Lángosokról keserédesen

Május végén egy jó nevű, közkedvelt balatoni településre vetődtem. Leparkoltam a part közelében, s mint a tó örök szerelmese, kisétáltam a mólóra, a hajókikötőbe. Ami a születésemet és eddigi életemet illeti, tősgyökeres balatoni ember vagyok. Magányosan szeretem élvezni a tájat, különösen így nyár elején, amikor még nem zavaró a nyüzsgés, a zajos kavalkád. A móló bejárata közelében büfésort láttam, kettő-három már kinyitott. Szemlélődtem, és csaknem felhördültem az áraktól. Egy sima lángos fokhagymalével 2600 forint! Gazdagabban már százasokkal drágább. Kíváncsi voltam, hogy akad-e olyan vevő, aki kiad ekkora összeget érte. A palacsinták darabja is ezreshez közelített. Kószáltak emberek a környéken, felfigyeltem egy tíz-tizenöt fős turistacsoportra, hátha valaki elgyengül, és megkívánja a frissen sütött lángost. Hogy ne legyek feltűnő bámészkodó, limonádét kértem a pultostól. Hideg volt a benne úszkáló jégkockáktól, csak a citromaroma skótul bánt az ízlelőbimbóimmal. De érdemes volt várakozni, ugyanis egy középkorú pár ráfanyalodott a lángosra. Szánakoztam rajtuk, mert a tészta közepén szinte áttetszett a kezük. 

A nyári büfékben a magyar konyhakultúra megcsúfolásával találkozunk. A kényszerű nyerészkedés manipulációkhoz vezet. Akadnak kivételek, csak türelem kell ahhoz, hogy a vendég rátaláljon ezekre a helyekre. Hogy miért verhetetlen a Balaton-parti lángos nimbusza? Kétségtelenül laktató, jó alapja a sörnek a kánikulában. De hát kikezdték a legendáriumát. A Magyar Konyha szerkesztésében 1981-ben jelent meg a Művészek főzőkanállal című kötet. Foky Ottó bábrendező egy „hizlaló kompozíció” receptjét ajánlotta benne: lángosra sütött gombás húst sajttal. „Legegyszerűbb lángossütőnél lángost venni és erre kenni ezt a készítményt” – írta. Manapság ez nem lenne racionális megoldás.

Emlékeztem, hogy szakácskönyvgyűjteményemben ott lapul a 2006-ban elhunyt dudari erdőmérnök és író, Szalontay Zoltán Ízek, tájak, disznóságok című, dedikált kötete. Nyomban a lángos receptjéhez lapoztam. Zoli bátyám így kezdte a fejezetet: „Valahányszor lángost eszem, mindig Anyámat látom magam előtt, amint dagasztás után megtörli gyöngyöző, szép magas homlokát és lángosokat formál dolgos két kezével.” A „gépszalagon” készült „lelketlen” lángosok már nem őrzik gyerekkorunk hangulatát, oda az egykor volt balatoni nosztalgia. A filozófus Ancsel Évánál olvastam, hogy „Semmit sem nehezebb megérteni, mint a jelent, amelyben élünk.” Vigaszt az otthon sütött tartalmas lángosok jelentik. Elűzik a kedvrontó jelenségeket.