Hagyományteremtés

2024.07.02. 21:45

Szent László király példája tanít

Minden évben megemlékezik a falu  Szent László ünnepéről. Idén nemcsak a lakosság részére szervezett búcsúval, hanem hagyományteremtő céllal ezúttal az egyházközség programjaival  is várták az érdeklődő híveket a kistelepülésen.

Jákói Bernadett

Az egyházközség és a település önkormányzata is méltón emlékezett meg a település temploma védőszentje, Szent László névünnepéről. Az évente hagyományosan visszatérő közösségi  hagyományőrző program idén kiegészült az egyházközség által szervezett misével, bográcsebéddel és családi nappal. A Balatonudvariból, Örvényesről, Balatonszőlősről érkezett hívek a templomi mise előtt meghallgatták Gálffy László történész előadását, amelyben Szent László uralkodásának fontos szerepét, az államalapítás befejezésének politikáját méltatta; feladata nem csupán egy korszakot meghatározó uralkodói hanem, hanem az ország sorsát is meghatározó államfeladat volt. Szent László király vonzereje abban rejlett, hogy képes volt megvédeni az országot és az ország határait a keleti, sorozatos betörésekkel szemben, a másik az, hogy képes volt túllépni akár az országhatárokat, s azt gyarapítani  hódításokkal, de  képes volt olyan rendet teremteni, amit ötven évig azelőtt lehetetlen volt a folyamatos államharcok, birtokviták, vagy pedig külső támadások miatt – hallhattuk előadásában.

Az ünnepi misét Fazakas Márton premontrei apát vezette, és tanított Szent László példájára
Az ünnepi misét Fazakas Márton premontrei apát vezette, és tanított Szent László példájára
Fotó: Jákói Bernadett/Napló

 

– Szent László ünnepe idén aktuálissá vált a 190 évvel ezelőtt, 1834-ben  megépült és felszentelt aszófői templom védőszentjének névünnepe alkalmából is. Ez alkalomból meghívták a plébániához tartozó templomok híveit, s közös búcsúval és ebéddel várták a őket – mondta Mihályi Jeromos atya. 

A jó hangulatról a Die Moorer Stadtmusikanten, a móri és pusztavámi bencés diákok zenekara gondoskodott.  Az ünnep hangulatát emelte a közösségeket összefogó családi nap, melyet az aszófői zarándokház udvarán tartottak a Nők a Balatonért Egyesület támogatásával és lebonyolításával. 

Az egyházközségi ünnep nyitányaként szentmisét prédikált Fazakas Márton premontrei apát, ő vezette le a liturgiát és tanított Szent László példájára. 

Az ünnepi ceremónián jelen volt Mihályi Jeromos atya, Barkó Ágoston káplán, Gergely Gellért OSB, Aszófő plébánosa, valamint a tihanyi apátság kórusa is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában