Helyi sport

2021.01.30. 07:00

Az utolsó ellen küzdött a veszprémi csapat

Már nagyon várja a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém kosárcsapata, hogy ismét nézők ellen játszhasson. Erre egy­előre még nincs mód, így szombaton 17 órától üres lelátók mellett fogadja az MTK-Elite Basket gárdáját.

B. Virág Rita

Az előző héten az akkor a tabella utolsó helyét elfoglaló PVSK otthonába látogatott a Veszprém, sajnos azonban 94-82-es vereséget szenvedett.

A fiaskó okairól Baksa Szabolcs vezetőedző elmondta, nem tett jót csapatának a kéthetes szünet.

– Nem találtuk a ritmust, de még így is partiban voltunk egészen a negyedik negyedig. Ekkor azonban már nem volt válaszunk a rivális kellően agresszív, feszes védekezésére, nem volt, aki átlendítsen minket a holtponton, így kikaptunk – összegzett a tréner. Hozzátette, szerinte a Nyíregyháza alakulata fölfelé kilóg a mezőnyből, ám az összes többi gárda hasonló játékerőt képvisel, így a bajnokikon csakis a napi forma dönt.

Miután a PVSK a sikerrel egy helyet előrelépett a táblázaton, most az MTK, vagyis a Veszprém aktuális ellenfele a sereghajtó két győzelemmel és tizennégy vereséggel.

– Egyáltalán nem téveszt meg minket az MTK jelenlegi helyezése. Jól ismerem őket, jó mentalitású, harcos, küzdős együttes az övék. A hatékony külső játékosok és a fiatal, energikus belső posztosok remek elegyet alkotnak. Veszélyes csapatnak tartom, és csak kevés simának mondható veresége volt, szinte minden találkozója szoros eredménnyel zárult. Persze ettől függetlenül nem szeretnénk, ha hazai pályán meglepnének minket, szeretnénk jó eredményt elérni – fogalmazott a veszprémi szakvezető.

Baksa Szabolcs megjegyezte még, nagyon szeretnék és várják már, hogy újra nézők előtt játszhassanak. Nehezen viselik már, hogy szurkolóik nélkül kell hétről hétre pályára lépniük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!