2024.02.20. 15:00
Schäffer Erzsébettel találkozhattak az író–olvasó találkozó résztvevői
A Magyar Íróképző honlapján olvasható, hogy megalakulásuk, 2013 óta, mintegy négyezren látogatták tanfolyamaikat. Ezek során sok új kötet látott napvilágot, és megalakultak a Pannonius Irodalmi Körök. Utóbbiak célja, hogy az írás, a könyvek, az irodalom, az olvasás és az alkotás, a művészetek iránt érdeklődők, illetve a mindezeket szeretettel űzők helyi közösséggé alakulhassanak. Ilyen kör 21 működik az országban, a veszprémit Bereczky Szilvia vezeti. Neki köszönhetjük a februári közösségi rendezvényt, az író–olvasó találkozót, melynek Schäffer Erzsébet Pulitzer-díjas újságíró, író és publicista volt a vendége.
Kezdésre tele lett a Cholnoky klubkönyvtár olvasóterme; a fiatal írópalánták mellett szép számmal jöttek el érettebb korú hölgyek, több idős is, meg néhány férfiú; nekik különösen örült Schaffer Erzsébet, mondván, együtt éljük az életet, a mindennapi kis csodák is velünk esnek meg, nőkkel és férfiakkal. Az írónő az 1990-es évek elejétől a Nők Lapja munkatársa, a hallgatóságból voltak, akik találkoztak vele „élőben”, a többiek a hetilapból ismerték. Meg is kérdezte valaki: – Annyi rossz van a világban, rosszat nem szokott írni?
A válasz az volt, hogy azt megírja más, az őrülten sok negatív dolog nincs Erzsébetre méretezve. Régóta ír, cikket, publicisztikát, könyvet, vonattal járja az országot, hogy olvasóival találkozzon. Túl a hetvenen elmondható lenne, hogy művei a sok élettapasztalat termékei, ám őt ennél sokkal többel áldotta meg a teremtő: meleg szívvel, fogékony lélekkel, érzékeny antennákkal, hogy észrevegye az apró ajándékokat, amiket a bezárkózó, a másikhoz egyetlen szót sem szóló utastársak soha. Arról mesélt, hogy szeret vonatozni, mert, ha nyitott az ember, kevés kell, és a másik is kinyílik, olyan történettel ajándékozza meg, amitől jókedvvel érkezik meg a következő találkozóra.
Hogy a mogorvának kinéző suhancról kiderül, szokta olvasni történeteit a Nők Lapjában, hogy a minden jel szerint a kisebbséghez tartozó fiatalember kapásból idézi József Attilát. Mesélt a legutóbbi, Keleti-Kárpátokban, Gyimesbükkben tett utazásáról, ahol például még a patakban mosták a ruhát az asszonyok. Mi már csak a mosógépet ismerjük, már nem kell lábbal hajtani a varrógépet, az írógép sem pötyögtetős, nem kell mozsárban törni a sót, gép szedi az almát, morzsolja is törés közben a kukoricát, hogy a mobiltelefon hozta változásokról ne is beszéljünk.
Sok időt nyertünk, kevesebb fáradsággal jár az élet, viszont, amit nyerünk a réven, elveszítjük a vámon. Leginkább az emberi kapcsolatok szegényedtek el. Ezért mondja azt Schäffer Erzsébet, hogy elidegenedett világunkban is nagyon kevés kell ahhoz, hogy megnyíljon a másik ember, és kiderüljön, hogy mennyi jóság is vesz körül bennünket, mennyi segítséget kaphatunk, ha kérünk, összességében, hogy nincs baj.
