csak egyszeres válogatott.

Az egykori belső védő ezek után rövid, de velős véleményt fogalmazott meg az akkori és a jelenlegi magyar futballról. Jellegzetesen Baranyi Sanyi-s stílusban.

- Akkor voltak jó edzők és remek, képzett futballisták. Karsai, Nyilasi, Törőcsik, Détári. Tízezrek jártak meccsekre. Ma milliárdokért sincs megfelelő utánpótlásképzés. Mert nincsenek megfelelően képzett, felkészült edzők. Se lent, se fent. Tessék, mondj egy jó magyar edzőt - mutatott rám váratlanul.

- Talán a Bognár Gyuri - vágtam rá egyből.

- Na igen, mondjuk ő tényleg próbál valamit játszatni a csapataival. A többieknél szinte  semmi elképzelés, taktika. Csak úgy focikáznak. A volt játékos- és állandó horgásztársamat, Tóth Gabit szoktam zrikálni, hogy Veszprémben egy jó utánpótlásképző edző volt, a Rugovics Vendi, őt is elmartátok. Kérdezem is tőle mindig, hol vannak a fiatal játékosok, akikből újra lehetne a városban első osztályú csapat? Pedig pénz most van rá. A Bognár Dödi (Bognár Péter) meg arról akar mindig meggyőzni, hogy az Ibrahimovic jobb játékos Messinél. Erre csak azt szoktam válaszolni, hogy az argentin tud futballozni.

- Visszatérve még az edzőkre, az itt dolgozó külföldiek sem jobbak a magyar szakvezetőknél.

- Nem, persze, hogy nem. Ide hozzák őket jó nagy pénzért, és ahogy hallom, nem mind marad náluk…

- De a magyar válogatott azért eredményes az utóbbi évtizedekhez képest.

- Valóban van fejlődés, mert a legjobbjaink külföldi klubokban pallérozódnak. És Rossi mester is jól alakítja a keretét, az ellenfélre szabott megfelelő taktikát alkalmazva.

Az ünnepelt, aki a 70. születésnapját családi és baráti körben tölti az alsóörsi horgásztanyán, elmondta még, hogy amíg idegileg bírja, nézi a magyar bajnoki meccseket. Aztán hozzátette azt is, hogy már nincsenek olyan igazi barátságok, kötődések. A megváltozott világ érzelmi  kihívásai, hullámzásai megváltoztatták a kapcsolatrendszereket is. Viszont hálás azért, hogy Glázer Róbert, az MLSZ és a megyei igazgatójának, Finta Péternek a hathatós segítségével talán hozzájuthat egy kis nyugdíj-kiegészítéshez a szövetség egyetértésével, támogatásával.

Zárásként érdeklődtem, hogy nyugdíjasként szokott-e délután szundikálni egy keveset. Azt mondta, nem, és futballistaként az edzőtáborokban a játékostársait sem hagyta aludni. Ebből is látszik, hogy a Baranyi Sanyihoz sok türelem kell. Feleségével negyvennyolc éve alkotnak párt. Vali, sok türelmet, szobrot érdemelsz…