Az a legfontosabb, hogy a gyerekek szeressenek idejárni

Az intézményvezető elmondta, tapasztalataik szerint inkább az idősebb generáció keresi fel ezen a napon az alma matert, a fiatalabbaknak talán még nem olyan fontos mindez, és elfoglaltabbak napközben, hétköznap.

– Számomra az Ipari egyfajta második otthon – vallotta meg Irányi László, aki maga is az Ipariba járt és itt is érettségizett. – Tanárként 26 éve vagyok itt, és ha hozzáadom a középiskolás éveket, akkor immár három évtizede koptatom ezeket a lépcsőket, járok ezek közé a falak közé. 

Felvetem, az Iparinak, talán a régi falak miatt, de van egyfajta aurája, hangulata.

– Mi úgy fogalmaztuk meg, hogy az Ipari szelleme, de abszolút jó értelemben véve – mondta mosolyogva. – Ehhez mindenképpen kell az épület, ugyanakkor ez a 74. tanévünk. Az iskola 1950-től van ebben az épületben.

Hangsúlyozta, az országban bármerre jár, Soprontól, Miskolcig, biztosan találkozik volt iparissal. 

– Nagy élmény volt az iskola hetvenéves jubileuma, amikor meghívtunk egykori diákokat beszélgetni a mostaniakkal – mesélte Irányi László. – Közel 30 vendég érkezett egészen különböző korosztályból. Mondták is a régiek és az újak, hogy nagyon jó volt a hangulat. Egy hullámhosszon vagyunk valamiért.

Aminek szerinte nem kellene változnia az elkövetkezendőkben sem, az az iskola szellemisége, amit meg kell őrizni, hiszen ez az egyik erősségük. 

– Az a legfontosabb, hogy a gyerekek szeressenek idejárni, és ha szeretnek idejárni, akkor akár már tanulhatnak is – mondta egyfajta ars poeticaként. – Ráncfelvarrásokra viszont szükség lenne. Szerencsére az elmúlt években voltak nagyobb beruházások, elég csak a nyílászárócserére gondolni, és természetesen vannak terveink a közeljövőre is. Ami pedig általános probléma, az az, hogy egyre nehezebb tanárokat találni. Ez egy nagyon komoly kihívás a jövőre nézve.