Fesztivál

2024.07.06. 07:00

Klassz a pARTon idén újra

A Csigó Art Fest nyitókoncertjén Érdi Tamás Liszt- és Príma Primissima-díjas zongoraművészt hatalmas lelkesedéssel ünnepelte a közönség a Csigó Malomban, ahol visszatérő vendég a Klassz a pARTon fesztivál keretében is.

Tóth B. Zsuzsa

A Csigó Art Festen ezúttal hatodik alkalommal játszott Érdi Tamás, aki újra feleségével, Érdi-Harmos Rékával és szüleivel, É. Szabó Mártával és Érdi Sándorral érkezett, amint a Klassz a pARTon fesztivál keretében is korábban.

Érdi Tamás a Klassz a pARTon fesztivál keretében is járt már a Csigó Malomban, ahol idén hatodszor lépett fel
Érdi Tamás a Klassz a pARTon fesztivál keretében is járt már a Csigó Malomban, ahol idén hatodszor lépett fel
Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Az egykori televíziós szerkesztőt, Tamás édesanyját a Klassz a pARTon fesztivál nyári terveiről kérdeztük, de beszélgettünk régi, a Cimbora című műsorral kapcsolatos emlékeiről is, illetve arról a különleges kapcsolatról, ami a fesztivált a Cimbora balatonalmádi múltjával köti össze.

–  Fantasztikus élménnyel ajándékozott meg a sors, tavaly a város díszpolgára lettem. Amit ünnepeltünk, az életem csúcsidőszaka volt Almádiban. Tíz éven keresztül minden nyáron szülővárosom vízpartja volt a főszereplő a televízió képernyőjén. Több tucat műsor készült a Cimbora-táborokban, itt voltak gyerekek azok, akik ma már híres emberek: Várdai István, Oláh Vilmos, Kelemen Barna, Balog József, Szentpáli Roland és sorolhatnám „Cimboráimat" egyéb műfajokból is. Több száz hazai és határon túli cimborást a két tannyelvű gimnázium fogadott be, Kányádi Sándor, Vásáry Tamás volt a fővédnökünk – sorolta É. Szabó Márta. 

Az egykori cimborások térnek vissza a Klassz a pARTon fesztivál művészeiként

Érdi Tamás is itt muzsikált először látó gyerekekkel, nem csoda, hogy évek múlva megálmodta a Klassz a pARTon fesztivált, ahova most már tíz éve jönnek vissza koncertezni muzsikusbarátai. Ezekről az időszakokról nyílt kiállítás a Magtár termeiben. Míg jobb oldalon a tábor élete elevenedett fel, balról a Klassz a pARTon tíz évének fotósorozata varázsolta el a közönséget. De ezzel sem ért véget az ünneplés, mondta É. Szabó Márta, aki Vörösberényben született, és az alsó tagozat elvégzése után Balatonalmádiban járt iskolába, így egyszerre két iskolát érez közel a szívéhez. A közelmúltban nagy sikerű műsorral, Sebő Ferenc koncertjével tért vissza és varázsolta el a gyerekeket, amit tervei szerint ősszel megismétel. – Próbálkozunk. Egykor a televízió nyújtotta a gyerekeknek a varázslatot, talán most az okostelefonnal tudjuk elcsábítani őket. Ehhez az ötlethez ragyogó könyvtárosok és pedagógusok vettek körül, akik a műsor megszüntetése után Cimbora-klubokat szerveztek. 

A gyerekek érdeklődését az értékes dolgok felé kell irányítani

– Még az Országos Széchényi Könyvtár munkatársai is velünk együtt gondolkoznak azon, hogy miként lehetne a gyerekek érdeklődését intenzívebben az értékes dolgok felé irányítani. Elek apó üzenete ma is fontos: minél korábban kell ezt elkezdeni, hogy a bóvlitól és a középszerűtől megóvjuk őket. Találkozásaink során kiderült, hogy vendégeink, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársai is Cimborák voltak, így az együtt gondolkodás egyre intenzívebb köztünk, egyre lelkesebbek lettünk – tette hozzá Márta.

Érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy nagyon nehezen állt össze az idei fesztivál programja, mert a támogatások lassan érkeztek, így ezen a nyáron kevesebb koncertjük lesz. Mivel évtizedes a kapcsolat az Új Európa Alapítvánnyal, úgy határoztak, hogy a Mol által támogatott azon fiataloké lesz a főszerep, akik közben felnőttek és egyre híresebbek lettek. 

É. Szabó Márta feléleszteni készül a Cimborát
É. Szabó Márta feléleszteni készül a Cimborát
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Tamás idén is koncertezik a fesztiválon. – Vannak neheztelő helyszínek, mert bár Tamást szereti a közönség, de mértéket kell tartanunk. Idén játszik Balatonfüreden, Balatonalmádiban, a déli parton pedig Balatonföldváron. Augusztus elején pedig már a Ljubljanai Fesztivál vendége lesz, majd az Emilia-Romagna Fesztiválra utazik Olaszországba, továbbá Szegeden ad zenekaros koncertet és a Magyar Zene Házában szólóestet – mondta É. Szabó Márta. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában