Kézműves-kiállítás

2024.07.06. 16:00

Herendi Kézművesfeszt

Idén is megrendezik a városban már tradíciónak számító Herendi Kézműves Fesztivált, és annak keretében a kézműves-kiállítást.

Benkő Péter

A jelentős eseményen elsősorban a város értékeit kívánják megmutatni, ehhez kérik a segítséget. A rendezvény augusztus 9-től 11-ig tart, megnyitója 9-én, pénteken 18 órakor lesz. Azon kézművesek jelentkezését várják, akik vállalják, hogy tevékenységüket bemutatják a háromnapos fesztiválon egyrészt úgy, hogy alkotásaikkal a kiállításon részt vesznek, másrészt termékeiket árusítják.

Tavaly is sok látogatót vonzott a Herendi Kézművesfeszt
Tavaly is sok látogatót vonzott a Herendi Kézművesfeszt
Forrás: csodalatosmagyarorszag.hu

Kérik, hogy jelentkezési szándékukat előre jelezzék a művelődési ház közösségi oldalán megtalálható elérhetőségeken július 15-ig. Kérik továbbá, hogy bemutatásra szánt alkotásaikat augusztus 2-ig juttassák el a művelődési házba, hogy összefogásukkal közösen hozzanak létre egy felejthetetlen kézműves kiállítást és vásárt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában