Simon István közel ötven éve hunyt el, de emlékét őrzi az utókor

Simon István Kossuth-díjas költő, műfordító, esszéíró, szerkesztő 1926. szeptember 16-án paraszti családban született Bazsin. Mint egyik versében írta: ,,Az én őseim nem voltak nagyok, és hírt vagy nevet se hagytak hátra, csöndes parasztok voltak és már réges-régen elmentek..." Soha nem feledte, hogy honnan indult, s talán ezért olyan élénk az emléke ma is szülőfalujában. A házban a régi paraszti konyha fogadja a látogatót. A terített asztal a kockás terítővel, a régi szódásüveggel, a bútorokkal visszarepíti az embert a nem túl távoli múltba. A falon lévő képen Simon István és szülei látszanak, mintha éppen a vasárnapi ebédhez készülnének. Középen ül a költő fiú, kezében a majdnem teljesen leégett cigarettával, s édesanyjára tekint. Ő büszkén néz fiára, ahogy a kép jobb oldalán ülő apa tekintetéből is valami hasonló olvasható ki. Bár minden mozdulatlan és csendes, mégis olyan mintha ott lennének a házban. A döngölt földes szoba korabeli berendezése mellett emlékek sokasága mindenfelé. Utóbbiak írott és képi formában is láthatók. Élmény, ami egyben felbecsülhetetlen érték, amelyre a szülőfalu, Bazsi vigyáz immár régóta, sokak örömére.

Ebben a házban született Simon István 1926. szeptember 16-án, és Bazsiban nevelkedett egészen 18 éves koráig. A család, a csodálatos környezet kitörölhetetlen emlékeket hagyott benne, s egyértelműen meghatározta későbbi életét, munkásságát. Középiskoláit Sümegen végezte, már ekkor saját verseskötettel büszkélkedhetett. A második világháborúban szovjet hadifogságba került, hazaérkezése után a Budapesti Tudományegyetemen tanult, s ennek elvégzése után különböző lapok munkatársaként dolgozott. 1948-tól a Csillag és az Új Hang közölt tőle verseket. 1952–1955-ben a Szabad Nép kulturális rovatának munkatársa, 1955-1956-ban az Új Hang főszerkesztője, 1957-től a Kortárs egyik alapítója és rovatvezetője, 1964-től 1971-ig főszerkesztője volt. 1963-tól országgyűlési képviselő, 1971-től haláláig a Színház- és Filmművészeti Főiskola magyarirodalom-tanára, ugyanettől az évtől a Magyar Írók Szövetségének titkára, 1974-től főtitkárhelyettese. Szülőfalujában, Bazsin helyezték örök nyugalomra. Ahonnan indult, oda érkezett vissza, emlékét őrzi, ápolja az utókor.