Badacsonyban született az Európai Unió himnusza?

Hogy mi lesz az és ki írja, persze nem tudhatjuk, de a kicsengése Nyáry Krisztián kommunikációs szakember, író, könyvkiadó és Ugron Zsolna József Attila-díjas, erdélyi születésű magyar író beszélgetésének, amelyet Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter moderál és – mondhatjuk bátran – generál, ez: az irodalmi alkotás, amely kimondottan a Balatonról szól, csakis a Balaton ihlette, bármelyik percben elkészülhet, vagy már kész is, csak még nem tudunk róla.

De amíg ehhez a végső konklúzióhoz eljut a talán kissé szokatlan hármas (bár annyira nem is szokatlan, hiszen Navracsics Tibor és Ugron Zsolna az Európa Kulturális Fővárosa projektben együtt dolgozott), régi tablók, hangulatok bukkannak fel a Balaton mellől.

Navracsics Tibor profin irányítja a beszélgetést, ahogyan az tőle megszokott, nagyon felkészült a témában, induló képnek a romantikus Balatont hozza elénk: szerelmek, csábítások helyszíne-e a Balaton, amely ihleti az irodalmat.

Ugron Zsolna felidézi, hogy ahhoz, hogy írók, költők keressék fel a Balatont, ki kellett alakulnia a balatoni turizmusnak, úgy a 19. században, amely a kiegyezés után, a vasútfejlesztéssel veszi kezdetét, és eleinte a gyógyfürdőkhöz, s nem a szabad vízhez kapcsolódik. Ennek oka egyébként az, hogy a 19 században kevesen tudtak úszni, amin a napóleoni háborúk változtatnak, amikor az úszásoktatás az alapkiképzés részévé vált.

Nyáry Krisztián Kisfaludy Sándor alakját idézi a hallgatóság elé, a korszak popsztárjának nevezve őt, aki hallatlanul népszerű volt a saját korában, a verseit énekelték és lefordították német nyelvre is. A Balaton bekerült a köztudatba, vonzotta a kulturális életet már akkor, amikor a vizét még az említett okok miatt nem használják fürdőzésre. 

A csevegésből kirajzolódik a Balaton ma is ismert, jellemző sziluettje, amit a fiumei vasútépítésnek köszönhet, hiszen a nyomvonal kialakításakor véglegesítették a Balaton déli partjának vonalát is. S ha már Fiume, Nyáry megjegyzi, hogy a 16 éves Kazinczy Ferenc nevezi el a Balatont a Magyar Tengernek, mégpedig úgy, hogy nem is járt ott.

A következő generációban azonban már mint alapvető érték jelenik meg a kifejezés, és a 19. század közepétől érzelmi alapon védendő értékké növi ki magát a Balaton. 

Navracsics Tibor fontosnak tartja megemlékezni és fejet hajtani a Zala vármegyei nemesség előtt, mert bár a Balaton rangját a pest-budai értelmiség adta meg, a zalai nemesség volt az, amely értőn gondozta. Nyáry ehhez a gondolathoz hozzáfűzi: Zala vármegye Trianonja, hogy elveszítette a Balatont, s egy „rendes zalai ember” ma úgy vélekedik, hogy a Balaton az övék.

A miniszter elismeréssel vegyes kíváncsisággal idézi fel a Balaton környékén élők mobilitását, akik képesek voltak utazni szüretre, báli mulatságokba, hogy a Balaton partján szórakozzanak.  Különösen a badacsonyi szüreti ének bír ebben a sorban nagy jelentőséggel, ami Navracsics Tibor szerint az Örömódává lényegült át Beethoven által. 

– Mi ezt így gondoljuk, s valószínűleg így is van, hogy az Európai Unió himnusza nem máshol, mint Badacsonyban született – jelenti ki mosolyogva, s a közönség egyetértően nevet.

Azzal folytatta, hogy ennek a mobilitásnak köszönhetően alakult a Balaton infrastruktúrája, fejlődött a turizmus, amihez Nyáry hozzáteszi: eleinte nem a víz folyása, hanem a boré vonzotta ide az embereket. Egy kis kanyarral a miniszter egy friss felmérést idéz, amit fiatalok között végeztek, s amely azt állapította meg, hogy a Balaton értékei között a bor nem szerepel előkelő helyen. Nyáry szerint ez egy világtendencia, s már a híres francia borvidékek is azon törik a fejüket, hogyan örökítik át a bor szeretetét, a borkultúrát a következő generációra.

Később felvetődik még, hogy miért nincs halpiaca a Balatonnak, miért épültek messzebb a víztől a településektől, s a gondolatmenet oda fut ki, hogy a Balatonhoz kapcsolható irodalomban ebben a korban a tó mint romantikus, de veszélyes helyszín jelenik meg. 

A Balaton nyaralóhelyként Trianon után jelenik meg Nyáry Krisztián szerint, Kosztolányi, Karinthy, Krúdy tűnik fel és alkot a tó partján, s az alkotók mintegy mentsvárként érkeztek ide, menekülve a fővárosi hajszolt élet, a mindennapi viták, olykor politikai konfliktusok elől. Itt jól el lehet bújni, kissé lazábban élni és alkotni.

A miniszter kérdésére, volt-e tipikus témája a Balatonnak, Nyáry Krisztián visszatér a szerelemhez: a könnyed, nyári romantikus kaland – vagy annak lehetősége – olyan költőknél is megjelent, akikre nem volt ez jellemző. Mint például József Attila, akinek Balatonszárszó című versét hozta fel, s amely Sólyom Janka színésznő emlékét őrzi. Az előadó-művésznő a költő megzenésített verseit is énekelte színpadon.

A két világháború között és a II. világháború után az emigráció, a csendes visszahúzódás helye volt a Balaton az irodalmárok számára, majd az ötvenes évektől alakult a szigligeti, azóta legendássá vált alkotóház körül létrejövő irodalmi és képzőművészeti alkotói kör – fűzte tovább Ugron Zsolna. Ebben a közegben még Nemes-Nagy Ágnes – aki nem játékos természetéről volt híres – is képes volt kitörni, és ő számított a közösség játékmesterének, a társasjátékok, fejtörők mozgatórugójának – jegyezi meg Nyáry Krisztián. 

Hallhatunk arról, hogyan alakította a Balaton arcát és irodalmát a szocializmus, az egyenvíkendházak, az Ötvös Csöpi-filmek világát vetítve a hallgatóság elé, amellyel megjelent a tömegkultúra a Balaton mellett. A kor hangulatát  Weöres Sándor Balaton című versével hozza a közönség elé Nyáry, aláhúzva, ekkor, valamint a nyolcvanas években alakul ki az általános kép, amit ma is gondolunk a Balatonról.

Ezt Ugron Zsolna így foglalja össze: – A Balatonon minden egy kicsit jobb volt, mint máshol. Majdnem Nyugat, extra szabadság és felszabadultság. Ahol minden vidámabb és kékebb az ég. 

A diskurzus azzal folytatódik, hogy a tömeg(kultúra) elől az elit feljebb költözik a tópartról a Balaton-felvidékre, a Káli-medencébe, és ez a vándorlás ma is tart, például a Szent György-hegyre és tovább, Kapolcsra.

Az irodalom ma is visszanyúl azonban ehhez a „minden jobb volt” életérzéshez, és a nyolcvanas évek hangulatát a mai balatoni irodalomba, például a krimi műfajába is beépítik.

No de van-e kimondott balatoni irodalom? Van-e a Balatonnak irodalmi identitása? – teszi fel a kérdést az est végén Navracsics Tibor beszélgetőtársainak, amire Nyáry azt a választ adja: – Ha van olyan, hogy az Alföld irodalma, akkor létezik a Balaton irodalma is, ez sem kevésbé önkényes meghatározás, de ugyanolyan sokrétű, mint az irodalom maga. Nem úgy, mint például a székely irodalom, hiszen a Balaton egy tipográfiai képződmény, amihez tapadnak kulturális élmények, képzetek, közös kulturális tudatunk része, sok író művében ott van, és ha egymás mellé tesszük őket, akkor ebből kirajzolódik valami, amit nevezhetünk balatoni irodalomnak. De ha külön olvassuk őket, akkor az adott író életművének a része. Egy biztos, a Balaton rányomta a pecsétjét a magyar kultúrára.

Ugron Zsolna – leszögezve, hogy nem irodalomtörténész – úgy érzi, fordítva igaz a tétel. – Nincs még egy olyan identitásképző tájegység Magyarországon, mint a Balaton, amiről mindenkinek van valamilyen élménye, van valamilyen kötődése hozzá. Ezért visszatérő téma, ezért közérthető bármi, amit a Balatonról mondunk.

Egyelőre nem tudunk a Nagy Balatoni Regényről, ezért, ha ma irodalmi alkotást akarunk olvasni a Balatonról, legegyszerűbb, ha a dalszövegekhez fordulunk, hiszen azok is versek, hangzik el végső gondolat, mintegy felvezetve a következő alkalmat, amikor is a Balaton és a zene kapcsolata lesz a téma.

A beszélgetést a Balatoni Polgári Kör szervezte a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban.

Forgács Bernadett