Ultramaraton

2020.10.01. 21:43

Közép-Európa leghosszabb futóversenye rajtol el Balatonfüredről

Október 2–4. között rendezik meg az NN Ultrabalatont.

Bényi-Virág Rita

Az esemény versenyközpontja Balatonfüred, innen indul hajnali négykor a viadal.

Egyéniben és csapatban is lehet teljesíteni a távot, sőt kerékpárral is vállalkozhatunk a teljes Balaton-kör megtételére.

A táv, mint mindig, most is 220 kilométer lesz.

Idén a verseny szervezői különleges és fontos vállalást tettek: elhagyták az eldobható műanyagok használatát, ezért a résztvevőknek maguknál kell tartaniuk futás, bringázás közben a saját poharukat, kulacsukat. A rajtot megelőző tésztapartin minden futó újrahasznosítható papír étkészletet is kap.

Idén már tizennegyedik alkalommal szervezik meg a sporteseményt, amelynek népszerűsége évről évre nő. Az első évben mindössze 200 indulót regisztráltak, tavaly viszont már tizenháromezren tették próbára magukat.

A szervezők mindenkitől azt kérik, a versenyközpontban viseljen maszkot, s ahol sorban kell állni, ott lehetőleg tartsa be az egészségügyi előírásokban szereplő megfelelő távol­ságot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában