VeszprémFest, História kert, Zaz - A létező legjobb felállás

Félúton tankol, majd kissé elgondolkodva kilép a benzinkút épületéből, kis híján egy viszonylag gyorsan begördülő villanyautó elé, alá. Kölcsönös elnézés kérések és mosolyváltás következik, majd a felek távoznak. Legközelebb egy óra múlva, a koncert helyszínének közelében találkoznak újra, mintegyvéletlenül. És mivel véletlenek nincsenek, ez jó előjel, kedvezőek az áramlások. Mindenesetre jobb hangulat támad, mint pár nappal azelőtt, amikor az aktuális koncert előtt egy idegbajos ráfeküdt a dudára, mert hősünk, a turista veszélyt ugyan nem okozott, de helyismeret hiányában tagadhatatlanul lassan hagyott el egy sávot. A felvezetés mindig fontos.

A folytatás persze nemkülönben és az is pompásan alakul. A tudósító ugyanis szokásával ellentétben betér egy esti kávéra a legközelebbi szálloda teraszára, ahol a kedves és rendkívül szórakoztató pincérnő után a második élőlény aki a látókörébe kerül nem más, mint maga Zaz. Nem kér tőle aláírást, pláne nem egy közös szelfit, így aztán utóbbit nem helyezi majd el a facebookon, tehát nem zaklat. Attól, hogy valaki híres, még nem kell feszt belemászni az aurájába. Csendesen figyeli inkább ahogy a művésznő eligazítást tart a stábnak a kellemes back stage hangulatban, megállapítja, hogy ugyanolyan bájos jelenség, mint a lemezborítókon, majd fizet és elhelyezi magát a tömegben. Ahonnan nem sokkal később felbukkan az est csillaga, az első dalt onnan énekli, mikzben a biztonságiak felkísérik a színpadra. Ezzel a gesztussal a kedves közönség máris “meg van véve kilóra”, de Zaz nem bíz semmit a véletlenre.

Az ugyan megszokott, hogy a fellépő művész turnéja során megtanul néhány szót az éppen adott országban használatos nyelven, esetleg még egy dalt is, mint a felejthetetlen Freddie Mercury Budapesten, nem keveri össze a szomszédos fővárosokat, meg ilyesmik, de Zaz mást talált ki. Rögtön az első szám után felvesz egy szemüveget, ami persze szintén bitang jól áll neki és felolvas egy szöveget magyarul, természetesen szívdöglesztő akcentussal. Az öt elemről beszél, köztük a tűzről, az energiáról, ami a szívünkben lakozik és amit átadhatunk másoknak, mint ahogy majd ő is teszi a következőkben, meggyújt egy gyertyát és elhelyezi egy kis üvegkalickában. Fontos és szép jelképrendszer ez, átjön azoknak is, akik nem a zenbuddhizmus és az asztrológia tanulmányozásával töltik a mindennapjaikat, hiszen az üzenet egyszerű, ám felemelő. Nyilván néhány nap múlva eljátssza majd ugyanezt norvégul, de akkor is, sőt annál inkább. Nézőtér megszelidítve, indulhat a show, mindenki a tenyeréből eszik. A közel kétórás produkció alatt néha rápillantok a gyertyára. Ég. Ragyog. Akárcsak Zaz, ez a tüneményes energiabomba, aki tizenöt éves korában utcazenészként tűnt fel a Montmartre-on, most meg arénákat tölt meg és aki maga a megtestesült hajdanvolt párizsi sikk, egy életörömtől duzzadó, huszonegyedik századi Edit Piaf és még annyi minden más. Drámai hősnő, aki mint egy Jeanne D’Arc (ki más) küldi a csatába a zenekart és vérbő komika, aki a tudósító szerint alighanem még álmában is mosolyog. Fantasztikus jelenség, akiről nehéz elképzelni, hogy van olyan dolog, amit ne tudna megoldani egy színpadon. Van az a kissé közhelyszerű, ám találó megállapítás vele kapcsolatban, hogy zenéjében a francia sanzon, a soul, a jazz és a pop elemeit ötvözi.

Ez nagyjából tényleg így is van, de akkor mihez kezdjünk azokkal a jelenetekkel, amikor a zenekar heavy metal együtteseket megszégyenítő zúzásba kezd, ő meg felszántja színpadot? Ebben a nőben benne van minden a bárzenétől a punkig minden, az egész skála. Ennek megfelelően a repertoár szerteágazó, a nehézségi fokozata pedig igen magas, az előadás tökéletes szellemi és fizikai koncentrációt és állapotot igényel. Még jobban érthetővé válik hát a felvezetés. Zaz látszólag könnyedén veszi az akadályt, de ez irgalmatlan munka estéről estére, néhány nap szünettel egész évben. Ugyanis ezen az éjszakán sincs megúszás egy pillanatra sem, nagyon odateszi magát, mi meg hálásan és vidáman köszönjük az elbűvölést. És mindezek után hazafelé, érdeklődő őzek és rókák társaságában a tudósító azon mereng, hogy olyan koncerten sem járt még soha, ahol a hostes lányok parenyica sajtot kínálnak egy jókedvű csigát ábrázoló csomagolásban és hogy sok jó koncertet látott már hosszú pályafutása során, de ezt igazán kár lett volna kihagyni.