A Veszprémi Petőfi Színház új tiszteletbeli örökös tagja: Petrik Sándor (galéria)

Azért mégsem volt ez annyira titkos tipp, hiszen az édesanyja és a bátyja – előbbi az önálló társulat megalakulása, azaz 1961 óta – a teátrum dolgozója volt. Arra a bizonyos küszöbátlépésre végül 1975 augusztusában került sor. Elkezdődött hát a rengeteg munkával és legalább annyi kalanddal teli négy évtized. Petrik Sándort – bár eredetileg fodrásznak jelentkezett – díszítőként alkalmazták. Ebbéli minőségében, valamint statisztaként több mint 300 darabban működött közre. Természetesen ő is járt „tájolni” a társulattal. Vagyis nemcsak a nappalait, hanem sokszor az éjjeleit-hajnalait is a színházzal töltötte. Ez egy ilyen műfaj. Valóságos bravúrral ér fel, hogy a feszített tempóra nem ment rá a családi élete. A famíliának mindenesetre valószínűleg csupa szépet mondhatott a munkájáról, mert az évek során a színházhoz szegődött az öccse, majd az unokahúga és az unokaöccse is. Volt, hogy egyszerre hat Petrik szerepelt a színház bérjegyzékén.

Jóllehet, immár tizenhat éve nyugdíjba vonult, Petrik Sándor – vagy ahogy mindenki nevezi, Csanta – még ma is élő kapcsolatot ápol régi, szeretett munkahelyével, a színészekkel és az örökös társulati tagokkal. Most is mindenről tud, segít, amiben csak lehetséges. Magától értődik számára, hogy a kórházi ágyán megborotválja súlyos beteg egykori munkatársát. Mindezt úgy, hogy a lánya két évvel ezelőtti halála után neki is megroppant az egészsége. De valahogy mégis derűs nyugalom árad belőle, és a humorérzékét sem veszítette el, miként azt tapasztalhatták a minapi társulati ülésen megjelentek. Akármeddig hallgattuk volna anekdotáit a vidéki fellépésekről, az unalmasnak éppenséggel nem nevezhető színházi hétköznapokról, amikor egyik este premier van, másnap pedig már jön a következő darab állítópróbája. Ma is a színházzal álmodik – hogy éppen díszít vagy hajat vág-e, azt a felesége a kézmozdulataiból állapítja meg.

– Reméljük, még nagyon sok ilyen kiváló életút valósul meg nálunk és indul el a Petőfi Színházból. Ezek azok az életutak, teljesítmények, amelyek megerősítenek bennünket. Ezzel a díjjal ma egy olyan ember életútját és tevékenységét ismerjük el, aki nemcsak munkahelyként tekintett a színházra, hanem mint hivatása kiteljesedésének helyszínére. Aki templomként és szívének kedves helyként ültette el magában színházunkat, és aki a mai napig életünk része – mondta köszöntőjében Oberfrank Pál, a színház igazgatója. A bordó bársonykötéses oklevél mellé Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes egy herendiporcelán-órát adott át Petrik Sándornak, hogy az mindig emlékeztesse a társulattal eltöltött időre. Arra, amelynek Csanta minden napját élvezte.