Fókuszban a rendezőnők a Fotonban

A Mostra Internacional de Films de Dones de Barcelona (MIFDB) fesztivál három évtizedes története során a feminista megmozdulásokat helyezte középpontba. Az évforduló alkalmából, a Cervantes Intézet felkérésére a Női terek - Sokatmondó képek című válogatás a fesztivál múltjába, mint ihlető forrásba enged betekintést. A filmciklus vetítésein az egyéni történeteken keresztül egy egész ország történelméhez kerülünk közel: a női nézőt a filmvetítések támaszaként ismerhetjük meg, egy kabarészínházat olyan mikrokozmoszként, ahol támogató közegre lelhetünk, vagy akár felfedezhetjük, miként változhat meg a kapcsolat egy anya és a lánya között az évek alatt. A programsorozat filmjei – legyen szó akár fikcióról akár valós történetről – mind az utóbbi évtizedek spanyol, illetve latin-amerikai alkotásai közül kerülnek ki, a kiválasztott rendezőnők pedig egytől egyig azon dolgoznak, hogy a képek és a szavak útján megismerhessék önmagukat és találkozások születhessenek.

November 3-án a vetítések Pilar Monsell 2015-ös África 815 című kreatív dokumentfilmjével indulnak, amely saját nézőpontjából, nagy bátorsággal írja újra apjának több szálon futó életét: Manuel Monsellnek 1964-ben, egy szaharai spanyol kolóniában eltöltött katonaideje során készült fényképei és naplója segítségével a romantikus szerelem és az ideális család mítoszát állítja szembe a valós vágyakkal és az önkereséssel.

A mozikedvelők című dokumentum-mozifilmmel, amit 2020-ban az El tiempo perdido (Az elveszett idő) és 2021-ben a Las cercanas (Közeliek) követett, María Álvarez a művészetről és annak az idők során betöltött szerepéről, értelméről szóló trilógiába kezdett. Az alkotás három nyugdíjas nőről szól. Egyikük Buenos Airesben, másikuk Madridban, a harmadik Montevideóban él. Bár a köztük lévő földrajzi távolság nagy, mégis van valami közös bennük: a mozi iránti rajongás. A kamera előtt szokatlan beszélgetésbe kezdenek, boncolgatva a kulturális és a filmvilág sztereotípiáit.

Celia Rico első filmje,  a 2018-as Utazás egy édesanya szobájába igazi áttörésnek számított a spanyol filmvilágban: 18 nevezést kapott különböző díjakra, a San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte az Ifjúsági díjat, valamint a legjobb filmért járó Asecan-díjat is. A film bravúrosan jelenít meg egy anya-lánya kapcsolatot. Leonor és anyja, Estrella kapcsolata meginog, amikor a lány úgy dönt, hogy elköltözik otthonról. A dolgok, melyeket nem beszélnek meg egymással, de amelyekkel mindkettőjüknek szembe kell nézni, útrakelésre kényszerítik őket. Az út nemcsak valóságos, hanem lelki út is: meg kell tanulniuk már nem lánynak és anyának lenni, hanem különálló embereknek. A kettős identitás útjai ezek, amelynek gyökerei a terekben és az egymással megosztott mindennapi gesztusokban rejtőznek.

Másnap Laura Herrero 2019-es dokumentfilmjét a La mamit vetítik, amely etikusan és hihetetlenül emberi módon mutatja be a konzumhölgyek életét. A mexikóvárosi Barba Azul Klubban dolgozó nők, a ficherá-k mindennapjairól számol be. A főszereplő Doña Olga, akit mindenki Maminak szólít, már 45 éve van a szakmában, jelenleg a női öltöző felelőse. Támogatja a lányokat, és gondoskodik arról, hogy a helyiség, ahol személyes tárgyaikat tartják, mindig rendben legyen.

A sorozat rövidfilmekkel zárul, mely a 2022-es TRAMA három díjnyertes alkotását mutatja be. A rendezőnők célja, hogy audiovizuális eszközökkel, a filmek nyelvén reflektáljanak a feminizmus kapcsán felmerülő viták témáira, mint például a nemi identitás, a migrációs politikák és a funkcionális diverzitás.