Egy finom irodalmi ekézés

Vámos nem szorul rá, hogy bárki a fogadatlan prókátora legyen, eddigi életművének stabil olvasótábora van. Félreértés ne essék, én szorosan nem tartozom közéjük, noha fiatalkori műveit megvásároltam. Borgisz című kisregényét (lapjai elég hamar meglazultak a silány ragasztástól) többször elolvastam. Személyesen csupán egyszer találkoztunk Balatonfüreden, a vasutas üdülőbe hívták meg 1998-ban. A táskás úr a Lehetetlenből címmel interjút készítettem vele lapunknak. (Lehetetlen címmel tévéműsort vezetett az idő tájt.) Hogy most miért éppen őt pécézte ki Kácsor? Eszem ágában sincs találgatni. Irodalommal foglalkozó emberként mindig is éreztem, hogy Vámos valahogyan „brancson” kívüli. Mintha kipottyantották volna a mainstreamből, a fősodorból. No nem az olvasók, hanem jelenkori irodalmunk vadászkopói, akiket nyilván látens érdekszféra motivál. Hogy Kácsor közéjük tartozik-e, vidéki lévén gőzöm sincs, nem is érdekel. Mindenesetre rafináltan ekézi Vámost. Úgy, ahogy a válóperes ügyvéd védi az elhagyott feleséget. Magasztalja, az egekbe dicséri a hűtlen férjet, aztán sortüzet nyit rá, fejére olvassa bűneit. Kácsor Mi a bajom Vámossal? című olvasói vallomása amolyan szeretlek is, meg nem is írás: „…mitől unalmas egy író? (…) Vámos Miklós jól ír, úgy értem, hajlékonyan fűzi a szót, a történeteinek van eleje, közepe és vége, a karakterei hús-vér figurák (…) Vámos szövegei és történetei jólfésültek és rendesek, éppen olyanok, mint az osztályban a jó tanulók (…) Vámos mintha nem vérrel írna. A szíve egy konszolidált íróé, s az ő rendes szíve nem tombol és nem kalapál, nem akar a mellkas börtönéből kiszakadni.”

Ez egy kvalitásos újságíró véleménye, ha nem is mélyenszántó. Olyan jó tanulós, iskolás érvelésű. Dádá, Miklós. Egyetértünk-e vele, vagy nem, indifferens. Azon sem akadhatunk fenn, amikor Kácsor ezt mondja: „Amikor Vámost olvasok, nem öklözök bele a levegőbe lelkesedésemben. (…) Nádas vagy Spiró olvasásakor ez rendszeresen előfordul velem.” Itt aztán ledöbbentem: sírjak vagy nevessek? Nem hinném, hogy a két úr műveitől (Spiró Fogsága kivételt képez) valaki is véresre kaparná az arcát az izgalomtól. Én biztosan nem. Akadtak olyan könyvek, melyeket olvasva, dühömben az unalomtól, a monotóniától nemegyszer a levegőbe öklöztem. Lehet persze, hogy Kácsor összevetésében csalafintaság húzódik meg: így szerez további híveket Vámosnak.