Balatonfüredről indultak a futók

2023.05.05. 11:30

Rekord: kisvárosnyi ember vesz részt az Ultrabalatonon!

Mintegy huszonkétezren állnak rajthoz Balatonfüreden, a XVII. NN Ultrabalatonon, amely pénteken reggel kezdődött.

Horváth Gábor

Fotó: Nagy Lajos

A szervezők tájékoztatása szerint rekordszámú nevezés érkezett az idei eseményre, amely hazánk legnépesebb tömegsportrendezvénye. A kisvárosnyi, 22 ezer induló természetesen több kategóriában méretteti meg magát. A fő verseny keretében 250-en futják körbe egyénileg a Balatont, ők 211 kilométert teljesítenek. A többieknek is ugyanez a táv, csak ők csapatban, váltóban (2-13 fős) igyekeznek meghódítani azt.

Az Ultrabalatont 17. éve rendezik meg, 2019 óta Balatonfüred adja a versenyközpontot, amelyet az aquapark mellett alakítottak idén is ki, innen indulnak és ide is érkeznek a futók.

Az Ultrabalaton egyéni rekordját Bódis Tamás tartja tavaly óta, ő 16 óra 34 perc 28 másodperc alatt futotta körbe magyar tengert 2022-ben.

A nagyszabású esemény programja már csütörtökön elkezdődött Balatonfüreden, az első futók péntek reggel rajtoltak. Szombaton indulnak útnak a nagyobb számú váltók, illetve ekkor rendezik meg a bringatúrát. Az ünnepélyes eredményhirdetés vasárnap 15.30-kor kezdődik. Az Ultrabalatont a hagyományoknak megfelelően többféle kísérőprogram színesíti, idei különlegesség ezek a közül a balatonfüredi Bogár János-kiállítás, ahol a legendás ultrafutó több trófeája is megtekinthető.

A veol.hu végigköveti az Ultrabalton legfontosabb eseményeit, amelyekről természetesen beszámolunk olvasóinknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!