Földi versfutamok a hitről

Sajnálatos, hogy a külsejével is vonzó kötet (a kiváló borítóterv, a fotóillusztrációk, a szerkesztés a szerző munkája) nem kerül kereskedelmi forgalomba. Kiadása óta így is számos olvasója akadt. Nem egytől hallottam, hogy a költő talán legjobb, legfelkavaróbb könyvével lepte meg hűséges híveit. Igazolom: bátran szignálhatjuk a véleményeket. 

Gaál C. G. Jung pszichoanalitikustól vett idézettel hangol rá minket a válogatásra: „Isten léte egyszer s mindenkorra megválaszolhatatlan kérdés.” A költő „földi futama” ezt a tételt járja körül, megjegyezve, hogy „most jön a neheze”; „talán ideje lenne már / nyílt lapokkal játszania”. A címadó, Isten a kútban című versben sem kertel: „mert ha valaki megkérdezi / be kell vallanom / hogy én löktem oda”. Szinte minden egyes költemény szembenézésre, hitünk mérlegelésére inspirál. Gyarlóságunk, esendőségünk, félelmeink, vívódásaink, kétkedéseink, kiszolgáltatottságaink tükörképei. Ám egy pillanatig se érezzük úgy, hogy a hitetlenség manifesztumai lennének, noha Gaál olykor kegyetlenül, már-már brutálisan őszinte, sőt a vulgáris hasonlatokat, párhuzamokat sem mellőzi kendőzetlen kitárulkozásaiban. Leszögezi, hogy kételkedést kapott Istentől. „Isten egy elvont gondolat. Mégis / kétségbeesetten racionalizálni akarjuk, / mintha egy hétköznapi esemény / lenne csupán” – írja a Hátrálva című versében. Egy másikban kijelenti: „az ember egész életében arra vár / hogy találkozzék a jóistennel”. Egy következőben így szól: „Az emberiség kihalását a hazugság okozza. / Egyetlen élőlény vagyunk, amely erre képes.” Az Álmomban sorait örök érvényűnek tekinthetjük: „az emberiség sorsa akkor dőlt el / amikor jóra és gonoszra osztotta föl / az addig teljesnek megélt / gyönyörű univerzumot.” Az egóról címűben felteszi az opponens kérdést: „de ha a megvilágosodás / már mindenkit elért s a / létezésünk istenben feloldódott / akkor utána mi következik?” 

Felvetések és magyarázatok (pró és kontra) lüktetnek a lapokon, a költő pesszimizmusa, kötözködése tulajdonképpen önmagával folytatott polémia: „mert az az abszolút szabadság / ha egyedül vagyok mindenütt / akár az egész földgolyón”; „Szikár, mindennapi harcunk önmagunkkal / istentelen, s a vágyakozás benne csak / rózsaszínű cukormáz, hollywood-i illúzió.” Rezignációi korántsem lelki traumák (bár ki tudja?); inkább látleletek a korról, az emberi létezés értelméről. Akár enigmáknak, kódolt rejtélyeknek is felfoghatjuk őket. A képzeletünkben megjelenő „földi futamok” pályáját ördögök és angyalok népesítik be, s köztük ott „hadoválnak” az emberek, de „hosszú útjuk során elbliccelték / hogy akár csak egyszer is / őszintén tükörbe nézzenek”. A költő némely sora tagadhatatlanul illúzióromboló, apokaliptikus jóslatú („a világvége is egy / hatalmas földrengés lesz / isten a kezével / végigsimít a földgolyón / a nyomában nem marad semmi / visszafordul az idő több ezer évet”), de nem az a célja, hogy apátiába süllyedjünk, helyette józan belátásra sarkall minket. Kapaszkodók, választásra kényszerítők a „pokol és a mennyország között”. Hogy aztán van-e harmadik út? Dönteni nekünk kell. Gaál útmutatásokat ad az élet és a halál kontextusában: „jóban vagyok az úristennel – ő nem kér / tőlem semmit s én sem jajgatok előtte a / kezemet tördelve hogy csináljon már valamit / ezek az alapjai egy igaz barátságnak”; „hozzád fohászkodom / mert egyedül vagyok // olyan vagy amilyennek látlak / s én olyannak látlak / amilyenre épp szükségem van”. 

Vétek lenne, ha a helyi MÚZSA Művészeti Egyesület gondozásában megjelent kötet megrekedne a város határain belül. Mindenképpen esélyes országos figyelemre. Egy fővárosi kiadó felvállalhatná utánnyomását, népszerűsítését.