Bizarr Karmazsin a Holtszezonon

Ő Kilián László író, irodalmár, újságíró, kulturális menedzser – de mindenekelőtt Laci, aki kiterjedt, hihetetlenül gazdag univerzumába szívesen beenged mindenkit, aki rálépett nagy, befelé és felfelé vezető felfedező útjára. Szerencsére sokan vannak ilyenek. Az általános, rögzült – vagy inkább rögzített – vélekedéssel ellentétben fiatalok is, méghozzá szép számmal, akiket Laci mindig is önzetlenül és lelkesen biztatott-támogatott-segített. 

A Veszprémben múlt héten zajlott, nagy sikerű Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál keretében a Füge Liget kávézóban tartott, az irodalmi világába kalauzoló beszélgetésen is három huszonéves – Éltető Erzsébet, Korinek Janka és Somogyi Csaba – faggatta, akiknek első köteténél ő bábáskodott. Kérdés bőven akadt, mert bár Lacitól távol áll az elefántcsonttorony-elitizmus, szövegei mögött az idők messze távola homálylik. A mély rétegben mítoszok és legendák örvénylenek, de gyakori motívumok a metaforikus bibliai történetek is. Izgalmak, rejtélyek, alkímia. 

Noha elsőre furcsának hathatott a program címében szereplő Bizarr Karmazsin jelzős szerkezet, tulajdonképpen nagyon is illik Laci munkásságához. Jelkép: a karmazsin az ember által a legrégebb óta használt szín, amelyet ősi mágia hevít – és ez a helyzet a nyelvvel is, amellyel modern dolgokat kell kifejezni. Nehéz, mondhatni bizarr feladat, amely sokakat vezetett már útvesztőbe az irodalomtörténetben. Lacinál azonban a Biblia, a Korán, Arisztotelész, Hamvas Béla, valamint az egyik legnagyobb magyar klasszika-filológus, Kerényi Károly – hogy csak néhány ihletforrást említsünk – jóvoltából ott van Ariadné fonala, amelyhez visszagombolyítás közben hozzáfonja saját színes szálait. 

Eddigi életművének fontos mérföldköveire, így többek között a két Niomé kötetre, a Tengerire és a Kártyaszeánszra kitérő beszélgetés talán legtanulságosabb része az volt, amikor az Arisztotelész Metafizikája nyomán született, Igenkönyv című, egyebek mellett Hamvas Béla, Lao-Ce, Konfuciusz és Weöres Sándor összevetésével foglalkozó kötete került szóba. Valóban túl sok a tagadás, és igazából sokszor nem is tudjuk megnevezni, hogy mit tagadunk. Ahogy Laci mondta azon az estén: a valamivel kell foglalkozni. De nemcsak mondja, hanem meg is teszi ezt a Veszprémi Művészetek Háza irodalmi programigazgatójaként, a Pannon UniFest prózaírói szekciójának zsűritagjaként, szárnybontogató írók, költők, a jövő irodalmárainak mentoraként.

Ameddig van utánpótlás, addig él a kultúra. Ha pedig él, akkor minden rendben. De csak akkor.