Képzőművészeti alkotópályázat

2024.06.07. 17:00

Képzőművészeti pályázat Maulbertsch emlékére

A sümegi Püspöki Palota nyilvános képzőművészeti alkotópályázatot hirdet Franz Anton Maulbertsch sváb származású, ám a Magyar Királyságban kiteljesedett, zseniális barokk festő születésének 300. évfordulója alkalmából.

Szijártó János

Forrás: Püspöki Palota

A város önkormányzatának megbízásából kiírt pályázat célja, hogy olyan képzőművészeti alkotások szülessenek, amelyekkel az utókor tiszteleghet Maulbertsch életműve előtt. Másrészt az is bebizonyosodhat, hogy a 18. századi festőzseni alkotásai például szolgálhatnak és ihletet adhatnak a ma művészei számára. A beérkezett pályaművekből szakmai zsűri válogatását követően időszaki kiállítás nyílik a Püspöki Palotában.

Franz Anton Maulbertsch festőművész születésének háromszázadik évfordulóját ünneplik idén. Ennek jegyében érkezett meg két eredeti festmény a Püspöki Palotába, de a kerek évfordulót több rendezvény és ebből az alkalomból kiírt képzőművészeti pályázat is kíséri
Forrás: Püspöki Palota

Pályázatot bárki benyújthat, aki határidőre beküldi a kiírási feltételeknek megfelelő alkotásait és a nevezési díjat. Maximum három művel lehet pályázni, a nevezési díj 3000 forint alkotásonként. A részvételi szándékot a kitöltött nevezési lap megküldésével legkésőbb 2024. július 1-ig kell jelezni. A kiírás szerint amatőr és hivatásos alkotó is pályázhat, a mű lehet festmény, grafika, tusrajz, rézkarc, fotó, kollázs, montázs, síkplasztika, digitális illusztráció. Stílusmegkötés nincs, szobrokkal, térplasztikával azonban nem lehet pályázni. Az alkotás mérete maximum 70 x 150 centiméter lehet. A pályázatokat elbíráló szakmai zsűri tagjai: Nagy Veronika művészettörténész, múzeumigazgató, Gerlóczy Gábor képzőművész, művészeti vezető, Sztojanovits Márton restaurátorművész, Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész, Zoób Kati divattervező, Sümeg díszpolgára. Az értékelés során a pályamű művészi színvonalát, eredetiségét, ötletességét, az egyedi megközelítés tükröződését vizsgálják, a művészi koncepció tudatossága, következetessége, valamint a pályaműnek a megadott témához való kapcsolódása, harmóniája mellett.
A pályaművek beküldési határideje: 2024. augusztus 25. Az eredményhirdetés szeptember 2-án, az ünnepélyes díjátadó és kiállításmegnyitó szeptember 7-én, szombaton lesz. A kiállított pályaművek 2025. június 7-ig lesznek láthatók a Püspöki Palotában.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában