Emlékezetes pillanatok elismert főszereplője

2022.11.30. 20:00

Aase-díjat kap Módri Györgyi, a Veszprémi Petőfi Színház művésze

Módri Györgyi, a Veszprémi Petőfi Színház művésze veheti át három másik színésszel együtt idén a színházi epizódszerepekért járó Aase-díjat. Emlékezetes alakítása az Árva szörny bántalmazott túlélőjeként és a Nyolcvan vödör levegő bunkerépítőjének fanyar humorú, áldozatkész feleségeként, a farmerkirályról szóló musicalben pedig a főszereplő édesanyját kettős szereposztásban játssza Szulák Andreával.

Rimányi Zita

Módri Györgyi

Forrás: Archív

Gobbi Hilda 1987-ben hozta létre végrendeletében az Aase-díjat az „emlékezetes percek, pillanatok, szavak, mozdulatok főszereplői", az epizodisták számára. Azt írta az elismerésről: „sajátossága a színészi munkának, hogy a főszereplő több felvonáson keresztül vonja magára a figyelmet, míg az epizodistáknak csak néhány percük, pillanatuk van; tömörít, mint az író, amikor epigrammát alkot". Idén az elismeréseket december 12-én, hétfőn adják át az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Magyar Színházi Társaság képviselői, a kuratórium – Bajcsay Mária, Nagy Mari, Bezerédi Zoltán, Kuna Károly és Mertz Tibor – által kiválasztott művészeknek. Bíró Kriszta, az Örkény István Színház, Ilyés Róbert, a Budaörsi Latinovits Színház művésze, Végh Péter színművész és Módri Györgyi, a Veszprémi Petőfi Színház társulatának tagja veheti át.

Olvasóink leginkább Módri Györgyit ismerhetik, persze nem csak epizódistaként tapsolhattak már neki oly sokszor. A kimondottan aktuális témákat a színház sajátos eszközeivel érzékeltető, nem mindig könnyed üzenetű művekben tehetsége sokféleképp megnyilvánult már, olyan sikerdarabokban szintén kiegészíti játéka a katartikus élményt, mint a LéviStory klezmermusical. 

A falak megvédenek, de bezárnak, lelki értelemben és ténylegesen is – ezt mutatja be fanyar humorral a Nyolcvan vödör levegő című tragikomédia, amit Oberfrank Pál rendezett, aki az öregembert játssza, míg az öregasszonyt Módri Györgyi. A idős házaspárt a félelem vezérli, megépítenek egy bunkert. A férj tart egy lehetséges atomtámadástól, a nő inkább a párjától. Mégis kitart mellette, nem hagyhatja egyedül a bunkerlétben. „A darab üzenete nagyon élő, a pandémiás helyzet miatt és az ukrajnai háború okán" – fogalmazott a művész, akinek köszönhetően olyan érzések elevenednek meg a színpadon, amiket – ha nem is hasonlóan szélsőségesen, de – nemrégiben mi is megéltünk, manapság is átélünk. Módri Györgyi feladata, alakítása azért is különleges, mert a társ szerepének megjelenítése érdekes szála a cselekménynek. Az öregasszony nem tartotta indokoltnak a bunkerépítést, mégis segített, ásott, bevásárolt, két liter pálinkát egy gázálarcra cserélt. Próbálja megérteni a férje mániáját, tolerálja rögeszméjét, ami nagyon erős köteléket, szeretetet jelez. 

A LéviStory pedig egy világszerte ismert ruhadarab születéséről szól, a Veszprémi Petőfi Színház és a Pesti Broadway Alapítvány koprodukcióban készítette el. Az ősbemutató megjeleníti, milyen nehéz, ugyanakkor mennyire fontos, hogy az ember új közegekben meg tudja tartani saját magát, mégis újra tudja kezdeni az életét. Levi Strauss édesanyját, Rebekát kettős szereposztásban alakítja Szulák Andrea és Módri Györgyi, aki szerint egy édesanya ebben az esetben nagyon büszke gyermekére, hiszen egy idegen helyen, sok munkával érte el az álmait, ugyanakkor keménység jellemzi, ahogy fellép egy idegen helyen, erőt, kitartást mutat nőként, példát arra, hogy az új helyen is élni kell, meg kell találni a lehetőségeket. Leginkább az otthon elhagyásának és a kirekesztésnek a momentuma fogta meg a darabon belül a színésznőt, az, hogy el kell menni egy olyan helyre, ahol újra érvényesülni kell. „Én a délszláv háború idején kerültem ide, nekem is el kellett hagynom a szülőotthonomat, ugyan harminc évvel ezelőtt, de én már itt érzem otthon magam" – állítja.

Az Árva szörny című pszichodráma szintén kétszereplős, aki ebben látta Keller János partnereként Módri Györgyit, biztosan sosem felejti el átélt játékát, ahogy a napjainkban egyre inkább gyakori lelki bántalmazásoktól, a nárcisztikus romboló személyiségtől szenvedő nőt mutatja be, akinek a párja maga is áldozat. „Egy általunk szeretett emberből hirtelen előjön egy másik én, amiről semmit nem tudtunk. Mint színész és mint magánember is nehéz ezt azt előadást megélni lelkileg. A téma sem egyszerű, de nálam személyes vonatkozása is van, így nekem a régi érzések is visszajönnek” – állítja Módri Györgyi. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában