Hány döntés az életünk? – Rendhagyó beszélgetés Zatkalik Dávid veszprémi sportújságíróval

Szokatlan dolog egy kollégával interjút készíteni. Olyasvalakivel, akit viszonylag jól ismer az ember, akivel nap nap után szorong az aréna első sorában minden kézirang­adón, akivel minden sajtótájékoztatón találkozik, akivel rendszeresen szakmai kérdéseket vitat meg, aki része a megszokott munkarendben a hétköznapjainak. Főleg akkor, ha a kolléga szeret a háttérben maradni, és az egyik szakmai hitvallása szerint fontos, hogy az írásban, cikkben ne jelenjen meg, ne róla szóljon, inkább az interjúalanyról. De mi van akkor, ha az írás témája ő maga?

– Valóban szeretek a háttérbe húzódni. Szerintem az újságíró feladata nem önmaga rivaldafénybe helyezése, sokkal inkább a mélyre ásni, kutakodni, megkeresni a beszélgetőpartnerünk emberi oldalát. Nagy felelősség az írás, amely maximalizmusra, igényességre, alázatosságra tanít – kezdte a beszélgetést Zatkalik Dávid, a vehir.hu sportoldalának felelős szerkesztője, aki egyáltalán nem véletlenül lett sportújságíró. Nagyapja, Zatkalik László a Veszprém Megyei Vívószövetség elnöke volt, akinek a sport szeretetét köszönheti. Édesapja, Zatkalik András újságíró pedig az írást kedveltette meg vele.

– Nagyapám igazi sportszerető ember volt, apám viszont még a focivilágbajnoki döntőt is háttal nézi – mondta nevetve. – Sokáig emiatt én is furán néztem azokra az osztálytársaimra, akik imádták a focit vagy bármilyen más sportot. Aztán a 1994-es vébé meghozta az áttörést, nagy áhítattal néztem minden percét, egy évvel később pedig elköteleződtem a Ferencváros mellett, az akkori Bajnokok Ligája-menetelés beégett örökre az emlékezetembe. Innen már nem volt visszaút, a sport szerves és meghatározó része lett az életemnek – mesélte.

Az írás, újságírás területén egy kicsivel később bontakozott ki. Édesapja a füredi lapnál főszerkesztőként dolgozott, s ott nem volt, aki a helyi sportélet történéseiről beszámoljon. Dávidot kérte meg, tudósítson a Csermely-kézilabdakupáról vagy egy ízben az Edda-koncertről.

– Amikor 2008-ban a vehir.hu elindult, nem tudtam eldönteni, hogy van-e Veszprémben létjogosultsága egy online sportoldalnak. Akkor ez a műfaj még nagyon gyerekcipőben járt. Aztán az elmúlt több mint egy évtized bebizonyította, hogy szükség van erre a formátumra – magyarázta.

Megtudtuk, Dávid első ízben a 2008-as MKB Veszprém–Kadetten Schaffhausen KEK-elődöntőről tudósított. Úgy emlékezett, az utolsó pillanatban akkreditált, így csak állójegyet kapott. Tátott szájjal, lenyűgözve lépett be a Március 15. úti sportcsarnokba, ahol azonnal belopták magukat a szívébe a szurkolók is.

– Nem sokat láttam a drukkerek mögött, akik, amikor észrevették, hogy gondjaim vannak, azonnal előreengedtek. Az egyik felajánlotta, ha egy-egy gólt nem látok, akkor szívesen segítenek, ki a gólszerző. Megszeppenve, ám annál nagyobb hálával vetettem bele magam a munkába. Nagyon szerencsésnek éreztem és a mai napig érzem magam, hogy a veszprémi sportéletnek részese lehetek – fogalmazott.

Dávid pályafutásának egyik legfontosabb pillanata 2014-ben érkezett el, amikor megjelent első könyve Fazekas Nándor kézilabdakapusról.

Az Első számú második című könyvről a szerző azt mondta, szerette volna részletesen bemutatni a kézilabdás emberi oldalát, amelyet az egyszeri szurkoló a pályán nem lát. Mélységeiben feltárni Fazekas életútját, és bepillantást engedni, hány döntés van egy ember életében, amíg eljut egy bizonyos cél megvalósításáig. Dávid azt szerette volna, ha az is élvezi a könyvet, aki mondjuk nem ismeri a kézilabda világát.

Újságírói pályafutásának újabb sarokpontja pedig a legutóbbi szabad sajtó napja volt, ahol Veszprém város kitüntetettje lett.

– Büszke vagyok rá, hogy a sportújságírók közül elsőként kaphattam meg a Szabad Sajtó Díjat. Örömmel tölt el, hogy a Zatkalik család harmadik generációjának tagjaként elődeim nyomdokaiba léphettem. Nagyapám Pro Meritis díjat kapott, édesapám pedig Szabad Sajtó Díjat, ahogy én is – hangsúlyozta.

Dávid kiemelte még, nehéz mindig fenntartani a szakmai motivációt, főleg olyankor, amikor egymást érik az események, és a mókuskerékből nehéz kiszállni. Most azonban már nagyon hiányzik neki a sport, s roppant módon sajnálja, hogy a szezon legizgalmasabb részét nem élhetjük át.

Nem is találja igazán a helyét, feszültséget érez magában, ám bízik benne, szeptembertől újra átélhetjük a csodát, és a sport újra életünk része lesz.