Testvére lett az olimpikon sífutó, Kónya Ádám edzője

Nem sűrűn fordul elő, hogy egy sportolónak a testvére az edzője. Hogy alakult ki ez a helyzet? Milyen a közös munka? – tettük fel az első kérdést Kónya Ádámnak (Veszprémi Sí Egylet).

– Ez is egy folyamat volt, mint sok minden más a sportolásomban. Két évvel ezelőtt a volt osztrák edzőm már nem akart tovább dolgozni a Magyar Sí Szövetséggel. A köztünk lévő kapcsolat viszont továbbra is kifogástalan volt. Akkor úgy beszéltük meg, hogy nekem mindenképp segíteni fog a felkészülésemben. Csináltuk tovább a dolgokat, én Svédországban jártam egyetemre és edzettem, ő pedig Ausztriában élt. Időközben az osztrák utánpótlás-válogatott edzője lett. Csináltam az edzéseket, de személyesen sosem tudott részt venni rajtuk és télen, mikor Ausztriában indultam a versenyeken, akkor se volt rám ideje, mert osztrák válogatott edzőként lefoglalták az osztrákok. Eléggé egyedül maradtam és ezt ő is látta.

A bátyám ekkor még egy amerikai banknál dolgozott Budapesten. Az utolsó szezonomban több versenyemre is eljött, volt amikor csak szurkolni, de olyan is volt, hogy kísérőként segített. Az elmúlt két szezonom rosszul sikerült a korábbi évekhez képest. Ez otthon állandó asztali téma volt és mentek az ötletelgetések, hogy min kéne változtatni. Bálint többször mondta, hogy felmond és engem fog edzeni. Az elején csak mosolyogtam és talán ő is, de aztán szép lassan egyre többet feljött ez a felállás. Kisebb korunkban mi mindent együtt csináltunk. Ő is komolyan sportolt 18-19 éves koráig. Én kezdtem belefásulni az egyedül vívott szélmalomharcba, ő pedig elkezdte az edzőképzést. Az előző tél végén, tavasz elején döntöttük el, hogy csinálunk közösen 1-1,5 évet és meglátjuk, hova jutunk. A nyári felkészülést jónak ítélem meg, a szezonkezdő versenyeken jóval jobban futottam, mint az előző idényben.

Mennyire határozta meg az elmúlt időszakot a koronavírus-járvány a sífutóknál? Milyen megmérettetések várnak önre a szezonban?

– A járvány eléggé borította a megszokott menetet. Kevesebbet edzőtáboroztam, szeptemberben nem mentem vissza az egyetemre, mert online hallgattam.

Az első versenyeket is lemondták és jelenleg azt se tudni, hogy januárban melyik lesz az a verseny, amit valóban megtartanak. Ennek ellenére mi igyekszünk csak a saját dolgainkra koncentrálni.

Mi arra készültünk, hogy egy teljes értékű szezon lesz. Amelyik versenyt megtartják, oda megyünk. Az idei legnagyobb viadal a világbajnokság lesz Németországban.

A távolabbi cél, gondolom, a következő téli olimpia. Mit lehet/kell tudni a kvalifikációról?

– Az olimpiai kvalifikáció tudtommal nem nagyon változott. Az A kvóta megszerzéséhez ugyanazokat a kritériu­mokat kell teljesíteni mint a 2018-as olimpiára. A kvalifikációs időszak már elkezdődött, és Zakopánéban sikerült is A szinten belüli eredményt futnom az egyik nap. Az A szinthez 5 verseny átlagának kell 100 pont alatt lennie, ebből egy már megvan.

***

Kónya Bálint kívülről érkezett a síszövetségbe, hiszen korábban a bankszektorban tevékenykedett.

Mondhatjuk, hogy öccse, Ádám „húzta bele” a téli sportok világába?

– Mondhatjuk, hogy Ádám miatt kerültem ide, sőt, hazugság lenne mást állítani. A „behúzás” viszont lehet , hogy egy kicsit egyoldalú kifejezés. Nem győzködött, hogy hagyjam ott a bankszektort, és legyek az edzője, és én sem győzködtem őt, hogy fogadjon fel edzőjének. Segítségre volt szüksége, én próbáltam segíteni, és mindketten azt láttuk, hogy így könnyebben és jobban mennek a dolgok. Ez neki és nekem is pozitív visszajelzés volt, ami megalapozta az együttműködést.

Kockázatelemzőként, egy bank irodájában ülve gondolta valaha, hogy nem sokkal később a havon vezényel edzéseket?

– Ábrándozás szinten régóta, de nem gondoltam volna, hogy egyszer ebből valóság lesz. Persze ahhoz, hogy az lett belőle, igazából „csak” Ádi és az én elhatározásom kellett. Másfél évvel ezelőtt nem tartottam reálisnak, hogy Ádinak hosszú távon legyen igénye az én segítségemre, és azt sem, hogy meg tudom győzni magamat, hogy meghozzam ezt a karrierem szempontjából kockázatos döntést.

Korábban, amikor Ádám más edzőkkel készült, sőt, akkor is, amikor még én is versenyszerűen sportoltam, rengeteget agyaltam az edzésterveken, edzésmódszereken. Nem akartam beleszólni abba, amit csinál, mert tudom, hogy milyen frusztráló, amikor valaki kívülállóként okoskodik. Az elmúlt két versenyszezonban többször szabadságot vettem ki, hogy utazni tudjak Ádival, és segítsek neki a versenyeken. Nem volt ugyanis csapata, és mindent egyedül kellett megoldania magának: ő vezetett, járt csapatvezetői ülésekre, főzött, waxolta a léceit, intézte a szállást, csinálta az adminisztrációt, készítette az elszámolást… Az elején ezeket a terheket akartam levenni a válláról. Ez is nagy segítség, és már meglátszott a teljesítményen. Aztán persze az utak során beszélgettünk edzéstervekről, felkészülési módszerekről, hogy ő milyen jellegű edzéseket csinált már karrierje során, más csapatok hogyan készülnek, mi jött neki be, mik a hiányosságai. Volt egy-két változtatási ötletem, amiben ő is látott fantáziát. Ezeket megpróbáltuk, és egyből látható volt a javulás. Ekkor merült fel, mi lenne, ha nem csak a hétvégi versenyek előtt/között próbálnánk a formát kozmetikázni, hanem a tavasszal induló alapozástól kezdve együtt csinálnánk végig egy szezont. Innen indult. Aztán jött egy pár hónap őrlődés a részemről, végül felmondtam a munkahelyemen, és belevágtunk.

Fiatalon, alig harmincévesen választották meg a sífutó szakág szövetségi kapitányának. Mik a céljai, tervei a pozícióban?

– Nagy megtiszteltetés, hogy a síszövetség északi szak­ága és elnöksége bizalmat szavazott nekem ilyen fiatalon. A fiatalság jelent lendületet, de tapasztalatlanságot is. Ezt próbálom azzal ellensúlyozni, hogy rendszeresen konzultálok nálam sokkal tapasztaltabb szakemberekkel. Többször kértem, és kaptam tanácsot Ádám korábbi edzői­től, Szabó Lászlótól, Stupián Anikótól és Liederer Merlintől. Mindhármukra felnézek szakmailag és emberileg is, és nagy elismerés, hogy komolyan vesznek, és hisznek abban, amibe belevágtunk. Ádival a célom a világkupa-sorozatra való A kvóta megszerzése, ami jóval nehezebb, mint olimpiára kijutni. Ha ez sikerül, akkor az automatikusan olimpiai és világbajnoki részvételt is jelent.

Az utóbbi kettő már korábban sikerült, de a világkupa még várat magára.

Reméljük, már nem sokáig. A stabil világkupaszinten belüli szereplés azt is jelentené, hogy Ádi megteremti a lehetőséget arra, hogy két férfi versenyző mehessen az olimpiára Magyarországról. Ehhez persze az is kell még pluszban, hogy más magyar versenyző is tudjon olimpiai A szintet futni. A másik cél ez lenne: még egy versenyzőt eljuttatni az olimpiai szintre. A harmadik célom pedig az utánpótlás-nevelési rendszer kiépítésének segítése. Vannak 8-12 éves gyerekek a sífutásban. Elég ügyesen mozognak, és úgy néz ki, hogy élvezik, amit csinálnak. Aztán utána mégis valahogy abbahagyja mindenki. Nyilvánvaló, vannak jobb természeti adottsággal rendelkező országok a sífutás szempontjából, de egy kis odafigyeléssel és rendszerezettséggel egész becsületre méltó ifi és junior csapatot lehetne összeállítani, akik idővel átveszik a stafétát a mostani felnőtt válogatottól. Szeretnék Veszprémből és vonzáskörzetéből toborozni fiatalokat. Ha valaki állóképességi sportot űz és szeret síelni, annak mindenképp ki kell próbálnia a sífutást. Nagyon jó téli alapozásnak, nem mellesleg sokkal biztonságosabb és olcsóbb, mint a Magyarországon népszerűbb lesiklás.

Milyen a testvérével együtt dolgozni, illetve a többiekkel? Mert nyilván nemcsak Ádám az egyetlen tanítványa…

– Nagyon jó. Ádi nagyon szorgalmas és alázatos. Úgy képzelem, állóképességi sportokban sok edző küzd azzal, hogy a tanítványait motiváltan tartsák, főleg az alapozási időszakban. Ez az Ádám esetében szinte semmi extra odafigyelést nem igényel tőlem. Gond nélkül tűri a heti tizenhárom edzést hosszú hónapokon keresztül. Nem nyafog, hogy sok, hogy fáj, hogy miért kell csinálni. Azért persze nem mindig várja az edzést, de akkor is keményen odateszi magát, és maradéktalanul megcsinál mindent. Amiben fejlődni kell még, az a fókuszáltság, hogy fejben is mindig százszázalékosan ott legyen. Mióta mellette vagyok, nagyon sokat fejlődött ezen a téren is. Ádámon kívül egy tanítványom van még: Lágler Kristóf, a Vasas versenyzője. Ő a másik olyan férfi sífutó Magyarországon, aki a válogatottba való kerülési kritériumaimnak megfelel. Van még három biatlonos fiú, akik tudják ezt a szintet, de ők a biat­lonválogatott tagjai. Kristóf, Ádámhoz hasonlóan, egy nagyon szorgalmas, alázatos és céltudatos srác, nagy munkabíró képességgel. Ő is egyedül, csapat, edzőtárs és átfogó koncepció nélkül készül évek óta. Egy kis rendszerezettséggel és csapatidentitással nagy fejlődésre lesz képes. Ő az, akiben látok lehetőséget arra, hogy Ádám mellett olimpiai szintet fusson.