Bányászat a képzőművészetben egy zirci közös tárlaton

Vida Beáta történész, a házigazda intézmény megbízott igazgatója köszöntőjében elmondta, Bér Júlia emléke, léte, lényege már nagyon régóta megtalálható a Reguly Antal Múzeumban, Kirmer Anna néprajzos munkatárs csaknem egy évtizede foglalkozik a grafikai gyűjteménnyel, de annak saját kiállításként történő reprezentálására csak most nyílt lehetőség. 
 

Beszélt arról is, hogy a művésznő férje Auschwitzban elhunyt, és számára egy lelki válságból való menekülés volt, hogy a Széncsaták című projektbe bekapcsolódhatott másik hazája, Csehszlovákia államilag támogatott grafikusaként. Úgy szerette volna gyógyítani saját lelkét, hogy odamegy, ahol a legnehezebb, és a bányákban készítette el a most kiállított alkotásait. 
 

Mindenkinek a figyelmébe ajánlotta a tárlatot, hangsúlyozva, hogy nemcsak a mindennapok részeként kell megélni a bányászatot, hanem a képzőművészetben is értékelni kell azt. 
 

Kiss Vendel, a Tatabányai Múzeum munkatársa kiemelte, hogy a tárlathoz szorosan kapcsolódik a bányászati szobrokból összeállított anyag, mely Bariczáné Szabó Szilvia bányamérnök-geológus gyűjteménye, annak is a töredékét képezik a kiállított tárgyak. Szakmabeliként is megvolt a kötődése a témához, ugyanakkor vérbeli gyűjtőként jellemezte őt a szónok, aki mintegy tíz év alatt hozott létre egy muzeológus szemmel is értékelhető gyűjteményt. 
 

Mint azt megtudhattuk, a bányászat fiatal téma a képzőművészetben, a tizenkilencedik században vált érdekessé a művészet és a nagyközönség számára, ekkor nagy tömegben látogatták civilek a bányákat. Ebben a korszakban születtek meg a bányászplasztikák is, amelyek öntöttvasból, vörösrézből, bronzból készültek, majd a huszadik században új anyagként jelent meg a porcelán és az alumínium. Mindegyik típusból fedezhetünk fel tárgyat a Zircen kiállított anyagban, sőt fából és feketeszénből faragott alkotást is láthat a közönség. 
 

A bányászati kiállítás december 18-áig tekinthető meg a múzeum Dubniczay-termében.