„Mi szép a mi föladatunk” a játékszínben

Módri Györgyi és Kőrösi Csaba mindjárt az elején Sándor György halhatatlan, Ripacsok című filmjének ikonikus légnadrágjelenetét adja elő. Bohócorrot feltéve, mert ez illik legjobban a szellemes, pikáns szövegű dalhoz, amely hatásvadász könnyzacskó-nyomogatás nélkül csal könnyet a hallgatóság szemébe. Egyedül nem megy... Azután jön Petőfi Sándor Színészdala, amelytől az előadás a címét kölcsönözte. Ennél szebben és a szó nemes értelmében egyszerűbben valószínűleg senki és semmi nem fogalmazta meg a színészlét értelmét. Önmagában már ezért a költeményért és a tolmácsolásáért is érdemes lenne jegyet váltani az előadásra. Azután jönnek sorban a magyar irodalom állócsillagai. Radnóti Miklós, Weöres Sándor, József Attila, Tóth Árpád és még sokan mások. Úgy telik el az egy és negyed óra, hogy szinte észre sem vesszük. Most jöhetne a fordulat, hogy szívesen hallgattuk volna még akármeddig. De nem. Ez így kerek, befogadható. Így nem fordul át a jó szándék didaktikus erőlködésbe-erőltetésbe.

Ez különben se illene a két színművészhez, Módri Györgyihez és a nemrégiben Jászai Mari-díjjal kitüntetett Kőrösi Csabához, akiktől távol áll mindenféle manír. Összeszokott páros. Pont, mint a Ripacsokban Salamon és Stock. Annyi különbséggel, hogy egyikük nem akolbólította ki a másikat egy harmadik kedvéért, a karriercsinálás reményében. Hogy aztán a keserves csalódások után, a „mi egymás nélkül annyit érünk, mint egy fél nadrág” igazságát felismerve végül újra a bohókás ruhadarabban összezárva toporogjanak. Ezt a vargabetűt nem írták le. Ehelyett három és fél évtizede együtt tolmácsolják a géniuszok gondolatait nemcsak a színházban, hanem az utcán, a tereken és persze a Versbuszon. Ha esik, ha fúj, ha hét ágra süt a nap. Mindenkinek, szeretettel.