A Művészetek Völgye atyja nehezen viseli a karót nyelt pesszimizmust +videó

A film bejátszásokkal színesített esten a Csigó Malomban az Életmű- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, Márta István, akit sokan a Művészetk Völgye okán ismernek, saját alkotói életútjába nyújtott betekintést egy-egy zeneműve bemutatásával, azok születése történetét is felidézve. 

Egy végrendelettel indult az életmű

Márta István alkotói munkásságán túl az elmúlt több mint három évtizedben igen sokoldalú kultúra szervező tevékenységével járult hozzá Magyarország kulturális turizmusának felpezsdítéséhez. A pódiumbeszélgetés keretében és a videó felvételek vetítése kíséretében minderről és további terveiről hallgathatta őt a közönség.

Amint elhangzott, a ma 72 éves Márta István gyermekkorában dédanyjának köszönhetően jutott egy zongorához.

– Végrendeletében kérte, hogy vásároljanak nekem, egy gyereknek zongorát. Megvették és zenei általános iskolába írattak a szüleim, akik a Kiskunságból valók voltak és színjátszókörben játszottak, a színházhoz tehát már akkor közel kerültem és egyenes volt az utam a konzervatóriumba, Zeneakadémiára. Ott alapítottam meg az eső zenekaromat, holott a konzervatóriumban az első félévben megbuktatott a tanárom zeneszerzésből. El kellett döntenem, hogy a beatzenét, vagy a komolyzenét választom. Az előbbit, de titokban. Zenekart alapítottam, a Fiatal művészek zenei klubjának zenei vezetője lettem. A Zeneakadémián a Fiatal zeneszerzők csoportját alapítottam meg, egyik tanárom Petrovics Emil volt, akit nagyon szerettem. Akkoriban már harangokra és brácsára írtam darabot, azt játszottam másodévesen, de Petrovicsnak nem nyerte el a tetszését – emlékezett a közelmúltban Életmű-díjjal elismert Márta István. 

A moderátorral beszélgetve felelevenítette az akkori korlátokat, útlevelet nem kaptak, legfeljebb néhány országba utazhattak ki. - Lengyelországban virágzott a művészet, tágasabb volt a világ, mint nálunk. Varsóban egy darabomat játszották akkoriban. 

Zenét, meséket, csujogatásokat, siratóhoz hasonló dallamokat, ahogy én neveztem: siratkozásokat gyűjtöttem valóságos időutazások során. Amikor kiderült, hogy megörökítettem az ottaniakat, megbüntették az összes megszólalót – emlékezett a szerző és az utóbbi anyagból forgatott klipet be is mutatta. Beszélt arról, hogy hosszas gondolkodás után vonósnégyest írt egy ötödik szólamot beépítve, a darabot ma is játssza a tengerentúlon a Kronosz vonósnégyes. Gyűjtött Bartókhoz és Kodályhoz hasonlóan, azonban nem őket utánozva, hanem a technika lehetőségeit használva, új dimenziókat nyitva meg. Rendezett, filmekhez, színdarabokhoz írt kísérő zenét, azon munkáit izgalmas utazásoknak tartja. 

Filmzenéket is írt

– András Ferenc rendező Vadon című filmjéhez írtam zenét, amelyet szimfonikus zenekar adott elő. Jeles András Angyali üdvözlet című filmjének egy snittjét pedig nagy örömömre rendezhettem is. A Mandel Quartettel bejártam a fél világot, mint ütőhangszeres és csembalista. Játszottunk középkori, reneszánsz és kora barokk zenét. A hetvenes-nyolcvanas években kortárs zenei fesztivált rendeztem, nagy sikerű musicalt írtam, amit betiltottak. Az István a király című rockopera szimfonikus részét hangszereltem. Abban az időben más lehetőségek voltak zenében, képzőművészetben. Volt fantáziánk, sok mindent meg tudtunk csinálni, kísérletezhettünk. Mára ilyenre nincs lehetőség. De mivel nekünk tiltásokban volt részünk, tudtuk, hogy azok alól valamilyen módon ki kell jönnünk. Ennek köszönhetően születtek bizonyos dolgok – magyarázta a zeneszerző. 

Márta István beszélt arról is, miként ismerte meg Kapolcsot, hogy született az első fesztivál ötlete, amely aztán kinőtte magát Művészetek Völgyévé. Érdekes sztorikat, adomákat vonultatott fel életéből. Kiderült, hogy a Kapolcson felvett szerzeményekhez a természet, a patak, az erdő hangjai, sőt a monostorapáti fűrészüzem zajai adták az aláfestést, miközben Dés Lászlóval, Nagy Feróval, vagy éppen a helyi cigány bőgőssel játszottak. Lemezt készített arról, hogy gyönyörű világunkban minden tönkremegy. Ennek a felismerésnek is volt köszönhető, hogy létrehozta a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egyletet. Beszélt az Új Színház élén eltöltött évekről, felidézte a színházak társalgóinak hangulatát. Emlékezett Bubik Istvánra, és a pécsi évekre. 

– A Zsolnay Kulturális Központ, a Kodály Központ és a Cella Septichora vezetője voltam, a sors különös kegye volt, hogy a negyedet nyugdíjazásomig vezethettem – emlékezett. Vallotta, hogy úgynevezett részleges zeneszerzőnek tartja magát, mivel viszonylag kevés darabot írt. Azok között a Csodálatos mobilvilág című operatóriumában a mobiltelefonos világot örökítette meg a maga sajátos módján. 

Máig keresem és alakítom azon közösségeket, amelyek fontosak. Ezért dolgozom a Kapolcska projekten a gyerekekért és családokért. Filozófiám az örök úton levés, mindig valamerre megyek, ritkán tudom csak, hogy merre. Ezért is van, hogy sok helyen érzem magam otthon, de csak félig. Most egy elektro ekletikus szvitet fejeztem be Csillámpor és maszk címmel, amelyben a dzsesszes könnyűzene, egy eklektikus világ kel életre. A Trip(p)tichon-Bosch című darabom bemutatás előtt áll. A Fesztiválszövetség elnökenként 120 fesztiválon dolgozom, a Magyar Filmakadémia Filmzeneszerző tagozatát vezetem, Kapolcson önkormányzati képviselő, egyleti elnök vagyok és kiállításokat szervezek – vallott a jelenről és terveiről Márta István, akinek a nevéhez 300 film és színházi kísérő zene fűződik, 46 önálló kompozícióját játsszák világszerte, 13 szerző lemezt készített, a veszprémi és a Nemzeti Színház zenei vezetője volt, igazgatta az Új színházat, 11 rendezése volt és ő alapította a Művészetek Völgye Fesztivált.

Márta István az esten közös kompozíció írására kérte fel a közönséget. Üres kottára íratott kottafejeket, rajzokat, majd azokat összefésülve egy szvitet játszott zongorán.

Az estet követően a szalonprogramban borkóstolót tartottak a Káli Kövek Borászat kínálatából, majd kötetlen beszélgetése nyílt mód a közreműködőkkel.