Fafaragó kiállítása

2024.06.19. 10:00

Nézze meg a Bakonyban virágmintákkal telehímzett kelengyésládát! Mutatjuk a varázslatos ősi jelképeket (képgaléria, videó)

Egymás mellett sűrűn sorakozó, vékony díszítővájatok teszik különlegessé Mánya János faragásait. Közös múltunk él tovább a keze alatt, azoknak a népi virágmotívumokba rejtett jelképeknek a hatása, amelyeknek varázslatos hatást tulajdonítottak eleink. Már a bölcsőbe fektetett újszülöttet körülvették ezzel a csodával, ami szerintük szeretetet sugárzott a családba.

Rimányi Zita

Még a kisbíró is kidobolta: János 75 címmel megnyílt a kiállítása Zircen, a Békefi Antal könyvtár klubtermében Mánya János fafaragónak. Erdélyi származású, de régóta a Bakonyban él, mindkét tájegység népi hagyományai szerepet kaptak tárlatának bemutatóján. Miután Sobri Jóska betyárdalai hangzottak el, az alkotó arról beszélt, hálás elhunyt feleségének és barátjának; egykor ők beszélték rá, hogy fogjon bele a faládák és társaik telehímzésébe, tanulja meg, hogy lesznek igazán szépek a díszítővájatok. Ma már, ha egy nap nem vesz vésőt a kezébe, hiányzik neki kedves foglalatossága. Több szakmai elismerést szerzett vele, de annak örül igazán, hogy telefaragott, díjazott bölcsőjében már 16 kisdedet ringattak. Kiállításán láthatunk még tulipános kelengyésládát, sámlit, kétrészes tékát is.

Mánya János fafaragó erdélyi származású, de régóta a Bakonyban él és nemrégiben kiállítása nyílt városában, Zircen
Mánya János fafaragó erdélyi származású, de régóta a Bakonyban él, és nemrégiben kiállítása nyílt városában, Zircen
Fotó: Rimányi Zita/Napló

Először ceruzával rajzol a fára Mánya János, a hagyományos minták saját tervei alapján kerülnek rá, utána kezdi el a vonalakat követve a vésést. Közös múltunk él tovább a keze alatt. Korábban beszélt lapunknak az ősi jelképekről, amelyek nála is az alapot jelentik a minták kialakításánál. A tulipán például női szimbólum, a zárt a lánygyermeké, a nyitottabb az érett asszonyé. Az életfa a földből vagy egy vázából nő ki nála, az egymással szembeforduló galamboknak összeér a csőrük, az életet, a szerelmet jelenítik meg, és a hím nyakmintája más, mint a tojóé. A növényi minták pedig a növekedés jelképei.

Először ceruzával rajzol a fára Mánya János, a hagyományos minták saját tervei alapján kerülnek rá, utána kezdi el díszítővájatok kivésését
Először ceruzával rajzol a fára Mánya János, a hagyományos minták saját tervei készülnek, utána kezdi el díszítővájatok kivésését 
Fotó: Rimányi Zita/Napló

A kiállításmegnyitón a köszöntők során még többet megtudhattunk a népi motívumokról, amelyeknek varázslatos hatást tulajdonítottak eleink, és már a bölcsőbe fektetett újszülöttet körülvették ezzel a csodával, ami szerintük szeretetet sugárzott a családba, akár a sulykolófára, akár a mángorlóra kerültek a virágminták. Elhangzott, hogy ha az ember ilyen szimbólumok, csodás faragványok között lehet, a lelke emelkedettebbé válik. Ha egy faragott dobozkát kinyitunk, a benne lévő holmi már feltöltődött energiával, a díszített tékából kivett poharak már feltöltődtek szeretettel, még mielőtt italt kerül azokba, és közben észre sem vesszük, mitől érezzük magunkat jobban.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában