Egy dérütött pasas

Az esten Décsey Sándor igazgató köszöntötte a résztvevőket. Németh István Péter sosem titkolta, hogy a labdarúgás nagy szerelmese, előadásának témája is ez volt most. Egy dérütött pasas, aki eltűnődve dől a kapufához – Tapolcai focimorzsák címmel tartott előadásán elmondta, hogy a mostani Eb alkalmából összegyűjti a foci és a szépirodalom mezsgyéjén született írásait. – Szeretném, ha megelevenedne tapolcai gyermekkorom és szülővárosom focija a régi időkből, az 1960-as és 1970-es évekből. Szerintem egy egész emberélet is leírható a hajdani meccsek hangulatának fölidézésével – mondta a költő, akinek vetített képei közt ott szerepelt az a fotó, amely a fiatal Bertha Bulcsút ábrázolta a kapufánál. Hol lírai, hol humorral átszőtt emlékezéseket és gyűjtéseket hallott a közönség a tapolcai futball száz esztendejéről, attól a pillanattól kezdve, hogy 1925-ben a városvezetők elhatározták, hogy kell egy sporttér, ami nem esik kívül a településen. Tapolca futballpályái a Zalahalápra vezető út mellett és a régi Tüzép-telep helyén voltak. A TIAC-pálya tíz esztendő alatt készült el, nagy csaták színhelye lett. – Ha sikerült volna megegyezniük a vasutas és a bányász csapatok elöljáróinak, a nyirádi és a tapolcai hivatalosoknak, a Dunántúl legszebb stadionját mondhattuk volna magunkénak. A Bauxitbányász SE a Sümegi út legvégén épített új, korszerű füves pályát. Volt esztendő, hogy Tapolcának két NB III-as és egy NB II-es csapata is indulhatott a Nemzeti Bajnokságban – emlékezett Németh István Péter. Mesélt kölyökkora futballélményeiről is, köztük arról, amikor édesapja kézen fogta és a nyirádi futballpályán találta magát. A füves pálya helyett a salakos-földes edzőpályára vitték az MNK-mérkőzést, mivel az is hitelesítve volt. – Ismertek azon a nyirádi játékosok minden buckát, így tényleg „élvezhették” a hazai pálya előnyét. A vége felé ugyan egyenlített a Pécs, ám tovább a Nyirád jutott. Akkor ez az eredmény egy döntőt hozott a Szabad föld kupa kiírásában a Népstadionban a kis bányászfalunak, amit meg is nyert 2-1-re (0-1-ről!) 1967-ben. Az előadás helyszínén, a múzeumban jelen volt az irodalomtörténész gyermekkori barátja, Trapli Ferenc is, aki szintén látta a nyirádi meccset, de még hét esztendősen a Népstadionban is ott szurkolt a nyirádi csapattal a fővárosban.

Az előadó még láthatta a TIAC kék-fehér szerelésében Jánosi Károlyt és Gellei Imrét. Összeállította Tapolca aranycsapatát, amelyben helyet kapott a Bauxitból Ormai Dodi és Horváth Zoltán, vagy éppen a gógánfai ifista, Huszti Szabolcs és a ZTE-vel bajnokságot nyerő Szabó II. Roland is.

A költő-irodalomtörténész gondolt arra már, hogy az előadók sorában Bognár Tamás játékvezető következett. Ezért idézte meg a játékosok emléke után a tapolcai születésű Somos István futballbíró pályáját és írói munkásságát, akinek könyvében egy kedves tanmesét talált. 

A Múzeumok éjszakája programjai keretében mindenki láthatta a M61,004 NOHAB-torzót és az új vasúti terepasztalt a vasútállomáson, családi kézműveskedés, óriáskirakók várták a gyerekeket és az állandó kiállítások a felnőtteket. Décsey Sándor Beszterce-vidéki templomsorsokat elevenített fel, Hangodi László tapolcai repülősökről beszélt, Bognár Tamás a labdarúgásra játékvezetői szemszögből tekintett.