„Megáll a szegény Villon itt...” – Versszínházi előadás az Agórában (képgaléria)

Azért a feltételes mód, mert senki nem tudja, hogy mi történt vele, miután a kisebb-nagyobb stiklik és bűntények miatt 1463-ban kitiltották Párizsból. Innentől nincs írásos emlék arról, hogy bárki élve vagy halva látta. Akármi történhetett, válságos idők jártak akkoriban (is). Amikor Villon megszületett, még javában zajlott a 100 éves háború, amely felgyorsította a társadalmi bomlást. A régi rend már nem, az új pedig még nem működött. 

Miként arra Praznovszky Mihály irodalomtörténész emlékeztetett bevezetőjében, az országon eluralkodott a káosz, idegen katonák fosztogattak, gyilkoltak. No meg a szervezett és csak úgy összeverődött rablóbandák. Utóbbiak számára bőven akadt utánpótlás: a kor az egyedülállók társadalma volt, tekintve, hogy a házasság úgyszólván a tehetősek kiváltságának számított. A fiatal férfiak és nők alkalmi, rövid ideig tartó kapcsolatokban éltek, virágzott a prostitúció. Meg minden, ami vele jár. Hosszú időre tervezni a háborúk és mindennapos erőszakcselekmények miatt aligha volt érdemes, meg aztán a járványok is megtették a magukét. A kezek hol gyilkos tőrt ragadtak, hol utcalányokról tépték le a ruhát, hol imára kulcsolódtak.

Ezen körülmények ismeretében érthetjük meg Villon költészetét, amelyben a líraiság és a vaskosság elegyedik. Tükrözve Villon személyiségét, a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad „Megáll a szegény Villon itt...” című előadása színes és izgalmas, egységes kompozícióvá formálta a közönségesség határát súrolót és az emelkedettet. A Ballada a senki fiáról, a Nyári ballada szegény Lovise-ről, a Ballada a múlt idők dámáiról, a Ballada a vörös Coquillard-ról, A haláltánc ballada, a Ballada a kalózok szeretőjéről, a Kerítőballada Villonról és Kövér Margot-járól, a Chanson a párizsi szépasszonyokhoz és a Ballada a parlamenthez című – Villon remek megfigyelőképességét is tükröző – költeményeket hallgatva szinte megjelent a szemünk előtt az 1400-as évek erős színekkel-szagokkal betöltött, zűrzavaros, a végletekig bizonytalan, a mindenütt ott leselkedő halál jelenlététől terhelt, ám mégis nagybetűs élettel teli világa. Amelyben az emberek szenvedtek, gyűlöltek, szerettek, átélték a magasságokat és a mélységeket. A képletes hullámvasúton ők maguk ültek, első kézből szerezték az élményeket. Híján is vannak Villon versei az émelyítő, „csinált” melodrámának. Igaz ez A vén fegyverkovácsné panasza című költeményére is, amely Sz. Csordás Éva tolmácsolásában igazán megrázó élményt jelentett. 

A minimalista, a lényegről a figyelmet nem elterelő díszletekkel és jelmezekkel dolgozó, Felföldi Gábor rendezte előadás többi szereplőjéről – Battyányi-Nagy Annamáriáról, Molnár Brigittáról, Szintén Krisztináról, Márta Attiláról és Felföldi Gáborról, valamint a látottakat a zene eszközével illusztráló Hajas Szilárd fuvolaművészről  – is csak felsőfokon lehet szólni. Nem az állakat a padlón koppantó virtuozitás, hanem az őszinte átélés, a tiszta adni akarás okán, amely az irodalmi színpad védjegye. Hatvanhatodik éve.