Első alkalommal rendezték meg

2023.07.12. 07:00

Negyven páros küzdött az almádi homokon

Első alkalommal rendezték meg a Balatonalmádi Strandröplabda-bajnokságot.

Horváth Gábor

Az első almádi strandröplabda-bajnokság nagy sikert aratott

Fotó: Nagy Lajos/Napló

A résztvevők férfi és női, valamint vegyes páros kategóriában léptek homokra a Wesselényi strandon. Összesen 40 csapat nevezett, azaz 80 fős mezőny készült a küzdelmekre.

Az eseményt a mindössze 21 éves helyi vízimentő, Bognár Balázs hívta életre, aki öt éve dolgozik az almádi strandon, szereti ezt a sportágat, és kitalálta a helyi röplabdaélet fellendítésének e módját.

- Sikerült támogatókat szereznünk, mellénk állt a Veszprém Röplabda Klub is, és megszerveztük a bajnokságot. Ahhoz képest, hogy csak a közösségi médiában promotáltuk a viadalt, összejött 40 csapat, ami szerintünk szép szám. Sikeres volt a verseny, örömmel tölt el, hogy mindenki szerette - nyilatkozta lapunknak Bognár Balázs, aki hozzátette: elképzelhető, hogy lesz még folytatás. Legalábbis sokan jelezték, hogy szívesen részt vennének ismétlésen.

Ami az eredményeket illeti, a férfiaknál Schalbert Artúr és Schalbert Viktor kettőse lett az aranyérmes, megelőzve Gáspár Áront és Szegedi Mátét, valamint Érdi Jánost és Karikó Zalánt. A különdíjat Schalbert Viktor (MVP) és Ducsai Marcell (Fair Play) kapta.

A hölgyeknél az első helyet egy testvérpár, Steigauf Dorina és Steigauf Fruzsina nyert el, másodikként Koczka Panni és Tarján Bori végzett, a harmadik pedig Sárossy Kincső és Molnár Miléna lett. A különdíjasok: Steigauf Dorina (MVP), Koczka Panni (a legsokoldalúbb játékos).

A vegyes kategóriában a Dolgos Attila-Székely Barbara páros szerepelt a legjobban, a második helyen Major László és Kormos Henriett zárt, harmadikként pedig Kila Marcell és Varga Petra duója végzett. A különdíjasok, legjobb férfi játékos: Péter Arnold, legjobb női játékos: Székely Barbara. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!