Vidéken a legsikeresebbek

2021.03.10. 14:06

Szép esztendőt zártak a Veszprém Honvéd Sportegyesület tájfutói

Idén nem tudta megtartani hagyományos évértékelőjét a Veszprémi Honvéd Sportegyesület, de mindenképpen érdemes áttekinti a klub nehézségek ellenére is rendkívül sikeres 2020-as esztendőjét.

Horváth Gábor

A képen a VHS bajnoki pontok szerzésében leginkább szorgoskodó hölgykoszorúja

Fotó: VHS/Máthé István

A Veszprémi Honvéd SE (VHS) Tájékozódási Futó Szakosztályánál hagyományosan minden év elején értékelik az előző szezont. Idén elmaradt a személyes találkozás, ugyanakkor a versenyzők teljesítménye megéri az összefoglalást, visszatekintést.

- Lezártuk ezt a minden szempontból különleges, bizonytalanságokkal teli 2020-as évet. Úgy gondolom, hogy a nem mindennapi körülmények ellenére is sikerült a legtöbbet kihozni, és megvalósítani az előzetes terveink közül. Meg tudtuk rendezni a versenyeinket, sőt egy igen színvonalas országos bajnokságot is sikerült összehozni közös összefogással. Részt tudtunk venni a legtöbb megrendezésre kerülő megmérettetésen is, nem is akármilyen eredménnyel, a második helyen végeztünk mind a két bajnoki pontversenyben. Sajnos a nemzetközi versenyek elmaradtak, de ami késik nem múlik, készülnek a fiatalok és a kissé idősebbek is egyaránt! – foglalt össze Németh Zsoltné, a szakosztály vezetője.

Megtudtuk, tavaly újabb mérföldkőhöz érkezett a klub, amely az ország a legeredményesebb vidéki tájfutó egyesülete lett. A veszprémiek a tájékozódási futó szakág bajnoki pontversenyében a második legtöbb pontot gyűjtötték. A szenior egyesületi bajnoki pontversenyben szintén az előkelő második helyet érte el a VHS. A 2020. évi tájkerékpáros bajnoki pontversenyben úgyszintén a második legeredményesebb klub lett a Honvéd.

A fentiek alapján, az össz-szakági pontversenyben – ahol a tájékozódási futó, a tájékozódási kerékpár, a sítájfutó és a Trail-O szakág bajnoki pontjait összesítik – is a VHS került a képzeletbeli dobogó második fokára, a budapesti Tabáni Spartacus SE mögött.

A képen a VHS bajnoki pontok szerzésében leginkább szorgoskodó hölgykoszorúja Fotó: VHS/Máthé István

Tavaly több emlékezetes pillanat írta be magát a VHSE történelmébe. Ilyen volt többek között a Sprint Váltó Országos Bajnokságon a 14 éves korcsoportban induló csapat aranyérme: az Ódor Laura, Blaskó Benedek, Bálint Gergő és Gaschler Emma összeállítású váltó fölényes rajt-cél győzelmet aratott. A csapateredmények mellett számos kiváló egyéni teljesítmény is született, amit szemléletesen mutat, hogy tavaly nyolc országos bajnoki futamot rendeztek, és ezek mindegyikén kivétel nélkül értek el bajnoki címet a sportegyesület tagjai legalább egy, de többnyire több kategóriában is. Az utánpótlás korú versenyzők közül heten érték el a legmagasabb, aranyjelvényes minősítést 2020-ban, közülük hatan magyar válogatott kerettagok lettek idén.

A jövőbeli terveikről Németh Zsoltné elmondta: – A 2021-es szezonra nagy tervekkel készül az egyesület mind versenyek rendezése, mind részvétel terén.

A célok között szerepel a versenyzők indulása a hazai, megyei- és országos bajnokságokon felül nemzetközi megmérettetéseken is, amennyiben a világjárvány nem írja felül ezt az évet is. A klub elnyerte a 2021. évi Rövidtávú és Spint Váltó Országos Bajnokság rendezésének jogát, amelyet szeptemberben, Győrben rendeznek meg.

A fejlődés folytatása érdekében az egyesület továbbra is várja az érdeklődőket (már 8 éves kortól), akik szívesen megismerkednének ezzel a különleges sportággal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában