Edit megmagyarázza

Pedig milyen szép és megható eseményen vagyunk: az öt egykori gimis haver-havernő megemlékezik hatodik társuk születésnapjáról, aki anno önkezével vetett véget az életének. Gyászszalaggal átkötött fotó, mécses satöbbi. Meg az évente felemlegetett vicces-pikáns sztorik a megboldogult fiatal felnőttkorból. Idén viszont belerepül a méretes féltégla a kirakatba: Gyuri (Cservenák Vilmos) előhúz a zsebéből egy teljesen hétköznapinak látszó, zöld borítós iskolai füzetet, amely valóságos atombombává válik. A felvett szerepekből páros lábbal rúgja ki az Igazság a társaság tagjait. A magát a férfiasság megtestesítőjének tartó Mikit (Keller János), a butácska, ámde érző szívű – és kissé felelőtlen – Andit (Módri Györgyi), a mintacsaládapa Gyurit. Meg persze Editet (Palásthy Bea), akinek amúgy az összes régi vágya teljesült. Hogyisne teljesült volna ennyi ésszel-tálentummal, meg ilyen fantasztikus családi háttérrel. Az igazságosztó szerepét Bandi (Máté P. Gábor) próbálja magára ölteni, viszonylag kevés sikerrel. Mert annak idején mindenki hozzájárult ahhoz, hogy a különcnek tartott Tamás (Keresztes Gábor) önkezével vessen véget az életének. Ki mint elkövető, ki mint szemlélő. A gonoszság, az ostoba csordaszellem és a hányaveti könnyelműség láttán viszket az ember tenyere, na. Menet közben aztán kiderül, hogy a bántalmazók-szemlélők is kaptak bőven. A szüleiktől. Volt, aki parasztlengőt – ez fájt a legkevésbé, utólag még röhögni is lehet az ősök reflexszerű mozdulatán –, volt, aki önbecsülés-romboló becsmérlést. A legrosszabbul az járt, akihez egy árva rossz szót sem szólt senki. Csak éppen imádott, félelemmel vegyesen csodált atyja csalódott benne, és a hallgatás némán nyisszanó metszőollójával elvágta az ígéretesen fejlődő gyümölcs szárát. Ne lógjon itt rajta, nem azért lett táplálva, a széltől-naptól óvva, hogy hagyja magát kigolyózni. Különben meg puhára esik, örüljön neki. Hát, nem örül. Még így felnőtt fejjel se. Amikor friss volt a Paradicsomból való kiűzetés élménye, még ölni is tudott volna. Jó, azt talán nem, de egy kis zsarolás, kegyetlenkedés belefért. Tamás öngyilkosságot követett el. Hát szörnyű, de depressziós volt szegény. Ezek a szerencsétlenek bolhából csinálnak elefántot, nem értik a tréfát. A zuhanó test magával rántott mindenkit. Volt, akit másodíziglen.

Mit lehet csinálni? Főleg most már? Kezdetnek mondjuk elmegy, ha kinyitjuk a szorosan lezárt, mindenhová magunkkal cipelt-rángatott bőröndöt, majd egyenként a kezünkbe vesszük a benne lévő ezt-azt. Hagyjuk, hogy felidéződjenek bennünk a valamikori érzések. De ne ostorozzuk régi és mostani önmagunkat. Bocsássunk meg neki. Ne hurcoljuk tovább a sérelmeinket se. Elégtételt úgyse tudunk venni értük. De ha tudnánk is, mire mennénk vele? Ne bújjunk tankönyvízű, innen-onnan összeollózott magyarázatok mögé sem. Ideig-óráig ez működhet, de előbb-utóbb felfeslik a drapéria. Inkább kérjünk bocsánatot a megbántottaktól. Csendesen, a szívünkben. Higgyük el (mi mást tehetnénk?), hogy jobb lesz. A lényeg, hogy semmi esetre se adjuk a gyerekeink kezébe azt a bizonyos koffert. Jobb lesz nekik nélküle. Pontosabban: csak nélküle lesz jó.