Anzelm testvér és a Gemmauriciusz bronzműves műhely

Baán Izsák perjel atya a közösség hivatását és szolgálatát így fogalmazta meg: „Fő hivatásunk az Istenre mutató közösségi élet. Az itt élő szerzetesek napirendjét az imádság, a fizikai és szellemi munka ritmusa adja meg. Monostorunk szerzetesei napi három órát imádkoznak és hét órát dolgoznak, ebbe beletartozik a főzés, a tudományos és lelkipásztori munka, a takarítás, teendők a kertben, a műhelyekben, a boltban. A munkatársainkkal együtt végzett tevékenységekből fenn kell tudni tartani magunkat.”

Vásárhelyi Anzelm huszonnégy éve él a bakonybéli monostorban. 1998-ban, 25 éve, hat társával együtt egy új monostor alapítását kérvényezték a Pannonhalmi Főapátságban Várszegi Asztrik főapáttól, elöljárójuktól és az általános káptalantól, melyre még abban az évben engedélyt kaptak. Az új alapítás helye Bakonybél, ami ősi bencés gyökerekkel rendelkezik. Már októberben három testvér megtelepedett Bakonybélben, Anzelm testvér 1999 júniusában csatlakozott, amikor végzős pannonhalmi tanítványai leérettségiztek. A megszentelt hely, a monostor, a templom és az arborétum 1989 után újra bencés tulajdonába került. A plébánia ismét a Pannonhalmi Területi Apátsághoz tartozik, így a lelkipásztori szolgálat tekintetében az egyházi elöljáró a mindenkori pannonhalmi főapát. 

– A tanítástól, a pannonhalmi közösségtől való eltávolodást hiányként éltem meg, de nem emésztő, inkább inspiráló ez a hiány. A pannonhalmi monostorban és a gimnáziumban az imádságról, a közösségi életről és a nevelésről szerzett értékes tapasztalatok segítik itteni szolgálatomat, mindennapi életemet a mai napig – idézte fel Anzelm testvér a kezdeteket. 

A kilencvenes évek végén, érkezésükkor – ekkor még gráci irgalmas nővérek éltek a monostor épületében, a szociális otthonban – az ingatlan lepusztult volt. A testvérek gondolkodtak, ötleteltek, hogy milyen tevékenységekkel tudnak a közösség fenntartásához hozzájárulni, milyen erőforrásokból sikerül lábon maradni. Milyen piacképes árut tudnak előállítani, ami nem kíván nagy tőkebefektetést, magas szakmai tudást.  Így létesítettek kerámiaműhelyt, gyógynövénykertészetet, gyertyamanufaktúrát és bronzműves műhelyt, ez utóbbiban dolgozik Anzelm testvér. Kezdetben mindenki szabad kezet kapott ahhoz, amihez ambíciója, kedvtelése, adottsága volt. 

– Magam autodidakta módon kezdtem a bronzművességet. A régi műalkotásokról, kisplasztikákról ősi és modern öntészeti eljárásokkal minőségi másolatokat, nyers öntvényeket lehet készíteni. Volt ötletem, bátorságom, inspirációt pedig több oldalról is kaptam. A győri bencés gimnáziumban rácsodálkoztam osztályfőnököm, Előd atya nemesmásolataira. Testvérem, Vásárhelyi Pál keramikus példája is inspirált. A pannonhalmi kollégiumban a kortárs művészeknek kilenc éven át kiállításokat rendeztem a diákok és a kollégák örömére. Így jó kapcsolataim épültek kortárs festő és szobrászművészekkel. Ők is bátorítottak, támogattak. A legerőteljesebb inspirációm azonban a szépség utáni vágy volt. Isten szépségéről, a szentekről sok torzót készítettek, készítenek, mint látjuk a mai napig. A giccsnek a római katolikus felekezetben 19. századra visszanyúló hagyománya van. A giccses kegytárgyak, szentképek ipari mennyiség rontják a közízlést, a kultuszt. Elszomorít, hogy templomainkban, kegytárgyboltjainkban sok helyen valójában bálványképek vannak. A giccstermeléssel szemben, mindezek előtt a kétezer éves keresztény kultúrában mind a mai napig számos értékes műalkotás, hiteles kép és plasztika született a Szentről, amelyek az alkotóművészek hittapasztalatait és mesterségbeli tudását őrzik. Az ezekről készített nemesmásolatok, vagy épp az ezektől inspirált új alkotások kvalitásos és megfizethető reprodukciókhoz juttatják az embereket, akik a szépre vágynak.  Így kezdődött, ezekből merítettem s táplálkozom mind a mai napig. Így jöhet létre az a gazdag kínálat, amiben sokan rátalálnak a saját képzeletükben, szívükben élő mintázatokra. A szakrális műalkotások, a szimbólumok segítenek abban, hogy kapcsolatot teremtsünk a régi korok alkotómestereinek hittapasztalatával, végső soron a Szenttel. A keresztény szimbólumok emlékeztetnek a Krisztushoz való tartozásunkra, tanítványi létünkre – mondta Anzelm testvér. 

A keresztény középkorban a legtöbb népcsoportnak – pl. ír, etióp, orosz, litván, magyar – a keresztábrázolása jellegzetes. Igen jelentős a magyar középkori ötvösművészek öröksége, pl. a zarándokkeresztek és a körmeneti keresztek. Anzelm testvér szívéhez közel áll egy 7. századi dalmát kereszt és egy 9. századi morva mellkereszt, továbbá a 12. századi szabadbattyáni és az oroszlános talpas feszületek. Ez utóbbiak a magyar ötvösművészet remekei. A középkori zarándokkeresztek erősen hatottak a kézműves szerzetesre, pl. a Keresztény Múzeum tulajdonában lévő műtárgy, melynek azon oldala maradt meg, ahol az Istenszülő alakja látható, ez az elsők között került be a monostor kb. 200 darabból álló szakrális kisplasztika gyűjteményébe. A testvér múzeumokba jár, mintakönyveket, albumokat forgat, kutatja a zarándokkeresztek ikonográfiai hagyományait. Maga is öt éve zarándokkeresztet visel, ezzel zarándokolt az Ígéret Földjére, a Szentföldre. Minden nap „nyakába veszi a keresztet”. Készített drágakövekkel ékesített térbeli keresztábrázolásokat, amit a művészettörténet crux gemmata szóval különböztet meg, ennek egyik oldalán a megfeszített Krisztus alakja látható, a másikon drága-, vagy féldrágakövek. Az egyik oldal Krisztus emberi, a másik a megdicsőült, isteni természetét mutatja. A húsvéti időben a drágakövekkel borított oldalt, az évközi időben pedig a koprusszal ékesített oldalt fordítják Isten népe felé. Ez az egyik szent játék a liturgiában: az üzenetnek azt a részét hangsúlyozzák képileg is, ami az üdvösség történetében, illetve az egyházi évben soron következik. 

– A műhelyemben őrzött mintadarabok között nemcsak keresztábrázolások vannak, hanem az üdvösségtörténet jeles eseményeit és Isten szentjeit is ábrázoló fémikonok is. A keleti keresztény közösségekben a szakrális kép nem azonos a kereszttel. Míg a latin hagyományban domináns a keresztábrázolás, az ortodox templomokban nem szobrokat, hanem ikonokat látunk, melyeket úgy helyeznek el, hogy le lehessen borulni előttük, és meg lehessen csókolni. Az ortodox testvéreinknél a képtisztelet az Istentisztelet szerves része – ismertette Anzelm testvér. 

A közelmúltban a cseszneki vár kapitánya, Amberger Dániel felkereste a bakonybéli bronzműves műhelyt, mivel az azonosított egykori várkápolnát feszülettel tervezte megjelölni. Anzelm és Efrém testvér készített és elhelyezett egy feszületet az egykori kápolna oromfalára. A korpusz eredetije a pannonhalmi plébániatemplomban van, amit Péri József mintázott 1970 körül. Péri a 12. századi un. Somogykéthelyi korpuszt nagyította fel. Ez az ősi típus nem a keresztfán szenvedő, hanem a feltámadt, dicsőséges Krisztust jeleníti meg.